„Az a tudás, miszerint munkahelyeket kell létrehozni az nem egy varázsszer, amit egyébként ne emberi agy gondolna ki, ne gazdaságpolitikusok írnának le, ne az ország életéért felelősséggel tartozó politikusok hajtanának végre.”Mélyen csalódtam, eddig ugyanis azt gondoltam, hogy a munkahelyek a munkahelytermő fa ágain teremnek és a politikusok szüretelik le őket, hogy a választások előtt/után szétoszthassák vagy a túlérett munkahelyeket a földre hulltukban felcsipegetik mindenféle nyomorultak, akik nem tudnak értük az ágak közé kapaszkodni.
Orbán Viktor az Egyenes beszéd 2009. november 10-i adásában (a vége előtt kb. 25 perccel)
Az ellenzék vezére most végre felnyitotta a szememet és beláttam, hogy tévedtem. Sőt, a recepttel is tisztában van:
„Először be kell azonosítani a baj gyökerét. Ha a baj gyökerét azonosítottuk, akkor már csak egy lépés onnan, hogy tudjuk a megoldást.”Nem akarom bántani Orbán Viktort, hisz a mögötte álló szakértői bázis bizonyára évek óta igyekszik a receptet megvalósítani. Én pusztán néhány adalékot tennék hozzá mindehhez.
Ugyanő, ugyanott (a vége előtt kb. 15 perccel)
Meg lehet valósítani a teljes foglalkoztatottságot, mint ahogy meg is valósították a Kádár-rendszerben. Munkája mindenkinek volt, azonban a produktum mennyisége és minősége már korántsem volt annyira biztos. A béketáboron belül természetesen el lehetett mindent adni, ha nem ott, akkor a harmadik világban. (Ld. bővebben: Moldova: A Lakinger Béla zsebcirkáló)
Valódi piaci viszonyok közepette persze mindez jóval nehezebb. Olcsón, minőségi terméket előállítani, minőségi szolgáltatást nyújtani nem egyszerű. Kell hogy legyen kereslet az áru (szolgáltatás) iránt, megfelelő szakemberek kellenek a termelésben és az értékesítésben.
Termelni olyat érdemes, amit el tudunk adni. Azért, mert az utcában mind a három pizzéria telt házas, nem biztos, hogy a negyedik, ötödik is az lesz. Teremtettünk munkahelyet, van szakács, pincér, csak nincs már több vevő. A magam részéről a magyar vállalkozókból abszolút hiányolom a kreativitást és arra sem számítok túlságosan, hogy bármilyen gazdasági elemző pusztán karitatív célokból megosztaná a közzel, hogy „Gyerekek, ezt kell elkezdeni gyártani, mert jövő nyáron ez lesz a menő.” Inkább megcsinálja maga, majd, amikor mások is megjelennek a piacon, gyorsan eladja a vállalkozását és továbbáll.
Bizonyára vannak megfelelő szakemberek az országban, csak nem mindig a jó helyen. A ’90-es években megindult egy önámítási spirál, megsokszoroztuk a felsőoktatási férőhelyek számát és az amúgy tehetséges szakmunkásokból tehetségtelen diplomásokat csináltunk, akik olyan pályákon erőlködnek, ami abszolút nem megy nekik. Helyükre merőben alkalmatlanok kerültek. Gondold végig, kedves olvasó, hány olyan helyet tudsz megnevezni, ahol valóban jó pincérek szolgálják fel az ételt? Ahová a kiszolgálás miatt érdemes visszajárni? Pedig meglennének azok a jó pincérek, csak valamiért azt hiszik magukról, hogy ők jó jogászok, közgazdászok, egyebek.
Az önámítást persze az oktatási rendszer is erősíti. A fejkvóták miatt a felsőoktatásból szinte senkit nem tanácsolunk el. Gondolom ugyanez jellemző a közoktatásra is. A rendszerváltás idején ritka madár volt a szakközépiskolai érettségivel rendelkező joghallgató. A ’90-es évek közepétől egyre nagyobb számban jelentek meg ilyenek. Vajon milyen magyar nyelvi és történelmi oktatásban részesülhettek? A mai joghallgatók zöme képtelen egy épkézláb összetett mondatot megfogalmazni.
Kicsiny hazánkban mindenki azt hiszi, hogy a képességeinél eggyel magasabb szinten van a helye a munkaerőpiacon. Így hiába szüreteljük le a munkahelytermő fa gyümölcseit, arra méltatlanok kezébe fog kerülni. A banki ügyintézőm azt mondta, hogy nem tudja megmondani, hogy milyen árfolyamok mellett mennyit kell visszatörleszteni a svájci frank alapú hitelből, mondván: „Nem vagyok Excel-tábla.” Ja. Hazamentem és csináltam magamnak egy Excel-táblát, neki meghagytam a műkörömépítést.
Az ország egyik legjobb, legelhivatottabb falusi tanítójával elhitették, hogy ő mekkora ideológia-formáló. Valószínűleg a mai napig csodálkozik rajta, hogy az általa alapított MDF miért éppen az ő vezetése alatt jutott a csőd szélére. Egykori lakiteleki tanítványai dicsérik, hogy milyen jól megvilágította számukra a történelmet. Mára azonban ez neki kevés, népfőiskolát csinál olyanoknak, akik arról azt hiszik, hogy az egy valódi felsőoktatási intézmény, tudományosnak mondott ál-tudományos folyóiratokat patronál, blőd nyilatkozatokat tesz. (Lásd: Laki Nyarak rovat összes.)
Pelikán elvtárs bezzeg belátta, hogy az ő helye a gáton lett volna, ahelyett, hogy fontos pozíciókat tölt be. Mindenkinek megvan a maga szerepe a társadalomban. Csak bele kell nézni a tükörbe és megállapítani, hogy amit csinálok az nekem nem megy. Régen, aki nem bírta a lépést az egyetemi szintű matematikus képzésben, az átment a főiskolára. Akinek az nem ment, elhelyezkedett a szakmájában. Ma nagyjából nincsen hová kiesni.
És akkor nem is szóltam még a rokoni, baráti szálakon keresztül elnyert állásokról. Az ezeket betöltők javarésze éppen a közszférában, állami pénzből fizetett közalkalmazott, köztisztviselő, sőt bíró, ügyész!
Munkahelyet teremteni pedig csak olyanoknak szabad, akik nem szenvednek önértékelési zavarokban. Nem szabad leszüretelni a munkahelytermő fát, hanem hagyni az embereket addig mászni rajta a gyümölcs után kapaszkodva, amíg az nekik megy.
Lehet tíz év alatt egymillió munkahelyet teremteni, csak át kell gondolni, hogy ennek hány százaléka fog megszűnni, mert a cégen rajta rohad az általa gyártott termék, a negyedik pizzéria raktárában a paradicsomszósz, mert a kutya be nem teszi a lábát olyan helyre, ahol Sonkás helyett Szalámisat kap, csak azért, mert az önbizalommal telt pincér azt hiszi, hogy ő fejben meg tudja jegyezni a rendelést.
Szóval: szerintem a baj gyökere az oktatási rendszerben van. Fizessék meg a lelkiismeretes, jó pedagógust, adjanak neki bátorságot, hogy az orvos apuka szemébe merjen nézni, és merje megmondani, hogy „Az Ön fia nagyon gyenge matematikából, nem javaslom, hogy természettudományos pályára menjen.”
A baj másik gyökere a kommunikáció hiánya. Lehet, hogy Orbán Viktor másban látja a problémát, de könyörgöm, próbáljuk egymással megvitatni a gondolatainkat, mert alapvetően mindenki a haza javát akarja, és rövid távon külön-külön utakat járva senki nem fog tudni valódi eredményeket felmutatni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése