Továbbra sem hagy nyugodni a munkahelytermő fa problémája. Annál is inkább, mert a bő két héttel ezelőtti megállapításaimat (részben) alátámasztotta az ország két vezető vállalkozója is.
Demján Sándor Répcelakon, egy a szövetkezetek lehetőségeivel kapcsolatos konferencián, míg Széles Gábor Lakiteleken, „A magyar vidék élni akar” címmel 24. alkalommal megtartott gazdafórumon fejtette ki nézeteit.
Amikor elkezdtem utánanézni a gondolataiknak, több (lassan már nem is) meglepő felfedezést tettem. Így némileg kitérőt kell tegyek a magyar elektronikus sajtó vizsgálatának irányába is.
Ami a sajtót illeti
A két névből sejthetjük, hogy alapvetően nem jelentéktelen személyek véleményéről van szó. Médianyilvánosságot viszont igazán egyik sem kapott. Ami számomra érdekes, hogy sem az Indexen, sem a Népszabadság honlapján nem leltem nyomát a két eseménynek.
Demján Sándor előadása 2009. november 7-én hangzott el (ha jól kalkulálok a Vas Népe november 8-i írásából), ezt követően a ugyanennek a megyei napilapnak a november 23-i cikkét vette át az MTI nyomán az Origo, a Népszava és a Magyar Nemzet.
A lakiteleki gazdafórumra 2009. november 20-án került sor, másnap beszámolt róla a Széles Gábor tulajdonában lévő Magyar Hírlap és harmadnap a Kis-Kunság című helyi portál. Előbbi a nagyvállalkozó teljes előadását közölte november 28-án. Más internetes újságban nem találtam nyomát.
Nem tartom magam bénának az internetes keresés terén, mégis némi nehézséget okozott a dolgok menetének rekonstruálása. A vezető lapok archívumai és saját keresői szinte egytől egyig alkalmatlanok arra, hogy normálisan visszakeressünk velük cikkeket. Egyedül a google vezetett némi eredményre, ha leszűkítettem a keresést az adott lap site-jára.
Nem tartom kizártnak azt sem, hogy széles e interneten én vagyok az egyedüli, aki kettejük gondolatait összevetem.
Ami azonos
Mindkét üzletember megállapította, hogy a multinacionális vállalatoktól remélt hazai munkahelyteremtés nem valósult meg az elmúlt két évtizedben. Azt is látják, hogy elsősorban a vidéket kell fejleszteni, mégpedig jelentős állami szerepvállalással.
Számomra eleinte meglepőnek tűnt, de még Széles Gábor előadásának szövegéből is teljesen hiányzik a kormánnyal szembeni vádaskodás. Ahogy jobban utánagondoltam, rá kellett jönnöm, hogy ahányszor szakmai közegben elhangzott előadásokat hallgatok vagy olvasok, annyiszor döbbenek rá, hogy ott bizony nem lehet mellébeszélni. Ott nem feltétlenül politikai odavágásokra van kiélezve a vita, hanem valódi javaslatokra. Lehet, hogy ezért nem is annyira vevő rá az egyre inkább bulvárosodó sajtó.
Ami különbözik
Nem vagyok gazdasági szakember, így csak vakon tippelhetek Demján Sándor mondandójára, hisz a Vas Népe két cikkéből kell annak lényegi elemeit összegereblyézni. Számomra az szűrhető le belőlük, hogy nagyobb szervezetekben gondolkozik, mint Széles Gábor. A Demján-féle koncepcióban a szövetkezetek és az integrált állami vállalatok jelennek meg, míg Széles Gábornál a családi gazdaságok segítése kerül a középpontba. Utóbbi tervben az állam természetbeni támogatásokat (paprikát, paradicsomot, vetőmagot, tyúkot, fóliasátrat) nyújtana a háztáji gazdaságoknak, településenként tízmillió forintos támogatást négy-öt kisvállalkozásnak. Ezzel egyidejűleg Széles Gábor kisebb tőkéjű, regionális bankok felállítást tartja üdvözítőnek.
Demján Sándor szerint legalább tíz év kell a reformok eredményéhez, ezzel szemben Széles Gábor egy-két éven belül kézzelfogható fejlődést remél. Itt azért még hozzáteszi: „Jobboldali kormány esetén amúgy is hamar kell jönniük az eredményeknek. Hihetetlen erős baloldali tűz alatt leszünk, így nincs mese, minden héten fel kell mutatni valami pozitívumot, de ezt meg tudjuk valósítani.”
Ami különösen tetszik
Bizonyos mértékig visszaigazolva látom saját gondolataimat.
Demján Sándor szerint a jelenlegi félmillióhoz képest további egymillió embert kell bevonni a tényleges, termelő, fizikai munkába. Szerinte nagy szükség lenne a szakmunkásképzés felélesztésére és még azt az eretnek gondolatot is hozzáteszi, hogy amíg ez nem valósul meg, addig bizony szükség van a külföldi munkaerőre.
Széles Gábor az állami támogatások átgondolt kiosztásáról beszél: „Ha egy településről ketten pályáznak, az nyilvánvalóan nem megy, hogy mind a ketten ugyanarra a tevékenységre, specifikumra kapjanak pénzt. Egy faluban ugyanis egy tejkiadó automata is elég. El kell osztani és kontrollálni kell ezeket a pályázatokat.” Megyénként ötszáz-ötszáz fős menedzsmentek (fekete seregek) felállítását javasolja, részben az önkormányzatokban maradt tartalékból, a meglévő vállalkozásokból, a gazdakörökből, a társadalomból s a falugazdászatokból. Egyetértek vele abban, hogy „egy jól működő családi gazdálkodó jobban tudja, hogy azon a területen, a Kunságban vagy Észak-Magyarországon, mit érdemes termeszteni”, mint egy önkormányzati ember.
Ami fejtörésre ad okot
Ha a nagy nyilvánosság nem is foglalkozik a két nagyvállalkozó gondolataival, gondolom a gazdasági elemzők mindezt megteszik.
Én a magam részéről továbbra is oda kanyarodnék vissza, hogy a társadalom mentalitását kellene először megváltoztatni. Széles Gábor szerint „nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy elvétve gond is lehet a támogatással, például ha idő előtt levágják a malacot”. Demján Sándor véleménye szerint fontos feladat „megértetni az emberekkel, hogy mi is az a piacgazdaság, mi a verseny, melyek a globalizáció előnyei és hátrányai.”
Széles Gábor nem fél attól, hogy idő előtt levágják a malacot. Én igen. Amikor azt látom, hogy az egyetemekre özönlenek az oda nem való emberek, tele vannak a padok önértékelési zavaros hallgatókkal, biztosak lehetünk-e abban, hogy valóban az arra legrátermettebbek kapják majd a családi vállalkozások beindításához szükséges támogatásokat?
Tehetségtelen emberek állítják be magukat mártíroknak és várnak arra, hogy valaki lehetőséget biztosítson nekik. A nagy kérdés az, hogy amikor a hajó Rodoszhoz ér vajon hányan fognak ugrani és hányan futamodnak meg. És azok közül akik ugrottak, hányat kell majd kimenteni a vízből?
A sikeres vállalkozó mindig tudja, hogy mikor kell megállni. A Pörzsölőn szocializálódott tömegek nem biztos. Pedig most nagyon itt lenne az ideje a higgadt gondolkozásnak. A szociális népszavazás országát végre vissza kellene rángatni a józan paraszti ész szintjére.
Demján Sándor Répcelakon, egy a szövetkezetek lehetőségeivel kapcsolatos konferencián, míg Széles Gábor Lakiteleken, „A magyar vidék élni akar” címmel 24. alkalommal megtartott gazdafórumon fejtette ki nézeteit.
Amikor elkezdtem utánanézni a gondolataiknak, több (lassan már nem is) meglepő felfedezést tettem. Így némileg kitérőt kell tegyek a magyar elektronikus sajtó vizsgálatának irányába is.
Ami a sajtót illeti
A két névből sejthetjük, hogy alapvetően nem jelentéktelen személyek véleményéről van szó. Médianyilvánosságot viszont igazán egyik sem kapott. Ami számomra érdekes, hogy sem az Indexen, sem a Népszabadság honlapján nem leltem nyomát a két eseménynek.
Demján Sándor előadása 2009. november 7-én hangzott el (ha jól kalkulálok a Vas Népe november 8-i írásából), ezt követően a ugyanennek a megyei napilapnak a november 23-i cikkét vette át az MTI nyomán az Origo, a Népszava és a Magyar Nemzet.
A lakiteleki gazdafórumra 2009. november 20-án került sor, másnap beszámolt róla a Széles Gábor tulajdonában lévő Magyar Hírlap és harmadnap a Kis-Kunság című helyi portál. Előbbi a nagyvállalkozó teljes előadását közölte november 28-án. Más internetes újságban nem találtam nyomát.
Nem tartom magam bénának az internetes keresés terén, mégis némi nehézséget okozott a dolgok menetének rekonstruálása. A vezető lapok archívumai és saját keresői szinte egytől egyig alkalmatlanok arra, hogy normálisan visszakeressünk velük cikkeket. Egyedül a google vezetett némi eredményre, ha leszűkítettem a keresést az adott lap site-jára.
Nem tartom kizártnak azt sem, hogy széles e interneten én vagyok az egyedüli, aki kettejük gondolatait összevetem.
Ami azonos
Mindkét üzletember megállapította, hogy a multinacionális vállalatoktól remélt hazai munkahelyteremtés nem valósult meg az elmúlt két évtizedben. Azt is látják, hogy elsősorban a vidéket kell fejleszteni, mégpedig jelentős állami szerepvállalással.
Számomra eleinte meglepőnek tűnt, de még Széles Gábor előadásának szövegéből is teljesen hiányzik a kormánnyal szembeni vádaskodás. Ahogy jobban utánagondoltam, rá kellett jönnöm, hogy ahányszor szakmai közegben elhangzott előadásokat hallgatok vagy olvasok, annyiszor döbbenek rá, hogy ott bizony nem lehet mellébeszélni. Ott nem feltétlenül politikai odavágásokra van kiélezve a vita, hanem valódi javaslatokra. Lehet, hogy ezért nem is annyira vevő rá az egyre inkább bulvárosodó sajtó.
Ami különbözik
Nem vagyok gazdasági szakember, így csak vakon tippelhetek Demján Sándor mondandójára, hisz a Vas Népe két cikkéből kell annak lényegi elemeit összegereblyézni. Számomra az szűrhető le belőlük, hogy nagyobb szervezetekben gondolkozik, mint Széles Gábor. A Demján-féle koncepcióban a szövetkezetek és az integrált állami vállalatok jelennek meg, míg Széles Gábornál a családi gazdaságok segítése kerül a középpontba. Utóbbi tervben az állam természetbeni támogatásokat (paprikát, paradicsomot, vetőmagot, tyúkot, fóliasátrat) nyújtana a háztáji gazdaságoknak, településenként tízmillió forintos támogatást négy-öt kisvállalkozásnak. Ezzel egyidejűleg Széles Gábor kisebb tőkéjű, regionális bankok felállítást tartja üdvözítőnek.
Demján Sándor szerint legalább tíz év kell a reformok eredményéhez, ezzel szemben Széles Gábor egy-két éven belül kézzelfogható fejlődést remél. Itt azért még hozzáteszi: „Jobboldali kormány esetén amúgy is hamar kell jönniük az eredményeknek. Hihetetlen erős baloldali tűz alatt leszünk, így nincs mese, minden héten fel kell mutatni valami pozitívumot, de ezt meg tudjuk valósítani.”
Ami különösen tetszik
Bizonyos mértékig visszaigazolva látom saját gondolataimat.
Demján Sándor szerint a jelenlegi félmillióhoz képest további egymillió embert kell bevonni a tényleges, termelő, fizikai munkába. Szerinte nagy szükség lenne a szakmunkásképzés felélesztésére és még azt az eretnek gondolatot is hozzáteszi, hogy amíg ez nem valósul meg, addig bizony szükség van a külföldi munkaerőre.
Széles Gábor az állami támogatások átgondolt kiosztásáról beszél: „Ha egy településről ketten pályáznak, az nyilvánvalóan nem megy, hogy mind a ketten ugyanarra a tevékenységre, specifikumra kapjanak pénzt. Egy faluban ugyanis egy tejkiadó automata is elég. El kell osztani és kontrollálni kell ezeket a pályázatokat.” Megyénként ötszáz-ötszáz fős menedzsmentek (fekete seregek) felállítását javasolja, részben az önkormányzatokban maradt tartalékból, a meglévő vállalkozásokból, a gazdakörökből, a társadalomból s a falugazdászatokból. Egyetértek vele abban, hogy „egy jól működő családi gazdálkodó jobban tudja, hogy azon a területen, a Kunságban vagy Észak-Magyarországon, mit érdemes termeszteni”, mint egy önkormányzati ember.
Ami fejtörésre ad okot
Ha a nagy nyilvánosság nem is foglalkozik a két nagyvállalkozó gondolataival, gondolom a gazdasági elemzők mindezt megteszik.
Én a magam részéről továbbra is oda kanyarodnék vissza, hogy a társadalom mentalitását kellene először megváltoztatni. Széles Gábor szerint „nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy elvétve gond is lehet a támogatással, például ha idő előtt levágják a malacot”. Demján Sándor véleménye szerint fontos feladat „megértetni az emberekkel, hogy mi is az a piacgazdaság, mi a verseny, melyek a globalizáció előnyei és hátrányai.”
Széles Gábor nem fél attól, hogy idő előtt levágják a malacot. Én igen. Amikor azt látom, hogy az egyetemekre özönlenek az oda nem való emberek, tele vannak a padok önértékelési zavaros hallgatókkal, biztosak lehetünk-e abban, hogy valóban az arra legrátermettebbek kapják majd a családi vállalkozások beindításához szükséges támogatásokat?
Tehetségtelen emberek állítják be magukat mártíroknak és várnak arra, hogy valaki lehetőséget biztosítson nekik. A nagy kérdés az, hogy amikor a hajó Rodoszhoz ér vajon hányan fognak ugrani és hányan futamodnak meg. És azok közül akik ugrottak, hányat kell majd kimenteni a vízből?
A sikeres vállalkozó mindig tudja, hogy mikor kell megállni. A Pörzsölőn szocializálódott tömegek nem biztos. Pedig most nagyon itt lenne az ideje a higgadt gondolkozásnak. A szociális népszavazás országát végre vissza kellene rángatni a józan paraszti ész szintjére.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése