Próbálom megérteni a csíksomlyói zarándoklat lényegét. Nem is olyan nehéz, még ateistaként sem, főleg, ha az ember kicsit tágabban értelmezi a fogalmakat. Hisz én is voltam zarándokolni. A leghosszabb zarándoklatom 1992-ben két autóstoppal és egy éppen utolért busszal William Axl Rose egykori kaliforniai ministráns igehirdetésére irányult, ahol szakadó esőben meghallgathattam, hogy „Take me down to the Paradise City”. Volt olyan is, amikor a zarándoklat az igehirdetésről hazafelé tartott, így 2004-ben a debreceni Főnix csarnokból, ahol Bruce Dickinson hirdette az igét (miszerint „Hallowed Be Thy Name”). A rendezvényt követően hajnalban viszonylag békés zarándokmenet indult el a villamos vonalán az állomás irányába. Voltam olyan zarándoklaton is, ahol hömpölygő tömeg haladt át az óbudai Hajógyári sziget hídján, szintén Dickinson urat meghallgatni. Ezt nem tartom igazi zarándoklatnak, mivel a résztvevőket javarészt nem ugyanaz a szent cél vezérelte, másrészt az út a HÉV megállóig viszonylag kényelmesen telt, semmi nagyobb energia befektetést nem igényelt.
Szabad-e így profanizálni a zarándoklatot? Egyesek szemében nyilván nem. Viszont nekem a napokban eszembe jutott Nagy Lajos önéletírása a gyermekkoráról. Ő maga is elgondolkozott azon, hogy nem volt hajlandó megnézni a trónörökös bevonulását Pestre viszont gondolkodás nélkül elment, amikor kétes hírnevű pankrátorok jöttek ugyanoda. Ő ennek kapcsán jött rá, hogy alig-alig van különbség a kettő között. Csak az egyik a sacrum, a másik a profanum témakörébe tartozik.
És a probléma ebből ered. Ha a rendezvény szakrális jelleget ölt, akkor a mellékszálakat is szentté avatja. Egy profán koncerten viszont hiába adja elő az Iron Maiden akár a „Revelations”-t, akár a fent is említett „Hallowed Be Thy Name”-et, ezekből soha nem lesz sacrum. (Persze meg lehet kísérelni. Lásd: Fratello Metallo.)
A zarándokok problémája
És az én egyik bajom a szentesítendő személyek, eszmék egyház általi kiválasztásából fakad. Nehezen tudom elfogadni, hogy vezető Fideszes, KDNP-s politikusok, Tőkés László református püspök ülőhelyet kapnak egy katolikus szentmise első sorában, miközben mögöttük négyszázezres tömeg áll a hegyoldalban. És ugyanezek a politikusok nem győzik hangsúlyozni, hogy ők egyszerű zarándokként érkeztek. Elképzelhető lenne ez egy heavy metal koncerten? Aligha. Debrecenben a heavy metal nép által elfogadott legnagyobb hazai apostola, Lukács László mögöttem állt egy sorral a tömegben. A Szigeten viszont kicsit zavart az a bikanyakú, kopasz tetkós, aki szőke barátnőjét maga mögött húzva törtetett az első sor felé. Szétnyílt előttük a pogózok fala, gondolom csináltak egy-két képet, amiért jöttek.
A zászlók problémája
A másik a zászlók kérdése. Nézegettem képeket a czestochowai zarándoklatokról. Hasonlóan nagy kegyhely Lengyelországban, mint Csíksomlyó. A Picasa-n olyan képet, ahol valaki zászlót vitt volna a czestochowai zarándoklaton, alig találtam. Egyet igen, az is magyar zászló volt. Később ráakadtam lengyel zászlókra is, de az már jó félórányi keresgélés után a flickr-n történt.
Aztán megkerestem a csíksomlyói zászlórengeteg okát. Valóban, része kell, hogy legyen a zarándoklatnak, hiszen itt egy olyan (talán meg sem történt) csatára emlékeznek, ahonnan nyírfaágakkal feldíszített zászlókkal jöttek vissza a székely hősök. A probléma csak, az, hogy azt a csatát (ha volt ilyen) Magyarország királya vívta a csíki székelyek ellen vallási okokból. Magyarország királya? Igen, János Zsigmond 1567-ben még nem az Erdélyi Fejedelem címet használta, és mindazok, akik a Habsburg-dinasztia honi uralmát nehezményezik, szívesebben tekintik Szapolyai fiát a törvényes uralkodónak.
A csata megtörténte egyébként is vitatott, a Duna TV-ben a közvetítés ideje alatt Mohay Tamás néprajzkutató beszélt is erről. Az unitárius egyház, mivel (nem véletlenül) érintve érzi magát a témában el is határolódik. Valószínűleg a résztvevők jelentős hányada nem is ezért a történelmi megemlékezésért megy oda. Az erdélyiek talán. Viszont ők nem nemzeti zászlókat, Árpád-sávost vagy Jobbikos (!) lobogót visznek. Náluk inkább megmaradt a vallási jelleg. A belföldiek meg mennek, és a maguk eszméit szimbolizáló zászlókkal megmerítkeznek ebben a hitben.
A csíksomlyói búcsú a magyarság egyesítésének szimbóluma lett. Belföldi kiállás a határon túl szakadtakért. Ezt tükrözik a zászlók. Így az Árpád-sávos is. Ennek szimbolikáján Bodor Pál írása kapcsán elég sokan kifejtették már a véleményüket, így én nem is mennék bele.
A magyarság egyesítésének problémája
A fő problémám nem is a magyarság egyesítésének gondolatával van. hanem annak mikéntjével. Jelenleg ugyanis nem két, hanem három magyarságot látok. Van egy magyarság amelyik a határon belül él és egyesülni akar a határon túliakkal. Ez a magyarság kezdeményez egy népszavazást, ahol kiderül, hogy van egy harmadik magyarság is, amelyik nem tudja eldönteni, hogy akar-e egyesülni a határon túliakkal. És ezt követően az első két magyarság mélyen elítéli a harmadikat, ki akarja zárni a nemzetből. Pedig csak annyi történt, hogy nem tájékoztatták a szavazókat körültekintően a döntésük hozadékáról. Ezért tudták szocialista politikusok dezinformálni a szavazókat, és most ezért köpköd mindenki rájuk. Én 2004-ben is megmondtam, hogy kénytelen-kelletlen „Igen”-nel szavazok a kettős állampolgárság kérdésére. Borítékolható volt ugyanis, hogy ez lesz a végeredmény. A határon belüli megosztottság. Nagy kár érte. És még nagyobb kár, hogy a többség nem látja a politikai manipulációt mögötte.
Az egyház szerepének problémája
A másik nagy problémám az egyház szerepével van. A katolikus kutatók már a '90-es években maguk is rámutattak, hogy egyházuk súlya már régen nem az, ami száz éve Prohászka püspök alatt volt. Sőt, maga Prohászka Ottokár is a megosztás része. Elvitathatatlan érdemei vannak a magyar katolicizmus körében, de nem tagadható antiszemita volta sem. Akkoriban ez nem okozott nagyobb problémát, csak a püspök halála után vezetett oda, hogy a világ általánosan elítéli ezt a fajta kirekesztést. Bábel Balázs kecskemét-kalocsai érsek szentelte fel tavaly ősszel Prohászka Ottokár szobrát, lett is belőle vita. Egy olyan parttalan vita, ahol a püspök személyiségének mindkét oldalát nem világította meg senki. A kérdés nem úgy merült fel, hogy mekkora súlyt nyomtak a latban Prohászka Ottokár antiszemita nézetei, el lehet-e tőlük tekinteni az egyházban betöltött érdemei elismerésekor. Ez a vita megosztotta a közvéleményt, a vége természetesen durva zsidózás lett. Szerintem egy felelős egyházi vezető nem vehet részt ilyen eredményekkel kecsegtető rendezvényen.
Másrészt ott van Bábel Balázs csíksomlyói beszéde. Ez is a megosztás része. (Még a határon túl is!) A nézeteit természetesen elfogadja a hallgatóság, csak azt nem veszik észre, hogy még mindig ott van a harmadik magyarság, aki pedig nem kér a katolikus egyház nyújtotta korlátozásokból. A harmadik magyarság ettől még nem feltétlenül homoszexuális vagy akarja magát más neművé operáltatni, csak annyi az igénye, hogy szeretne a saját privát dolgaiban maga dönteni. Az én példám tökéletesen egyszerű és még az Antall-kormány idejére vezethető vissza. Akkor én nagyon fel voltam háborodva, hogy egyházi nyomásra a köztévé nem tűzte műsorára Martin Scorsese „Krisztus utolsó megkísértése” című filmjét. (Szerintem azóta nem is mertek a problémával előállni, de legalább DVD-n már megjelent.) Nekem a gondolatszabadság ilyen korlátozása okoz problémát, nem a nemi identitás megválasztása. Csak ezt a négyszázezres csíksomlyói tömeg nem látja.
Egy heavy metal koncert után a jelenlevők akár szóban, akár a neten megvitatják az ott történteket. Lehet arról vitatkozni, hogy Blaze Bayley jobb-e, mint Dickinson. Hogy a "Can I Play With Madness"-nek van-e helye a setlisten. Hogy Jannick Gers színpadi atrakciói mennyire idegesítőek. A csíksomlyói rendezvény bármely fentebb is érintett pontját vitattam más blogokban megkaptam azt, hogy "Neked semmi keresnivalód ott.". Lehet itt bármiről érdemben vitatkozni?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése