„B. Nagy László lesz Botka kihívója” – jelent meg egyre több fórumon a hír az elmúlt héten. Jellemző módon a kurta híradáshoz mindenhol tonnaszámra érkeznek a kommentek, melyek arra hivatkoznak, hogy bezzeg a helyi tagság Kalmár Ferencet támogatja, és az egész mögött egy Orbán/MSzP megállapodást vizionálnak, melynek értelmében a Fidesz-központ lemond Szegedről Botka László javára.
Valószínűsítem, hogy ezeknek az anonim hozzászólóknak jelentős hányada „bérkommentelő”, másik részük pedig csak alapból ostoba. Elolvasni már nincs is türelmem mindenhol mindent. Azt a kérdést meg senki nem feszegeti, hogy Kalmár Ferenc tulajdonképpen a KDNP országos alelnöke, így miért kellene elvárni a Fidesztől, hogy őt tolja.
Miért is?
A KDNP, amikor utoljára mérette meg magát önállóan egy országos választáson (1998-ban), területi listáira összesen 104 892 szavazatot kapott, az összes leadott szavazat 2,31%-át. 2002-ben nyoma sincs a pártnak, a teljes szétzilálás után a kereszténydemokrata politikusok a Fidesz/MDF közös listákon a Fidesz jelöltjeiként jelentek meg. Miután az MDF 2006-ban önálló listát állított, a Semjén Zsolt vezette csoport pedig újraélesztette a KDNP-t, az akkori országgyűlési választásokon már Fidesz/KDNP közös listákkal találkozunk, az országos lista 4. helyén a KDNP által jelölt Semjén Zsolttal, a 107-108. helyeken pedig Bodó Imrével és Kalmár Ferenccel. Rajtuk kívül a 173 fős listán további 16 KDNP politikust találunk, tehát a listás helyek egytizede illette a kereszténydemokratákat.
Érdekesség, hogy az akkori országos lista utolsó 11 helyét az európai parlamenti képviselők foglalták el, köztük a KDNP országos alelnökével, Surján Lászlóval. Nézzük csak meg az ő személyes honlapját:

Önök látnak bármi utalást arra, hogy a KDNP-hez tartozik? Mert én nem.
Tulajdonképpen kik is ezek?

Az elnökség tagjainak életrajza a párt honlapjáról nem elérhető, a névsorhoz tartozók adataihoz csak hosszas böngészést követően sikerült hozzájutni. Ezekből az életrajzokból egyértelműen nem derül ki a felekezeti hovatartozás, csak a három teológus végzettségű tagnál tudjuk, hogy katolikusok. (Összehasonlításképpen, a példakép, a német CDU elnökségében 4 római katolikus mellett 3 evangélikust is találhatunk, köztük Angela Merkelt).
Eredeti végzettségüket tekintve három teológus mellett egy-egy közgazdász, matematikus, fizikus, villamosmérnök és kereskedelmi üzemgazdász alkotja a KDNP vezető testületét. Közülük Simicskó István később jogi doktorátust is szerzett. (A CDU vezetésében négy jogász is van, Merkel fizikus, van egy szociálpedagógus alelnök és pusztán egy teológus!)
És mit akarnak?
Háát… Hosszú ideig nem sok pozitívumot tettek le az asztalra (lásd itt és itt), majd a matematikus-szociológus Mészáros Józsefnek köszönhetően szépen lassan elkezdtek előállni önálló programmal, bár azzal kapcsolatban is felmerültek kérdőjelek.
Akkor mégis miért kellenek Orbán Viktornak?
Némelyek azt állítják, hogy menekülési útvonalnak, vagy a Vatikán és a hazai katolikus egyház támogatása miatt, mások szerint a KDNP-ből kíván belső ellenzéket formálni.
Mit tud nekik nyújtani?
Gyakorlatilag mindent. 2006-ban Semjén Zsolt úgy nyerte meg a kalocsai egyéni mandátumot (igaz csak a második fordulóban), hogy pusztán beugró volt az eredeti jelölt, Bagó Zoltán helyett, aki meglehetősen furcsa körülmények között lépett le a színről. Semjén korábban sikertelenül próbálkozott egyéni mandátumhoz jutni Budán és Nógrád megyében is.
Eredményeit tekintve szignifikáns eltérés mutatható a Fidesz/KDNP listához képest: több, mint 4%-kal (614-gyel) kevesebb szavazatot kapott az első fordulóban, mint ahányan a listát támogatták. Ebből számomra az valószínűsíthető, hogy a Fidesz név akár az utolsó pillanatban bedobott jelöltet is beviszi a Parlamentbe.
És végső soron ezért érdekes a Csongrád megyei 3. számú választókerület jelöltállítási procedúrája is. Ha mandátumhoz juttathatom a saját emberemet is, miért kellene a másét előnyben részesítenem? Sok mocskolódás várható még az elkövetkező egy évben, lám már az egyre szűkülő „egy a tábor, egy a zászlón” belül is megkezdődött.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése