- avagy van véleményem, csak a kutya se kíváncsi rá

Vallásszabadság XXI. századi módra

2009-12-17T05:38:00.005+01:00

„Igen, nemzeti összefogásra van szükség, de a nemzeti érdekeink valóságos képviseletére, tisztázott alapelvek, értékek és erkölcsi normák fundamentumán!”
(A nemzet oldalán - Nemzeti Fórum IV. Országos Gyűlése, Budapest, 2009. december 5.)

Végre egy kérdés, amiben egyetértünk Lezsák Sándorral. Persze a fundamentumok meghatározása nem egyszerű dolog. Nem árt például meghallgatni a másképpen gondolkodók véleményét és figyelembe venni például a társadalom beállítottságának jellemző vonásait. Nézzünk néhány példát Európából és Magyarországról.

Európa 1. - Az egyén szintje: a francia fátyol-törvény
2004-ben Franciaországban elsöprő többséggel elfogadtak egy törvényt, melynek értelmében a közoktatási intézményekben tilos minden olyan jelkép viselése, amely feltűnően kifejezi a tanuló vallási hovatartozását. A megfogalmazásból kitűnik, hogy a vallási jelképek diszkrét viselése nem tilos: lehet például kis méretű keresztet hordani. A célközönség azonban a mohamedán kisebbség volt, melynek jelképei közül a fátylat nem lehet diszkréten viselni. (A kérdés érinti az izraelita vallást is, de szerintem nem elsődlegesen ellenük irányult.)
A kisebbségi jelképek használatának tilalma a többség részéről egyrészt strucc-politika: ha nem látom, olyan mintha nem is lenne. Másrészt az egyik eszköze a kisebbségiek asszimilációjának. Harmadrészt olyan technika, amely azt hivatott meggátolni, hogy a kisebbséghez tartozó elözönöljék az országot.
Kétséges, hogy ez-e a megfelelő eszköz. A franciák mindenesetre ügyesen oldották meg a kérdést: olyan jogalkotásba burkolták, ami ellen gyakorlatilag semmilyen kivetnivalót nem lehet találni. (A jogi háttérről lásd bővebben: Szajbély Katalin: A vallási jelképek viseléséről szóló törvény Franciaországban).

Európa 2. - A közösség szintje: A minaret-népszavazás Svájcban
November végén a svájci jobboldali néppárt kezdeményezésére népszavazást tartottak Svájcban, melyen a többi politikai párt egyértelmű elhatárolódása dacára többséget kapott az az álláspont, mely értelmében a jövőben a meglévő négyen túl további minareteket nem lehet építeni az alpesi országban.
A minaret az iszlám vallási közösségek jól látható jelképe, az építési tilalom egyértelműen a vallás terjeszkedése ellen hat. (A hvg cikke szerint Svájban kb. 400 ezer muzulmánt tartanak nyilván.)

Európa 3. - Az állam szintje: Kereszt az állami intézményekben
A strasbourgi emberi jogi bíróság november eleji ítéletében az olasz államot ötezer euró kártérítésre kötelezte azért, mert az állami oktatási intézmények osztálytermeinek falán feszület található. A bíróság érvelése szerint ez sérti a nem keresztények vallásszabadságát. (Ugyanez a bíróság korábban jogszerűnek ismerte el azt a svájci szabályozást, amely tiltja, hogy az iskolai tanítók fátylat viseljenek!)
Silvio Berlusconi egyértelmű ellenállását jelentette ki, az olasz többség (az Élet és Irodalom cikke szerint 84%) szerint is ott a helye a keresztnek az iskolában.
A háttérhez tudni kell, hogy a kötelező kereszt-kitétel gyökerei 1926-ig nyúlnak vissza, tehát generációk számára vált tradicionálisan megszokottá. Érdekesség, hogy (szintén az ÉS szerint) Olaszország lakosságának csak 30%-a vallja magát gyakorló vallásosnak.
Lengyelországban, ahol a lakosság 89%-a katolikus (a vasárnapi miséket 40,4% látogatja!) hasonló a gyakorlat, sőt a szejmben is kifüggesztették a feszületet. Mindkét államban a kulturális identitás részének tekintik a katolicizmust.
Ezekben az államokban tehát nem a kisebbségben levő vallások jelképeit tiltják, hanem a nem keresztény híveket kötelezik a többségi vallás jelképeinek tűrésére.

Magyarország 1. - Az állam szintje: Orbán Viktor és az Alkotmány

"Orbán a szerdai tévé interjúban újra példaként hozta fel Lengyelországot, sőt mestermunkának nevezte az ott megalkotott szöveget. Kijelentette azt is, hogy szerinte minden ország alkotmányában van valamilyen, értékeket rögzítő tételsor, amelyek nem megosztani, hanem egységesíteni szokták az országot. Éppen azért van szükség az alkotmány elején néhány »veretes, komoly mondatra«, hogy mindenki érezze, ebben a »misében, történetben« ő is benne van - fűzte hozzá."
(Istenes alkotmány lebeg Orbán szeme előtt - Index)

Magyarországon hosszú éveken keresztül senkiben fel sem merült a vallási kérdések ilyen szintű tárgyalása. A kereszténység felvételét még a múlt rendszerben is úgy tanították (legalábbis nekem), mint a magyar állam fennmaradásának zálogát. Magyarország keresztény gyökereit nem is igazán vitatja senki, azt már annál inkább, hogy valóban releváns kérdés-e a társadalmat úgy két csoportra osztani, mint teszi azt a lengyel alkotmány, mely preambulumában (bevezetőjében) a harmadik köztársaság - egyébként egyelő jogokban részesülő - állampolgárait két csoportra osztja. Az egyikbe azok tartoznak, akik hisznek Istenben, azaz az igazság, a jóság és a szépség forrásában, a másikba azok, akik nem osztoznak ebben a hitben, de tiszteletben tartanak más egyetemes értékeket.
Megjegyzem, ebben még semmi rossz nem lenne, hiszen egyenlő állampolgárként tekint mindenkire, azaz a 11 százaléknyi nem katolikusra is. Magyarországon a 2001-es népszámlálás adatai szerint a keresztények száma 74,4%. A vallásukat gyakorlók aránya lényegesen kisebb, mint a korábban említett két országban. Véleményem szerint mindaddig, míg Orbán Viktor fel nem vetette a kérdést a lakosság nagy többségében fel sem merült annak aktualitása.

Magyarország 2. - A közösség szintje: A Nemzeti Fórum nyilatkozata

"Meggyőződésünk volt és maradt, hogy mindenkire szükség van, akinek a magyar haza, a nemzet jövője fontos, tekintet nélkül származására, vallási meggyőződésére, többségi vagy kisebbségi helyzetére. Ugyanakkor nem érezhetünk és nem vállalhatunk közösséget azokkal, akik a magyarságot és a keresztény Magyarországot maguktól idegennek érzik, támadják, kultúráját rombolják, erkölcsi alapjait és az ország törvényeit, jogszokásait, hagyományait nem tisztelik."
(A nemzet oldalán - Nemzeti Fórum IV. Országos Gyűlése, Budapest, 2009. december 5.)

A Lezsák Sándor nevével fémjelzett Nemzeti Fórum a Fidesz égisze alatt politizál. A fenti gyűlésen részt vett Navracsics Tibor, illetve Bábel Balázs kalocsai érsek is.
Az itt elfogadott dokumentumban ellentmondás feszül: elismeri ugyan, hogy vallási meggyőződésre való tekintet nélkül a nemzetnek mindenkire szüksége van, azonban ez az egyesület kizárja a közösségvállalást azokkal, akik a keresztény Magyarországot maguktól idegennek érzik.

Magyarország 3. - Az egyén szintje: Vitéz Szilágyi Árpád és a kegyelet

"Az Ön képességeit nem ismerem, de nem biztos, hogy rendelkezik olyan tudással a kegyelet tárgyában, hogy annak alapján tagja lehessen a Kegyeleti Bizottságnak. Ezért igen visszatetsző, ahogy Ön kioktatja a törvényi felhatalmazással működő Bizottságot.
(...) Érdekes módon ezekről a Jogi Kar egyetlen oktatójának sem volt mersze nyilvánosan megnyilatkozni, csak bennünket, a helyi hatalom védőszárnyai alá nem tartozó civil szervezetet próbálnak fensőbbségesen kioktatni.
(...) Akkor talán nem abban a szellemben oktatna az egyetemen sem, amiről hozzászólása tanúskodik."
(Lófara: a városvédők levele Kasza Péter Ferenchez - SzegedMa)

A szegedi városvédők több szállal is kötődnek a Nemzeti Fórumhoz: a Csongrád Megyei Közgyűlésben az egyesület által delegált elnökhelyettes, Zakar Péter terjesztett elő határozati javaslatot a városvédők által a Lófara-szobor kérdésében folytatott küzdelemben (megjegyzem a Csongrád Megyei Közgyűlésnek jogilag semmi köze nincs Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának döntéseihez), petíciójukat Lezsák Sándor juttatta el Hiller István kulturális miniszterhez.
Vitéz Szilágyi Árpád a nyáron először hozzám intézett nyílt levelet, melyben a fent idézettek szerint kioktatott erkölcsi kérdésekben. Később Nógrádi Zoltán fideszes politikus erkölcseit vitatta: "Ezúton kérdezném önt, hogy egy polgári, keresztény értékrendet magáénak valló polgármester, megyei és országgyűlési képviselő milyen indokkal tartózkodik, és nem szavaz a hősök emlékének háborítatlan megőrzése érdekében." Végül Boross Péter korábbi miniszterelnököt, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság jelenlegi vezetőjét támadta meg: "Ha Ön a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökeként valóban nem a hazáért életüket áldozó hősök emlékének méltó megőrzését tartja feladatának, hanem egy önkényeskedő polgármester hiúságának szolgálatát, akkor kérem, hogy gondolja át, hogy méltó-e Ön a bizottsága vezetésére?"
(Az egyik érdekesség, hogy szegedi Árpád tér átalakítása kapcsán vitéz Szilágyi Árpád ugyancsak kegyeleti emlékhelynek minősítette az általuk két éve, a pozsonyi csata emlékére állított követ. Megjegyzem, 907-ben a pozsonyi csatában pogány magyarok harcoltak a keresztény frankokkal és bajorokkal.
A másik érdekesség, hogy a kegyelet kapcsán folyamatosan hivatkozik arra a Melocco Miklósra, aki pár éve önkényesen átírt egy Radnóti verset, a veszprémi Brusznyai-emlékművön. Kérdem én, ha ahhoz a műalkotáshoz hozzá lehetett nyúlni, akkor a lovasszoborhoz miért nem lehet?)

Konklúzió
Ateista szabadelvűként hiszek a vallásszabadság polgári eszméjében. Nem tetszik, ha bárkit, legyen az egyén vagy közösség a hitének gyakorlásában korlátozni akarnak. Ugyanakkor az sem szimpatikus számomra, ha a többség a saját hitét akarja olyan helyeken rákényszeríteni a kisebbségre, amely helyeknek semmilyen vallási töltete nincs.
Önmagában a kereszténység szerepeltetése az Alkotmányban nem lenne probléma, hisz Magyarország történelmét maximálisan meghatározza (bár valószínűsíthető, hogy a pogány Árpád vezér győzelme a pozsonyi csatában ugyanúgy hozzájárult a magyarság megmaradásához, mint Szent István vallási rendelkezései), a jelenét szerintem nem. A kérdés napirendre hozásának egyenes következménye, hogy lesznek olyan szélsőségek, akik (egy katolikus érsek jelenlétében) ezt kirekesztésre használják és végül lesznek olyanok, akik saját vélt igazuk talaján erkölcsi alapon megtámadnak és kioktatnak mindenkit, legyen az egy szabadelvű egyetemi oktató, jobboldali polgármester vagy konzervatív miniszterelnök.
Hiú ábránd, de célszerűnek tartanám, ha a Nemzeti Fórum Egyesület a jövőben elhatárolódna a vitéz Szilágyi Árpádéhoz hasonló szélsőséges véleményektől, illetve a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elhatárolódna a Nemzeti Fórum kirekesztő szemléletétől. (És az a katolikus egyház, amelyik a svájci népszavazás kapcsán aggályaink ad hangot, tartana némi önvizsgálatot, és elgondolkozna azon, hogy mi keresnivalója van egy katolikus érseknek egy politikai gyűlésen.)
Egyik sem fog bekövetkezni. Ebben a hangulatban pedig semmi esély arra, hogy tisztázzuk az alapelvek, értékek és erkölcsi normák fundamentumát, ahogy azt a Nemzeti Fórum szeretné.

Két komoly tiltakozás

2009-12-05T12:00:00.018+01:00

1) A staines-i szabadidő központ lerombolása

A London külvárosi rendszeréhez tartozó Staines városka tanácsa úgy dönt, hogy lerombolja a helyi szabadidő központot. Ez ellen tiltakozva Ali G, a Da West Staines Massiv vezetője komoly tiltakozási akciót hirdet: egy vasrácshoz láncolva éhségsztrájkba kezd.
A rövid éhségsztrájk sikertelenségét követően Ali G-t számos megaláztatás éri, viszont felfigyel rá a miniszterelnök-helyettes.
Ali G kormánypárti jelöltként elindul a staines-i választókerületben, ahol a kampányvita során a "Maga leszopott egy lovat!" megdöbbentő, ám a később hitelesnek bizonyuló érvével politikai ellenfelét elhitelteleníti és elnyeri a parlamenti mandátumot.

2) A szegedi "Lófara"-szobor áthelyezése

Szeged város önkormányzatának belváros-rehabilitációs tervei részét képezi a Reök-palota előtti tér átrendezése, melynek során a 3. Honvéd Huszárezred emlékére állított szobrot pár méterrel áthelyeznék, a körülötte levő díszkertet felszámolnák (korlátostól).
A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület jó egy éve csatározást folytat a szoborkert megmentéséért és a szobor helyén tartásáért. A nyár során bebizonyosodott, hogy a jogi procedúrában ügyféli pozíció nem illeti meg őket, így különböző fórumokhoz fordulnak a cél érdekében. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság nyári állásfoglalását követően jómagam is nyílt levélváltásba keveredtem v. Szilágyi Árpáddal (lásd itt és itt). Ennek során persze megkaptam, hogy "Akkor talán nem abban a szellemben oktatna az egyetemen sem, amiről hozzászólása tanúskodik."
Legutóbb Zakar Péter (Nemzeti Fórum) terjesztett elő határozati javaslatot a Csongrád Megyei Közgyűlés elé, melyet első alkalommal nem sikerült elfogadni, tekintettel arra, hogy Nógrádi Zoltán fideszes képviselő a szavazás előtt eltávozott. Így aztán a következő nyílt levelezés célpontja ő lett (lásd itt és itt), és ő is megkapta a magáét: "Míg minden nemzetünket féltő ember az országos és helyi polgári kormányzatért küzd, addig ön sorozatosan politikai és gazdasági érdekszövetséget vállal Botka Lászlóval és az MSZP-vel, s így már az sem lepne meg, ha egy szép napon átülne az MSZP-frakcióba."
Ezzel egyidejűleg a városvédők Lezsák Sándor útján kérdést intéztek Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez is. (A miniszter november 10-én kelt válasza itt olvasható.)
December 5-én megkezdődtek a bontási munkálatok, melyeket v. Szilágyi Árpád és fia, ifj. Szilágyi Árpád személyesen próbált megakadályozni. A fenti videón jól látható ifj. Szilágyi, amint a vasrácsot a lábai közé véve próbálja meggátolni annak eltávolítását.
Kérdés az, hogy milyen politikai pálya várhat ifj. Szilágyi Árpádra komoly tiltakozása nyomán? Önkormányzati képviselőjelölt korábban már volt Fidesz/KDNP színekben, jelenleg a Lakitelek Népfőiskola lelkes hallgatója, amit híven szemléltetnek a Lezsák Sándor honlapjáról származó, a Prohászka Ottokár szobrának tavalyi átadásán készült alábbi képek is:

Nagyvállalkozók és a munkahelytermő fa

2009-11-29T11:44:00.005+01:00

Továbbra sem hagy nyugodni a munkahelytermő fa problémája. Annál is inkább, mert a bő két héttel ezelőtti megállapításaimat (részben) alátámasztotta az ország két vezető vállalkozója is.
Demján Sándor Répcelakon, egy a szövetkezetek lehetőségeivel kapcsolatos konferencián, míg Széles Gábor Lakiteleken, „A magyar vidék élni akar” címmel 24. alkalommal megtartott gazdafórumon fejtette ki nézeteit.

Amikor elkezdtem utánanézni a gondolataiknak, több (lassan már nem is) meglepő felfedezést tettem. Így némileg kitérőt kell tegyek a magyar elektronikus sajtó vizsgálatának irányába is.

Ami a sajtót illeti

A két névből sejthetjük, hogy alapvetően nem jelentéktelen személyek véleményéről van szó. Médianyilvánosságot viszont igazán egyik sem kapott. Ami számomra érdekes, hogy sem az Indexen, sem a Népszabadság honlapján nem leltem nyomát a két eseménynek.
Demján Sándor előadása 2009. november 7-én hangzott el (ha jól kalkulálok a Vas Népe november 8-i írásából), ezt követően a ugyanennek a megyei napilapnak a november 23-i cikkét vette át az MTI nyomán az Origo, a Népszava és a Magyar Nemzet.
A lakiteleki gazdafórumra 2009. november 20-án került sor, másnap beszámolt róla a Széles Gábor tulajdonában lévő Magyar Hírlap és harmadnap a Kis-Kunság című helyi portál. Előbbi a nagyvállalkozó teljes előadását közölte november 28-án. Más internetes újságban nem találtam nyomát.
Nem tartom magam bénának az internetes keresés terén, mégis némi nehézséget okozott a dolgok menetének rekonstruálása. A vezető lapok archívumai és saját keresői szinte egytől egyig alkalmatlanok arra, hogy normálisan visszakeressünk velük cikkeket. Egyedül a google vezetett némi eredményre, ha leszűkítettem a keresést az adott lap site-jára.
Nem tartom kizártnak azt sem, hogy széles e interneten én vagyok az egyedüli, aki kettejük gondolatait összevetem.

Ami azonos

Mindkét üzletember megállapította, hogy a multinacionális vállalatoktól remélt hazai munkahelyteremtés nem valósult meg az elmúlt két évtizedben. Azt is látják, hogy elsősorban a vidéket kell fejleszteni, mégpedig jelentős állami szerepvállalással.
Számomra eleinte meglepőnek tűnt, de még Széles Gábor előadásának szövegéből is teljesen hiányzik a kormánnyal szembeni vádaskodás. Ahogy jobban utánagondoltam, rá kellett jönnöm, hogy ahányszor szakmai közegben elhangzott előadásokat hallgatok vagy olvasok, annyiszor döbbenek rá, hogy ott bizony nem lehet mellébeszélni. Ott nem feltétlenül politikai odavágásokra van kiélezve a vita, hanem valódi javaslatokra. Lehet, hogy ezért nem is annyira vevő rá az egyre inkább bulvárosodó sajtó.

Ami különbözik

Nem vagyok gazdasági szakember, így csak vakon tippelhetek Demján Sándor mondandójára, hisz a Vas Népe két cikkéből kell annak lényegi elemeit összegereblyézni. Számomra az szűrhető le belőlük, hogy nagyobb szervezetekben gondolkozik, mint Széles Gábor. A Demján-féle koncepcióban a szövetkezetek és az integrált állami vállalatok jelennek meg, míg Széles Gábornál a családi gazdaságok segítése kerül a középpontba. Utóbbi tervben az állam természetbeni támogatásokat (paprikát, paradicsomot, vetőmagot, tyúkot, fóliasátrat) nyújtana a háztáji gazdaságoknak, településenként tízmillió forintos támogatást négy-öt kisvállalkozásnak. Ezzel egyidejűleg Széles Gábor kisebb tőkéjű, regionális bankok felállítást tartja üdvözítőnek.
Demján Sándor szerint legalább tíz év kell a reformok eredményéhez, ezzel szemben Széles Gábor egy-két éven belül kézzelfogható fejlődést remél. Itt azért még hozzáteszi: „Jobboldali kormány esetén amúgy is hamar kell jönniük az eredményeknek. Hihetetlen erős baloldali tűz alatt leszünk, így nincs mese, minden héten fel kell mutatni valami pozitívumot, de ezt meg tudjuk valósítani.”

Ami különösen tetszik

Bizonyos mértékig visszaigazolva látom saját gondolataimat.
Demján Sándor szerint a jelenlegi félmillióhoz képest további egymillió embert kell bevonni a tényleges, termelő, fizikai munkába. Szerinte nagy szükség lenne a szakmunkásképzés felélesztésére és még azt az eretnek gondolatot is hozzáteszi, hogy amíg ez nem valósul meg, addig bizony szükség van a külföldi munkaerőre.
Széles Gábor az állami támogatások átgondolt kiosztásáról beszél: „Ha egy településről ketten pályáznak, az nyilvánvalóan nem megy, hogy mind a ketten ugyanarra a tevékenységre, specifikumra kapjanak pénzt. Egy faluban ugyanis egy tejkiadó automata is elég. El kell osztani és kontrollálni kell ezeket a pályázatokat.” Megyénként ötszáz-ötszáz fős menedzsmentek (fekete seregek) felállítását javasolja, részben az önkormányzatokban maradt tartalékból, a meglévő vállalkozásokból, a gazdakörökből, a társadalomból s a falugazdászatokból. Egyetértek vele abban, hogy „egy jól működő családi gazdálkodó jobban tudja, hogy azon a területen, a Kunságban vagy Észak-Magyarországon, mit érdemes termeszteni”, mint egy önkormányzati ember.

Ami fejtörésre ad okot

Ha a nagy nyilvánosság nem is foglalkozik a két nagyvállalkozó gondolataival, gondolom a gazdasági elemzők mindezt megteszik.
Én a magam részéről továbbra is oda kanyarodnék vissza, hogy a társadalom mentalitását kellene először megváltoztatni. Széles Gábor szerint „nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy elvétve gond is lehet a támogatással, például ha idő előtt levágják a malacot”. Demján Sándor véleménye szerint fontos feladat „megértetni az emberekkel, hogy mi is az a piacgazdaság, mi a verseny, melyek a globalizáció előnyei és hátrányai.”
Széles Gábor nem fél attól, hogy idő előtt levágják a malacot. Én igen. Amikor azt látom, hogy az egyetemekre özönlenek az oda nem való emberek, tele vannak a padok önértékelési zavaros hallgatókkal, biztosak lehetünk-e abban, hogy valóban az arra legrátermettebbek kapják majd a családi vállalkozások beindításához szükséges támogatásokat?
Tehetségtelen emberek állítják be magukat mártíroknak és várnak arra, hogy valaki lehetőséget biztosítson nekik. A nagy kérdés az, hogy amikor a hajó Rodoszhoz ér vajon hányan fognak ugrani és hányan futamodnak meg. És azok közül akik ugrottak, hányat kell majd kimenteni a vízből?
A sikeres vállalkozó mindig tudja, hogy mikor kell megállni. A Pörzsölőn szocializálódott tömegek nem biztos. Pedig most nagyon itt lenne az ideje a higgadt gondolkozásnak. A szociális népszavazás országát végre vissza kellene rángatni a józan paraszti ész szintjére.

A munkahelytermő fa

2009-11-11T15:09:00.002+01:00

„Az a tudás, miszerint munkahelyeket kell létrehozni az nem egy varázsszer, amit egyébként ne emberi agy gondolna ki, ne gazdaságpolitikusok írnának le, ne az ország életéért felelősséggel tartozó politikusok hajtanának végre.”
Orbán Viktor az Egyenes beszéd 2009. november 10-i adásában (a vége előtt kb. 25 perccel)

Mélyen csalódtam, eddig ugyanis azt gondoltam, hogy a munkahelyek a munkahelytermő fa ágain teremnek és a politikusok szüretelik le őket, hogy a választások előtt/után szétoszthassák vagy a túlérett munkahelyeket a földre hulltukban felcsipegetik mindenféle nyomorultak, akik nem tudnak értük az ágak közé kapaszkodni.
Az ellenzék vezére most végre felnyitotta a szememet és beláttam, hogy tévedtem. Sőt, a recepttel is tisztában van:

„Először be kell azonosítani a baj gyökerét. Ha a baj gyökerét azonosítottuk, akkor már csak egy lépés onnan, hogy tudjuk a megoldást.”
Ugyanő, ugyanott (a vége előtt kb. 15 perccel)

Nem akarom bántani Orbán Viktort, hisz a mögötte álló szakértői bázis bizonyára évek óta igyekszik a receptet megvalósítani. Én pusztán néhány adalékot tennék hozzá mindehhez.

Meg lehet valósítani a teljes foglalkoztatottságot, mint ahogy meg is valósították a Kádár-rendszerben. Munkája mindenkinek volt, azonban a produktum mennyisége és minősége már korántsem volt annyira biztos. A béketáboron belül természetesen el lehetett mindent adni, ha nem ott, akkor a harmadik világban. (Ld. bővebben: Moldova: A Lakinger Béla zsebcirkáló)

Valódi piaci viszonyok közepette persze mindez jóval nehezebb. Olcsón, minőségi terméket előállítani, minőségi szolgáltatást nyújtani nem egyszerű. Kell hogy legyen kereslet az áru (szolgáltatás) iránt, megfelelő szakemberek kellenek a termelésben és az értékesítésben.

Termelni olyat érdemes, amit el tudunk adni. Azért, mert az utcában mind a három pizzéria telt házas, nem biztos, hogy a negyedik, ötödik is az lesz. Teremtettünk munkahelyet, van szakács, pincér, csak nincs már több vevő. A magam részéről a magyar vállalkozókból abszolút hiányolom a kreativitást és arra sem számítok túlságosan, hogy bármilyen gazdasági elemző pusztán karitatív célokból megosztaná a közzel, hogy „Gyerekek, ezt kell elkezdeni gyártani, mert jövő nyáron ez lesz a menő.” Inkább megcsinálja maga, majd, amikor mások is megjelennek a piacon, gyorsan eladja a vállalkozását és továbbáll.

Bizonyára vannak megfelelő szakemberek az országban, csak nem mindig a jó helyen. A ’90-es években megindult egy önámítási spirál, megsokszoroztuk a felsőoktatási férőhelyek számát és az amúgy tehetséges szakmunkásokból tehetségtelen diplomásokat csináltunk, akik olyan pályákon erőlködnek, ami abszolút nem megy nekik. Helyükre merőben alkalmatlanok kerültek. Gondold végig, kedves olvasó, hány olyan helyet tudsz megnevezni, ahol valóban jó pincérek szolgálják fel az ételt? Ahová a kiszolgálás miatt érdemes visszajárni? Pedig meglennének azok a jó pincérek, csak valamiért azt hiszik magukról, hogy ők jó jogászok, közgazdászok, egyebek.

Az önámítást persze az oktatási rendszer is erősíti. A fejkvóták miatt a felsőoktatásból szinte senkit nem tanácsolunk el. Gondolom ugyanez jellemző a közoktatásra is. A rendszerváltás idején ritka madár volt a szakközépiskolai érettségivel rendelkező joghallgató. A ’90-es évek közepétől egyre nagyobb számban jelentek meg ilyenek. Vajon milyen magyar nyelvi és történelmi oktatásban részesülhettek? A mai joghallgatók zöme képtelen egy épkézláb összetett mondatot megfogalmazni.

Kicsiny hazánkban mindenki azt hiszi, hogy a képességeinél eggyel magasabb szinten van a helye a munkaerőpiacon. Így hiába szüreteljük le a munkahelytermő fa gyümölcseit, arra méltatlanok kezébe fog kerülni. A banki ügyintézőm azt mondta, hogy nem tudja megmondani, hogy milyen árfolyamok mellett mennyit kell visszatörleszteni a svájci frank alapú hitelből, mondván: „Nem vagyok Excel-tábla.” Ja. Hazamentem és csináltam magamnak egy Excel-táblát, neki meghagytam a műkörömépítést.

Az ország egyik legjobb, legelhivatottabb falusi tanítójával elhitették, hogy ő mekkora ideológia-formáló. Valószínűleg a mai napig csodálkozik rajta, hogy az általa alapított MDF miért éppen az ő vezetése alatt jutott a csőd szélére. Egykori lakiteleki tanítványai dicsérik, hogy milyen jól megvilágította számukra a történelmet. Mára azonban ez neki kevés, népfőiskolát csinál olyanoknak, akik arról azt hiszik, hogy az egy valódi felsőoktatási intézmény, tudományosnak mondott ál-tudományos folyóiratokat patronál, blőd nyilatkozatokat tesz. (Lásd: Laki Nyarak rovat összes.)

Pelikán elvtárs bezzeg belátta, hogy az ő helye a gáton lett volna, ahelyett, hogy fontos pozíciókat tölt be. Mindenkinek megvan a maga szerepe a társadalomban. Csak bele kell nézni a tükörbe és megállapítani, hogy amit csinálok az nekem nem megy. Régen, aki nem bírta a lépést az egyetemi szintű matematikus képzésben, az átment a főiskolára. Akinek az nem ment, elhelyezkedett a szakmájában. Ma nagyjából nincsen hová kiesni.

És akkor nem is szóltam még a rokoni, baráti szálakon keresztül elnyert állásokról. Az ezeket betöltők javarésze éppen a közszférában, állami pénzből fizetett közalkalmazott, köztisztviselő, sőt bíró, ügyész!

Munkahelyet teremteni pedig csak olyanoknak szabad, akik nem szenvednek önértékelési zavarokban. Nem szabad leszüretelni a munkahelytermő fát, hanem hagyni az embereket addig mászni rajta a gyümölcs után kapaszkodva, amíg az nekik megy.

Lehet tíz év alatt egymillió munkahelyet teremteni, csak át kell gondolni, hogy ennek hány százaléka fog megszűnni, mert a cégen rajta rohad az általa gyártott termék, a negyedik pizzéria raktárában a paradicsomszósz, mert a kutya be nem teszi a lábát olyan helyre, ahol Sonkás helyett Szalámisat kap, csak azért, mert az önbizalommal telt pincér azt hiszi, hogy ő fejben meg tudja jegyezni a rendelést.

Szóval: szerintem a baj gyökere az oktatási rendszerben van. Fizessék meg a lelkiismeretes, jó pedagógust, adjanak neki bátorságot, hogy az orvos apuka szemébe merjen nézni, és merje megmondani, hogy „Az Ön fia nagyon gyenge matematikából, nem javaslom, hogy természettudományos pályára menjen.”

A baj másik gyökere a kommunikáció hiánya. Lehet, hogy Orbán Viktor másban látja a problémát, de könyörgöm, próbáljuk egymással megvitatni a gondolatainkat, mert alapvetően mindenki a haza javát akarja, és rövid távon külön-külön utakat járva senki nem fog tudni valódi eredményeket felmutatni.

Egy jelölés margójára

2009-11-06T07:16:00.006+01:00

„B. Nagy László lesz Botka kihívója” – jelent meg egyre több fórumon a hír az elmúlt héten. Jellemző módon a kurta híradáshoz mindenhol tonnaszámra érkeznek a kommentek, melyek arra hivatkoznak, hogy bezzeg a helyi tagság Kalmár Ferencet támogatja, és az egész mögött egy Orbán/MSzP megállapodást vizionálnak, melynek értelmében a Fidesz-központ lemond Szegedről Botka László javára.

Valószínűsítem, hogy ezeknek az anonim hozzászólóknak jelentős hányada „bérkommentelő”, másik részük pedig csak alapból ostoba. Elolvasni már nincs is türelmem mindenhol mindent. Azt a kérdést meg senki nem feszegeti, hogy Kalmár Ferenc tulajdonképpen a KDNP országos alelnöke, így miért kellene elvárni a Fidesztől, hogy őt tolja.

Miért is?

A KDNP, amikor utoljára mérette meg magát önállóan egy országos választáson (1998-ban), területi listáira összesen 104 892 szavazatot kapott, az összes leadott szavazat 2,31%-át. 2002-ben nyoma sincs a pártnak, a teljes szétzilálás után a kereszténydemokrata politikusok a Fidesz/MDF közös listákon a Fidesz jelöltjeiként jelentek meg. Miután az MDF 2006-ban önálló listát állított, a Semjén Zsolt vezette csoport pedig újraélesztette a KDNP-t, az akkori országgyűlési választásokon már Fidesz/KDNP közös listákkal találkozunk, az országos lista 4. helyén a KDNP által jelölt Semjén Zsolttal, a 107-108. helyeken pedig Bodó Imrével és Kalmár Ferenccel. Rajtuk kívül a 173 fős listán további 16 KDNP politikust találunk, tehát a listás helyek egytizede illette a kereszténydemokratákat.

Érdekesség, hogy az akkori országos lista utolsó 11 helyét az európai parlamenti képviselők foglalták el, köztük a KDNP országos alelnökével, Surján Lászlóval. Nézzük csak meg az ő személyes honlapját:

Önök látnak bármi utalást arra, hogy a KDNP-hez tartozik? Mert én nem.

Tulajdonképpen kik is ezek?

Az elnökség tagjainak életrajza a párt honlapjáról nem elérhető, a névsorhoz tartozók adataihoz csak hosszas böngészést követően sikerült hozzájutni. Ezekből az életrajzokból egyértelműen nem derül ki a felekezeti hovatartozás, csak a három teológus végzettségű tagnál tudjuk, hogy katolikusok. (Összehasonlításképpen, a példakép, a német CDU elnökségében 4 római katolikus mellett 3 evangélikust is találhatunk, köztük Angela Merkelt).

Eredeti végzettségüket tekintve három teológus mellett egy-egy közgazdász, matematikus, fizikus, villamosmérnök és kereskedelmi üzemgazdász alkotja a KDNP vezető testületét. Közülük Simicskó István később jogi doktorátust is szerzett. (A CDU vezetésében négy jogász is van, Merkel fizikus, van egy szociálpedagógus alelnök és pusztán egy teológus!)

És mit akarnak?

Háát… Hosszú ideig nem sok pozitívumot tettek le az asztalra (lásd itt és itt), majd a matematikus-szociológus Mészáros Józsefnek köszönhetően szépen lassan elkezdtek előállni önálló programmal, bár azzal kapcsolatban is felmerültek kérdőjelek.

Akkor mégis miért kellenek Orbán Viktornak?

Némelyek azt állítják, hogy menekülési útvonalnak, vagy a Vatikán és a hazai katolikus egyház támogatása miatt, mások szerint a KDNP-ből kíván belső ellenzéket formálni.

Mit tud nekik nyújtani?

Gyakorlatilag mindent. 2006-ban Semjén Zsolt úgy nyerte meg a kalocsai egyéni mandátumot (igaz csak a második fordulóban), hogy pusztán beugró volt az eredeti jelölt, Bagó Zoltán helyett, aki meglehetősen furcsa körülmények között lépett le a színről. Semjén korábban sikertelenül próbálkozott egyéni mandátumhoz jutni Budán és Nógrád megyében is.

Eredményeit tekintve szignifikáns eltérés mutatható a Fidesz/KDNP listához képest: több, mint 4%-kal (614-gyel) kevesebb szavazatot kapott az első fordulóban, mint ahányan a listát támogatták. Ebből számomra az valószínűsíthető, hogy a Fidesz név akár az utolsó pillanatban bedobott jelöltet is beviszi a Parlamentbe.

És végső soron ezért érdekes a Csongrád megyei 3. számú választókerület jelöltállítási procedúrája is. Ha mandátumhoz juttathatom a saját emberemet is, miért kellene a másét előnyben részesítenem? Sok mocskolódás várható még az elkövetkező egy évben, lám már az egyre szűkülő „egy a tábor, egy a zászlón” belül is megkezdődött.

Hétvégi évfordulók

2009-11-01T18:24:00.004+01:00

80 éve született Bud Spencer (alias Carlo Pedersoli)
Nemzetisége: olasz. Művészneve: angol.
Foglalkozása: vízilabdázó, majd színész. Filmjeiben bűnözőket ver nagy tételben.
Megemlékezik róla: az egész világ, itthon az Index.

50 éve "született" Astérix
Állampolgársága: római (lásd: Astérix az Olimpián). Nemzetisége: gall.
Foglalkozása: harcos. Rómaiakat ver nagy tételben.
Megemlékezik róla: az egész világ. Magyarországon a Könyves blog. Alkotója Albert Uderzo emlékkötetet ad ki a tiszteletére.

1 éve kapott ki hazai pályán 4:0-ra a DAC Dunajska Streda (Dunaszerdahely) a Slovan Bratislavától (Pozsony)
A DAC mérkőzésen szereplő játékosainak állampolgársága (valamiért ez a magyar sajtóban eddig nem kapott túl nagy publicitást):
Kezdőcsapat:
Kapus: Ján Novota (szlovák). Védők: Robert Caha (cseh), Németh Krisztián (szlovák), Adiaba Bondoa Clovis Guy (kameruni), Pinte Attila (szlovák) csapatkapitány. Középpályások: Youssef Moughfire (francia), Biholong Martin Achille Abena (kameruni), Regedei Csaba (magyar), Jean Paul Ntsongo Boya (kameruni). Csatárok: Osei Richard Opoku (német/kameruni), Jean Michel N’lend (kameruni)
Cserék: Mate Dragicevic (horvát), Rolf Martin Landerl (osztrák), Ismail Ahmed Kadar Hassan (francia)
Edző: Werner Lorant (német)
Nemzetiségük: a három magyar játékoson kívül a többit hadd ne találgassam. Kamerunban például 280 különböző népcsoport él. Az öt kameruni játékos vajon melyikhez tartozik?
Mellékzöngéje: szlovák rendőrök a mérkőzésre Magyarországról kilátogató "szurkolókat" vernek nagy tételben.
Megemlékezik róla: Magyar Nemzet. Nem tudom, hogy a szombati Fradi-Diósgyőr meccsen valakinek a járt-e a fejében az egy évvel ezelőtti dunaszerdahelyi meccs, de az évfordulót "szépen" sikerült megünnepelni.

60 éve született Lezsák Sándor
Nemzetisége: MAGYAR (csupa nagybetűvel)
Foglalkozása: tanár, költő, író, politikus, szervező. Verni csak képletesen verik: "Hiszen ha egy focimeccsen, Dunaszerdahelyen brutálisan verik a magyar szurkolókat, engem is vernek." (L.S.)
Megemlékezik róla: Magyar Hírlap, Komédium Színház és a Magyar Nemzet, én.

Kereszténység vagy ősmagyar vallás?

2009-10-20T10:11:00.004+02:00

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 20-án közzétett, „Az Egyház élő hitével összhangban” című körlevele egy hónapja megosztja a közvéleményt, legutóbb az ATV Civil a pályán című műsorában volt látható egy kerekasztal-beszélgetés ebben a témában.
Szerintem a körlevél problémája régebben gyökerezik, a püspöki kar már jóval előbb felhívhatta volna rá a hívek figyelmét. Hogy mégis miért csak idén szeptemberben érezték ennek szükségességét? Ha belemegyünk az elmúlt pár hónap eseményeinek vizsgálatába könnyen választ találhatunk minderre.

Kronológia

2009. augusztus 5.: Dr. Bábel Balázs kalocsai érsek nyilatkozatot tesz közzé, melynek fő mondanivalója, hogy a Magyarok Szövetsége szervezésében augusztus 21-23. között tartandó Magyarok Országos Gyűlése keretében „A katolikus hit tisztaságát védendő azonban továbbra sincs lehetőség a Főegyházmegye egyetlen klerikusának sem liturgikus funkciót végezni Kunszentmiklós-Bösztörpusztán.”

2009. augusztus 21-23.: Az érseki tiltakozás nyomán az eredetileg Hétboldogasszony Kápolnának elnevezni tervezett építmény nevét Hétboldogasszony Hajlékra módosítva megtartják a Magyarok Országos Gyűlését.

2009. augusztus 27.: a Heti Válasz Pogánylázadás - Íme, a Jobbik konkurenciája! címmel megjelenteti Ablonczy Bálint cikkét a bösztörpusztai rendezvényről.

2009. szeptember 20.: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Az Egyház élő hitével összhangban című körlevelét felolvassák a hazai templomokban.

2009. október 1.: a Heti Válasz A táltosok már a spájzban vannak -
Senki által nem látott dokumentumra hivatkozik a Jobbik címmel cikket jelentet meg újfent Ablonczy Bálint tollából.

2009. október 4.: Dr. Papp Lajos (szívsebész, akadémikus, Kárpát-Haza Nemzetőrség) nyílt levelet intéz a Püspöki Konferenciához.

2009. október 12.: az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház közzéteszi hivatalos álláspontját a Püspöki Konferencia körlevelére.

2009. október 13.: az ATV Civil a pályán című műsora keretében Kereszténység vagy ősmagyar vallás? címmel kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. Résztvevők: Kulcsár Árpád (történész), Kamarás István (vallásszociológus, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola), Iván Gábor Elemér (az Árpád Egyház szóvivője), Vukics Ferenc (a Magyarok Szövetsége elnöke). Műsorvezető: Dési János.

2009. október 17.: a barikád.hu-n megjelenik Hoppál Bulcsú, római katolikus teológus írása Magyarság-motívum és katolicizmus - reflexiók egy körlevélről címmel.

A körlevélről és fogadtatásáról

A körlevél bevezetőjében a püspöki kar igyekszik hangsúlyozni az egyház és a magyarságtudat kapcsolatát, illetve azt az üldözést, aminek mindkettő ki volt téve a múlt rendszerben. A továbbiakban négy területen fejtik ki hosszabb-rövidebb bekezdésekben az általuk érzékelt problémát:

1) Az „ősmagyar szinkretizmussal” szembeni egyértelmű fellépés, azaz Jézusról vagy Szűz Máriáról vallott tudománytalan állítások kavarása az egyház által vallott elvekkel.
2) Az okkultizmusnak, a spiritizmusnak és a bálványimádás különböző formáinak, mint a hit igazságát fenyegető egyéb veszélyeknek az elítélése.
3) Határozott (negatív) állásfoglalás a szélsőségesen liberális, a férfi és a nő különbségét, valamint a házasságot és a családot tagadó vagy relativizáló felfogással szemben.
4) A „maga módján vallásosság” nyílt elítélése.

A fenti négy pontból jól kivehető, hogy eltérőek az érintett csoportok. Az Árpád Egyház, mint válaszukból kiderül, egyértelműen elhatárolódik a kereszténységtől. Nem hangsúlyozza, de egyértelműen a második pont által lehet érintett. A liberális felfogásúak szerepeltetése azért kicsit érthetetlen ebben a témakörben, mivel valószínűleg nem tartoznak a címzetti célcsoporthoz, tekintettel arra, hogy valószínűleg nem vettek részt olyan misén, ahol a körlevelet felolvasták. Hasonló mindez Bábel Balázs csíksomlyói beszédéhez, ahol még Árpád-sávos és Jobbik-zászlókat lengetők előtt ostorozta a gender-programot.
A nagyobb vitát természetesen az első és a negyedik pont válthatta ki. Ezt támasztja alá Kamarás István véleménye az ATV műsorából:
„Magyarországon a lakosságnak egy olyan 65 plusz/mínusz 4-5%-a magát valamilyen módon vallásosnak tartja. Ezeknek csak negyede, aki rendszeresen gyakorló valamilyen egyház keretében, a többiek, úgymond maga módján vallásosak. És ezeknek egy jelentős része, tehát egy másik negyednél nagyobb hányad, úgynevezett barkácsolt vallásosságú, összebarkácsol magának egy vallást különböző vallási elemekből. (…) És itt elég gyakran az egyik barkács elem épp az ősmagyar dolog.”
A kettő tehát nehezen elkülöníthető egymástól. Ebből a szempontból a körlevél pusztán figyelemfelhívás az igaz útra való visszatérés szükségességére. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy mindennek politikai vetülete is van. Ezt egyértelműen tükrözik a Heti Válasz cikkei. Az általam hivatkozott első írás a Magyarok Szövetségét egyértelműen a Jobbik konkurenciájának állítja be. Más azonban a tagok köre. A Magyarok Országos Gyűlésén részt vett Andrásfalvy Bertalan és Kondor Katalin is, illetve a szövetség egy februári röplapjából kiderül, hogy Makovecz Imre, mint a Vének Tanácsának tagja is közösen fellépett Vukics Ferenccel. Makovecz egyébiránt Melocco Miklóssal, Pitti Katalinnal és Zétényi Zsolttal egyetemben tagként szerepel a Papp Lajos szívsebész nevével fémjelzett Kárpát-Haza Nemzetőrség honlapján is.
Mindezekből kiderül, hogy a fenti körbe elsősorban neves művészek, tudósok tartoznak, akik tekintélyükkel inkább az idősebb generáció számára jelentenek példát. Az persze megint más kérdés, hogy a Kárpát-Haza Nemzetőrség honlapján elhelyezett hitvallás is magán viseli a „barkácsolt vallás” jellemvonásait, akkor jól láthatjuk, hogy a püspöki kar felhívása erre a közösségre is vonatkozik.
A Heti Válasz októberi cikke azonban egyértelműen a Jobbikot hivatkozza be címében, mint ahogyan az ATV-n Kamarás István is a radikális jobboldalt látja érintve a körlevélben: „Ami a politikát illeti: kérem szépen, Univerzum Egyháza. Ez egy olyan egyház, ami nem tisztán ősmagyar, de van benne ősmagyar is. Van benne new age-es beütés; hunok, mint kisebbség, - nemzeti kisebbségnek be is adta a parlamentbe -, és ufo-hit keveredik. Egy ismerős név, Budaházy György kapcsolódik ide és a Hun Szövetség. És, hát tessék megnézni, bármilyen szittya könyvesboltot, ahol ezek a kiadványok megtalálhatók, milyenfajta tüntetésekre buzdíthatnak ott. (…) Tehát van egy kapcsolat a szélsőjobbhoz.”
A radikális jobboldal válaszát pedig sokan, sokféle formában megfogalmazták. A paletta a katolikus püspöki kar lezsidózásától kezdve a fent is említett barikád.hu-s cikkig terjed, melynek szerzője szerint: „A magyar Egyház téves helyzetfelismerését mi sem bizonyítja jobban, mint amikor a milliókat érintő és megnyomorító fogyasztói kultúrát propagáló szélsőséges liberalizmus világát összehasonlítja pár időfölösleggel rendelkező ember vallási hóbortjával és az utóbbit úgy állítja be, mintha az komoly veszélyt jelentene az élő katolikus hitre. A „Jézus, pártus herceg”-elmélet valóban ostobaság, de közel sem olyan káros és különösképpen sem a halál kultúráját hirdető eszme szemben a liberalizmussal. A két jelenség egész egyszerűen nem összemérhető. Tévedés lenne azt hinni, hogy a Babba Mária-kultusz (már ha egyáltalán van ilyen) fogja alapjaiban megingatni a magyar Katolikus Egyházat. Ezzel szemben a liberalizmus megannyi válfaja, mint egy rákos sejt, már most is rágja és pusztítja az Anyaszentegyház testét, eszmeiségét, intézményrendszereit, vagy mindegy hogy nevezzük mijét.”
Papp Lajos nyílt levelében másként fogalmazza meg félelmeit: „Önök és én is tudom, hogy csekély számban látogatják a szentmiséket. A templomba járó emberek döntő többsége időskorú. Jelentős részük most hallott először arról a problémáról, amit Önök kihirdettek. A középkorú és fiatal híveket a körlevél, döntésre kényszerítheti. Számos sokgyermekes családot ismerek, akik rendszeres templomlátogatók és egyúttal megjelennek az Önök által elitélt rendezvényeken is. A szabadban tartott, kritizált, rendezvények élményt, örömet adó együttlétek. Megjelenik történelmi múltunk néhány színes foltja, (ruházat, népviselet, néptánc, magyar harcművészet, ló-és állatszeretet, megszólalnak ősi hangszerek, közöttük dobok is,) és ahogy az szokott lenni, megjelennek furcsa emberek, furcsa öltözetben. Tapasztalataim szerint az emberek együtt örülnek Isten szabad ege alatt. Visszatalálnak őseinkhez, hőseinkhez. Keresik egymást, keresik Istent. Sokszor önjelölt próféták, "mágusok" beszélnek a szellemvilágról, sokszor alapvető ismeretek nélkül. Épp ezért van óriási jelentősége annak, hogy a tévelygő nyájhoz, Istent keresőkhöz kijöjjenek a templomokból és elmenjenek a nyáj közé. Félek, hogy ha döntés elé állítjuk a templomba járó, "magyarkodókat", sokan a pozitív élményt választják és nem azt a helyet, amely ugyan számukra vonzó, de ott lelki békét nem találnak. Félek attól, hogy az ébredő magyarságban az Istent keresők táborában inkvizíciós félelmek alakulnak ki.”

Az ATV adásáról

Kicsit meglepett, hogy miért kerül ez a probléma pont az ATV műsorára. Az is meglepett, hogy az adás felvétele (számomra legalábbis) nem elérhető az interneten.
A meghívottak személye is meglehetősen érdekesnek bizonyult. Kulcsár Árpád történésznek leginkább a Hit Gyülekezetével összefüggésben lehet nyomát találni, Kamarás István pedig pusztán óraadó oktatóként szerepel a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanárai között. Ezek apró csúsztatások persze, de etikusnak semmiképp nem nevezném újságírói szempontból ezeknek a tényeknek az elhallgatását.
Dési János teljesen dilettáns módon vezette a műsort, már az első pár mondatában hebegett-habogott, majd amikor Vukics Ferenc belekezdett volna az általam is a körlevél közvetlen előzményeként értelmezett érseki állásfoglalás ismertetésébe, a műsorvezető látszólag véletlenül elterelte a témát. Csodálkozom, hogy Vukics Ferenc meg sem próbált visszatérni erre a kérdésre. Egyértelműen nem tetszett Désinek a szittya könyvesboltokra vonatkozó asszociációja sem, a náci kifejezés használata a beszélgetés korábbi menetétől egyértelműen elütött.
Mindezek alapján az ATV fenti adásáról csak azt állapíthattam meg, hogy egy érdekesnek ígérkező, de a problémára valós feleletekkel nem szolgáló műsort láthattam.

Konklúzió

Kinek szólnak ezek az üzenetek?
A liberalizmust ostorozó kitételek a szabadelvűeket nem fogják eltántorítani, előttük ugyanis a katolikus egyháznak már régen nincsen hitele. Bábel Balázs csíksomlyói beszédéhez hasonlóan maximum a társadalmon belüli megosztottságot növelhetik, pusztán arra jók, hogy az ellenségkép a jobboldali szavazók számára egységes legyen: a balliberálisok.
Többen rámutattak, hogy a püspöki kar körlevelének üzenete közvetlenül nem jut el a címzettekhez. Ezt a dokumentumot mindenki a saját nyelvére fordítja le, sokszor éppen a „balliberális” média közvetíti mondanivalóját, természetesen a saját szűrőjén keresztül. A végkifejlet pedig elsősorban a Jobbiktól való elhatárolódás lesz.
A táltos kultuszok résztvevői nem ettől fognak visszaszokni a templomba, maximum az tudatosul bennük, hogy az ő gyomruknak már sok, ha a katolikus püspöki kart lezsidózzák. Ezáltal viszont megmaradnak a saját „barkácsolt” hitükben, anélkül, hogy bármilyen közösségbe járnának.
Nekem azonban van még egy sejtelmem. A körlevél valódi címzettje az az értelmiségi kör, amelyik letért a katolikus egyház által elképzelt útról. Ők valószínűleg megértik a püspöki kar üzenetét és szépen lassan eltávolodnak majd Vukics Ferenctől, illetve Papp Lajostól. Előbbit, szervezetével együtt minden bizonnyal felőrli a Jobbik, míg utóbbinak esetlegesen helyet találnak a saját retorikájukban, bár nagy kérdés, hogy a békességet kereső szívsebész hajlandó lesz-e mindezt felvállalni.

Döglenek a nyulaim

2009-10-14T10:17:00.006+02:00

„A tanítónéni a tanfelügyelő látogatására készíti fel a kisdiákokat.
- Gyerekek, ki tudja megmondani, mi az, hogy tragédia?
Móricka jelentkezik:
- Tegnap megdöglött három nyulam, kész tragédia!
- Nem, Móricka, ez baj, de nem tragédia. Tragédia az, ha meghal Sztálin elvtárs.
Eljön a nagy nap, a tanítónéni újra felteszi ugyanazt a kérdést. Móricka most így felel:
- Sztálin elvtárs halála, az tragédia. – Majd így folytatja: – De nem baj, mert a baj az, ha döglenek a nyulaim.”
(Gyerekkorom egyik kedvenc vicce)

„Nem is kell túlságosan távoli múltba tekintenünk, hogy felismerjük, ha nem foglalkozunk a fogalmainkkal, akkor a fogalmak foglalkoznak velünk – és hozzájárulásunk nélkül fogják alakítani társadalmi és előbb-utóbb egyéni életünket is.” (Boros János: A filozófia és a bölcsésztudományok haszna)

A Ma Reggel hétfői adásában Betlen János azt a kérdést intézte Vona Gáborhoz, hogy határolja el egymástól az anticionsita és az antiszemita kifejezéséket. A Jobbik elnöke természetesen nem felelt rá. Engem ennek (legalábbis ebben az írásban) nem a miértje foglalkoztat, hanem egy teljesen más aspektusa. Mégpedig az, hogy miért nincsen a közéletben, a jogban, sőt a mindennapi dolgainkban felmerülő fogalmaknak pontos magyarázata.

Boros János fent idézett írásából látható, hogy a „fogalmatlanság” nagyon negatív hatásokkal bírhat. Jelenleg a magyar társadalom egy általános elbutulási folyamatba került, ahol a sztereotípiákkal, általános fogalmakkal operáló demagógoknak kifejezetten jó esélyeik vannak politikájuk, termékük eladására.

Mi vezethetett ide? Nyilván számos oka van, én egyet találtam, mégpedig a tízéves unokahúgom egyik tankönyvében. Az utca fogalmát a tankönyvszerző valahogy így próbálta meghatározni: „Utca az a közterület, amely úttestből és járdából áll.” (Az idézet nem pontos, de ez mégiscsak egy blog...) Ha a gyerekben nincs meg az igény a gondolkozásra, akkor ezt alapfogalomként elfogadja, anélkül, hogy felvetné egy úttest nélküli sétálóutca képét, vagy rájönne arra, hogy mindez igaz egy sugárútra vagy akár egy térre is. Nem is beszélve arról, hogy egy általa ismert dolgot (utca) egy számára ismeretlen fogalommal (közterület) definiál a szerző. Az életkorból és az általános iskolai tananyag sajátosságából adódik, hogy a közterület további definiálása vagy elmarad vagy leszűkül a „közterületek az utcák, a sugárutak, a terek” jellegű visszacsatolásra.

A mai magyar gyerekek tehát ilyen szintű fogalommeghatározásokon nőnek fel, és nyilván nincs is további igényük arra, hogy a mindennapi életükben pontos definícióik legyenek. Kérdéses, hogy mióta tart ez a folyamat, egy biztos: némely egyetemistánál is elég jól látható fogalomzavarok jelentkeznek. A joghallgatók jelentős hányada nem hajlandó átgondolni például a jog/kötelesség különbözőségét. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy ez a hiányosság sokszor nem derül ki egyetemi tanulmányaik alatt, és úgy lesz belőlük jogalkalmazó, hogy az ügyfél jogaként meghatározott nyilatkozattételt egyben kötelezettségnek is tekintik. (Általános példa: arra kérdésre, hogy idézhető-e az ügyfél [azaz kötelezhető-e a hatóság/bíróság előtti megjelenésre], azt a választ adják, hogy „Igen, de nem köteles megjelenni.”)

A formállogikát nagyon sokan a matematikával azonosítják. A matematika oktatás pedig nagyban kiöli a diákokból például a halmazokban való gondolkozást. Ez ott okoz problémát, hogy a részhalmaz számára előírt kötelezettségekről sokan úgy gondolják, hogy szélesebb körben is érvényesül. Visszafelé ez úgy működik, hogy ami az egész számára kötelező, az alól sokan kivételnek tartják magukat, hisz ők egy részhalmazhoz tartoznak.

Nem is beszélve az egyes halmazok metszetéről. A magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokkal Dunán innen csak mint magyarokkal, a Duna túlpartján csak mint szlovákokkal foglalkoznak. Ők pedig csak szeretnének magyarként ott élni, ahol eddig. Csakhogy mindkét halmaz igényt tart rájuk.

Vagy egy másik nagy kérdés: vajon hungarikum-e a kóser szilvapálinka?

A pontatlan fogalmakkal pedig a saját dolgunkat nehezítjük meg. Amikor a jogosnak vélt forradalmunkat minimum garázdaságnak vagy rongálásnak tekintik, esetleg még súlyosabb tényállásnak, akkor az általános közfelháborodást vált ki, melyből olyan forradalom születik, amelyik nem merül ki egyszerű garázdaságban.

Cigánybűnözés, nácizmus, fasizmus, kommunizmus. Mind-mind olyan fogalmak, amelyek tisztázásra szorulnának. Akik azonban a nagy többség előtt ezeknek a tartalmát tisztázni tudnák, nem találják meg a hangot a tömegekkel. Mert ott érvényesülni csak úgy lehet, ha meg sem próbálunk észérveket használni. Ezért nem fogja Vona Gábor elkülöníteni egymástól az antiszemitizmust és az anticionzmust.

Lehet, hogy a tragédiáról szóló régi viccet kicsit újra kellene gondolni. Mert akármit is gondol a nagytöbbség: ma Magyarországon nincsen Sztálin elvtárs, tehát nincs olyan, akinek a halála „tragédia” lenne. Viszont a nyulaink már majdnem mind egy szálig kidöglöttek.

Kommunikációs rés

2009-09-26T15:17:00.013+02:00

„A professzor nem rejtette véka alá azon véleményét, hogy a liberalizmus a nemzeti és keresztény gondolkodásmód, s a tradicionális polgári értékrend ellen támadó ideológia.”

(Nagysikerű előadás a liberalizmus történelmi hatásairól)

Újabb előadás ahová nem mentem el. Pedig lelkem rajta, terveztem. Szerettem volna élőben hallani mindezeket, mert kétkedve fogadom, hogy Barlay Ö. Szabolcs, egy pap, egy akadémikus, egy a fényképei alapján kedves, idős ember ilyen vehemenciával lépjen fel bárkivel szemben. Azért nem mentem el, mert a saját vehemenciámtól féltem. 18 évesen vöröslő fejjel vitáztam egy krisnással, aki a saját hitét bemutató egyetemi előadás keretében szépen lassan hittérítésbe fordult át. Ha szólásra emelkedtem volna, ugyanez a vörös fej, lángoló tekintet Szabolcs Atyát sújtotta volna. És a fényképek alapján egyedül álltam volna szemben 150 emberrel. (Állítólag annyian voltak ott…)

Nincs miről beszélnünk egymással. Szabolcs Atya is ezen az állásponton van, amikor honlapján nyílt levelet intéz a Professzorok Batthyány Körének azon tagjaihoz, akik véleményüket „az ateista-kommunista-liberális eszméket hirdető médiába (sic!) jelentetik meg”.

Mondjam el ennek a fényképei alapján kedves, idős embernek, hogy szerintem a tradicionális polgári értékrend pontosan a liberalizmus. Azoknak a városi polgároknak az értékrendje, akiknek ősei az egyház és a főnemesek elől menekültek be a városokba, és akik maguk is menekülni kívántak a vallási, nemzeti kötöttségektől? Magyar viszonylatban részben zsidók, részben németek voltak. Hát persze, hogy nem kértek sem a katolikus egyházból, sem a magyarságból. Ha asszimilálódtak is, akkor is örök kirekesztettek maradtak. Többek között a Szabolcs Atya által oly nagyra tartott Prohászka püspök által is.

Mert történt ugyanis, hogy idővel az elszegényedett kis- és középnemesek is betelepültek a városokba. Mivel saját eredeti közegükben semmire nem jutottak, hát megpróbáltak érvényesülni polgárként. (Ld.: Mikszáth Kálmán összes művei…) A tehetségesebbjüknek, például Kossuth Lajosnak sikerült is. Az ő nemzeti liberalizmusa győzedelmeskedett végül a liberális arisztokrata Széchenyi politikájával szemben, noha mindketten liberális polgári államot akartak.

Lehet-e ma Magyarországon a nacionalizmus történelmi hatásairól nagysikerű előadást tartani? Elemezni a szabadságharc leverését, az utána következő megtorlásokkal? A kisebbségekkel szemben alkalmazott dualizmuskori politikát, amely Trianonhoz vezetett? A revizionizmus II. világháborúig gyűrűző folyamatát, amely a határon túli magyarok elleni bosszúhadjáratba torkollott? Ma semmiképpen. Talán igaz sem lenne. Mint ahogy az sem feltétlenül igaz, hogy minden rosszért a liberalizmus felelős.

Mondjam el ennek a fényképei alapján kedves, idős embernek, hogy ami neki a Horthy-korszak az nekem a Kádár-korszak vége? A fiatal évek. Mindketten azokat sírjuk vissza. Ami neki a cserkészmozgalom, az nekem az úttörőmozgalom. Ahol jó volt számháborúzni az ásotthalmi erdőben; focibajnokságokra járni; sportfaliújságot, iskolarádiót csinálni. Ideológiától mentesen. 1987-ben fel akartuk venni a „Hét Vidám Hullamosó Őrs” nevet. Biztos nagyon azonosultunk a „MOZGALOMMAL”…

Lehet, hogy ő úgy emlékezik, hogy „Nem volt példa a magyar történelemben, hogy a falu ifjúságát, fiúkat és lányokat olyan kiváló önkéntes kiképzésben részesítették volna, mint tette azt a KALOT és a KALÁSZ mozgalom, Páter Kerkay jezsuita atya vezetésével a harmincas években.” Nekem nagyapám mesélte, hogy a katolikus legényegyletben neki mindig négy nagyfröccsöt kellett meginnia, amikor megérkezett az újszegedi katolikus tanítóképzőből a várost átszelve az alsóvárosi „Kapcába”, mert ennyivel volt lemaradva a többiektől. Biztos nagyon azonosultak a „MOZGALOMMAL”…

Egyáltalán, lehet itt mondani bárkinek bármit, amikor a Városvédőkhöz írt nyílt levelem kapcsán is az volt az általános vélemény a baráti körömben, hogy „Igaz, igaz, de nem kellett volna.”

Mindegy. Most egy konzervatív korszak következik. Ami ki fogja termelni a maga problémáit. Keresztény, nemzeti korszak következik. És előbb-utóbb megint lesznek olyanok, akik elmenekülnek ezek elől az eszmék elől. El lehet átkozni a liberalizmust, ki lehet zárni a képviselőivel való kommunikációt. De amikor a gondolkodásunk tabuk közé szorul, megint eljön azoknak az ideje, akik túl mernek lépni a nemzet keretein és a vallási vezetők által rájuk erőltetett erkölcsi elveken. Ma úgy látszik, vannak akikkel el lehet hitetni, hogy a liberalizmus a tradicionális polgári értékrenddel ellentétes. Mindazok akik ezt hirdetik és mindazok akik ebben hisznek, egyék meg, amit főztek. Nekem kábé az a véleményem, mint a Délmagyarország bloggerének:

„Szeretnéd, hogy féljek. Hogy rettegjek attól, hogy más lehet a kakas a szögedi szemétdombon 2010-ben. Nem megy. Hidd el, próbáltam átérezni, de nem már megy. (Sic!) Láttam én már a tieidet is, meg az övéiket is élőben éppen elégszer. A pecsenyezsír ugyanúgy csillog a kövér pofájukon. Ezért megbocsáss, de azt is leszarom, ha maga Batu kán, a mongolok fejedelme vezeti majd Szeged városát jövőre. Aki aggódik kettőnk közül, az te vagy. Valld be, kicsit félsz, hogy a tieid se lesznek jobbak, és minden a régiben marad.
Itt alul meg el lehet engem küldeni az anyámba. Így megy ez.”

A Nyugalom Országa

2009-08-08T06:35:00.009+02:00

Tegnap este jelent meg a Délmagyarország honlapján vezető hírként: "Lázár: Nyugodt várossá válik Hódmezővásárhely". MTI hír, tele van vele az internet.
Kommentek a Délmagyar honlapról:

"Ez egy jó kezdeményezés, helyi értékek védelme, környezetvédelem, globális uniformizáltság helyébe hagyományőrzés."

"Ezt az egész csatlakozást piszok jól kommunikálják. Kis utána olvasással kiderül, hogy ez inkább jelzésértékű 'cím', erre itt már irányelvként, fejlesztésként beszélnek róla.
De hogy mondjak jót is: Természetesen támogatom, hogy végre élhetőbb legyen Vásárhely és ebből a zajos, nyüzsgő nagyvárosból egy bölcs vezető segítségével egy punnyadó, álmos kisvárost faragjanak. Végre megszűnik a betelepült ipar általi környezetszennyezés is.
Ja! A multikat kisöprik ugye? (Támogatva a helyi kiskereskedőket, termelőket...)"

"Nyugodt?!- Döglött!!!!"

"Helyi fiatalok mondták nekem, a városukra jellemző nevet: Holtmezőlázárhely"

Slow City
Utánanéztem. A nyugodt város gyakorlatilag "slow city"-t jelent. Az egész mozgalom kiindulási pontja Greve, egy toszkán kisváros volt 1999-ben, majd a vezető szerepet Orvieto vette át. A mozgalom napjainkban 16 ország közel 120 települését öleli fel. Nyugodt kisvárosok. Németországban Hersbruck, Lüdinghausen, Schwarzenbruck, Waldkirch és Überlingen. Hallott róluk valaha valaki?
Megpróbálkoztak hasonlóval Londonban is, noha a nagyvárosok nem tartoznak a Slow City mozgalom célterepei közé. Közéjük ugyanis csak ötvenezernél alacsonyabb lakosságszámmal lehet bekerülni.
Lassú, nyugodt és még mi?
A Slow City mozgalmat a szintén olasz gyökerű Slow Food előzte meg, mely egyértelműen a multinacionális gyorsétterem-láncokkal helyezkedett szembe, a helyi ételeket helyezve az előtérbe. A felmelegített töltött káposzta vagy egy babgulyás slow food, dacára annak, hogy gyorsabban kész van, mint egy hamburger. Viszont pincér hozza ki, nem pedig egy pultostól kapom, gyakran hosszas sorbanállás után. Csak ismerni kell a kiskocsmát vagy éttermet, ahol felszolgálják.
A Slow City ugyanúgy a helyi értékekre helyezi a hangsúlyt. Életforma. Elsősorban a helyi lakosoknak és nem a turistáknak készült. Illetve azoknak a turistáknak, akik hasonló nyugodt körülményekre vágynak. Jellemzően családi kirándulásokra, nem tömött buszos utazásokra, ahol a vendégeket mindig a legrosszabb éttermekbe ültetik be, mert ott lehet egy csoportnyi helyet találni. (Tavaly nyári élményem Szeged egyik patinás éttermének zsúfolt terasza, ahol a civil vendéget csapnivalóan szolgálták ki, mert a szomszéd asztalnál a német turistáknak tálalták az ebédet. Idén már ki sem nyitott a terasz. Aztán az étterem is bezárt.)
Hódmezővásárhely
Hódmezővásárhely megyei jogú város. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy lakosságszáma legalább egyszer meghaladta az ötvenezer főt. Vásárhelyiek néha hangoztatják, hogy most is felette van, bár a KSH adatai folyamatos népességfogyást mutatnak. Így viszont pontosan beleillik a Slow City mozgalomba. Igaz, elég nehéz megtalálni az egyensúlyt a kettő között.
Egy biztos: Hódmezővásárhely politikailag a magyar jobboldal egyik legbiztosabb bázisa. Az egyetlen hely, ahol az 1998-as országgyűlési választások már az első fordulóban eldőltek. A 2002-ben elhunyt Rapcsák András munkáját a mai napig Lázár János folytatja. Az ország egyik első települése, ahol betiltották a játszótéri dohányzást. A polgármesteri hivatal nemdohányzó intézmény, Lázár még öltözködési szabályzatot is bevezetett a köztisztviselők számára. 2008-ban elrendelték a vendéglátóhelyek hétköznap éjféli bezárását. Ennek a folyamatnak egyik jellegzetes momentuma a Slow City projekt. Hódmezővásárhely esetében ez már nem annyira cél, inkább a jelenlegi helyzet elismertetése.
Szeged
Szeged is megyei jogú város. A lakosságszáma 160 ezer felett van, és a KSH szerint az elmúlt öt évben növekvő tendenciát mutat. Szeged fesztiválváros. (Most éppen Hungaricum Fesztivál zajlik.) Nyüzsgő éjszakai élettel, csoportosan érkező turistákkal.
Keresi a politikai identitását. A már második ciklusban érvényesülő szocialista többséggel szemben a Fidesz-KDNP a mai napig nem talált igazán tökéletesnek tűnő polgármester-jelöltet találni. A szocialista városvezetés pedig igyekszik alkalmazkodni a trendekhez. Hasonlóan más önkormányzatokhoz. Csakhogy néha túllőnek a célon.
Gyimesi László, Fideszes képviselő indítványára a Közgyűlés elfogadta az ország egyik legradikálisabb rendeletét a közterületi dohányzás tiltására. Az ülésen Gila Ferenc (MSzP) elmondta, hogy a rendeletet fokozatosan kellene bevezetni, többen (így Mózes Ervin jegyző és a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság képviseletében Katona Gyula szocialista képviselő) jelezték, hogy a rendelet betarthatatlan, mindezek ellenére 29 igennel, 3 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett az előterjesztés "átment". (Hasonló a helyzet a szintén szocialista vezetésű terézvárosi /Budapest VI. kerület/ önkormányzat "csendrendeletével", melyet a lakosság 83%-a ellenez.)
Amúgy a szegedi Hungaricum Fesztivál is jó ötlet lenne, csak figyelembe kell venni, hogy sorállás csak ott van, ahol sört és Coca-Colát is mérnek. Mert Szeged nem Slow City és soha nem is lesz az...
A Nyugalom Országa?
A fentebb említett Orvietonak 21 ezer lakosa van, Lüdinghausennek 24 ezer. Kevesebb, mint Szentesnek. Ha Szentes lenne Slow City, az nem lenne sajtótéma. Hatása csak a hasonló méretű kisvárosokra lenne. Viszont Hódmezővásárhely Magyarország 22. legnagyobb települése. Hazai viszonylatban nagyváros.
Hódmezővásárhely döntött: nem akar nagyváros lenni. Példáját mások is követni fogják. Félő, hogy minden méretben. Tele lesz az ország nyugodt és élhető kis- és nagyvárosokkal, ahol az emberek nyugodtan és sokáig fognak élni. Kenyérlángost fognak enni, mert a pizzériát bezárták. Jó homoki borból készült fröccsöt fognak inni, mert a helyi sörfőzde söre ihatatlan. A szomszéd kisboltban vásárolnak, mert a város túlsó végéből biciklivel nem lehet hazavinni az ott megvett árut.
A magyar társadalomban évek óta jelentős szakadék van (Lengyel László szavaival élve) Hunnia és Pannónia között. Most Hunnia van nyerőben. Én évek óta nem voltam Hódmezővásárhelyen. Legutoljára is csak azért, mert a környéken a legjobb Guinnesst a Bagolyvárban adták. Most viszont azt veszem észre, hogy Vásárhely nyomul be Szegedre. A miénk nagyobb város, hát az itteni jobboldal rá akar tenni egy lapáttal. Csak az a baj, hogy nem Lázár János megfontoltságával. Vásárhelyen az önkormányzati hivatalok cigiző dolgozóit leszoktató programokra fizették be, a kocsmai záróra csak a hétköznapokra vonatkozik. A közterületi dohányzást kezdetben csak a játszótereken tiltották, a strandra csak a "nemdohányzó munkahely" projekt részeként vonult be. (Viszont szembetűnő, hogy itt már jelentős vita alakult ki, a köztes megoldás talán elfogadottabb lenne.)
Nem lehet az országot Slow és Fast City-kre osztani. A 160 ezer szegediből mindig lesz, aki sört akar inni a Borfesztiválon vagy Coca-Colát a Hungaricum Fesztiválon. Nem lehet őket mesterségesen kitiltani. Nem lehet a dohányzókat száműzni a strandokról, buszmegállókból. Helyet kell nekik biztosítani, ahol jól érzik magukat. Lehet ugyanis úgy élni, hogy egyik nap töltött káposztát eszek, másik nap hamburgert. Hogy egyik nap fröccsöt iszok, másik nap kólát. Hogy egyik nap rohanok, másik nap megpihenek.
Jó tíz éve tartom magam egyik gyerekkori barátom mondásához: "Az emberi szervezet nem hülye. Mindig tudja mire van szüksége." Ha rá akarok gyújtani és nincs a közelben olyan hely, ahol megtehetném, a strandolás már nem szórakozás. Ha hétköznap van szükségem egy görbe estére, de minden zárva van, akkor a hét további napjain végig frusztrált leszek. Ha gyorsan akarok ételhez jutni, akkor nem fogom élvezni a legjobban átsütött beefsteaket sem.
Egy kisváros még csak-csak elképzelhető bevásárlóközpontok, gyorséttermek nélkül. A nagyváros nem. És rettenetesen félek, hogy előbb-utóbb ránk akarják majd erőszakolni a kisvárosi létformát. Nemzeti, hagyományőrző köntösbe csomagolva. Akkor majd válaszút elé érkezünk. Zombimódra követjük Hunniát: éjfélkor hazamegyünk a kocsmából; önkormányzati segítség nélkül leszokunk a cigiről; biciklivel közlekedünk, mert a Belvárosba nem lehet autóval behajtani. Vagy fellázadunk mindezek ellen, és kijelentjük, hogy Pannónia élni akar. Szabadon. XXI. századi módon.
Mikor lesz itt a Nyugalom Országa? Talán Lengyel Lászlónak lesz igaza, ki kell alakulnia egy társadalmi konszenzusnak. Az ideológiákat nem szabad olyan helyekre exportálni, ahol nincs valódi megtartó erejű táptalajuk. Hunnia hét szűk esztendeje lejárt. Pannóniáé most kezdődik. Ha annak is vége lesz, akkor toleránsabbak leszünk egymás iránt?

Quo vadis, Bayer Zsolt?

2009-07-21T06:55:00.003+02:00

Kifejezetten nem szeretek olyan dolgokról véleményt formálni, melyekről nincsenek első kézből származó információim. Viszont napok óta van egy-két dolog, ami nem hagy nyugodni. Ezeket mindig muszáj kiírnom magamból, már csak a problémafelvetés miatt is.
A XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közkeletű nevén: Tusványos) keretében megtartott médiafórumról olvastam az alábbi írást:

"Tabuk az újságírásban
Darvas Attila
Nemzeti újságírás. Van-e tabu? – boncolgatta a témát Borbély Zsolt Attila, Bayer Zsolt, György Attila, Farkas Réka és Dénes László. Az előadók egyetértettek, hogy sajtószabadságról addig nem lehet beszélni, ameddig a tabunak számító témákról nem lehet következmények nélkül írni. Tabutémának nevezték az izraeli térfoglalást, a holokausztot, a zsidóság szerepét, Trianont, a cigány-problémát és a totalitárius rendszerek egy szintre való emelését, miszerint minden diktatúrának azonos bűnei vannak, függetlenül attól, hogy azt nácizmusnak vagy kommunizmusnak nevezzük.
Bayer Zsolt publicista az utóbbit egy fontos tabutémának tartja. Véleménye szerint a két diktatúra nem egyformán való kezelése az 1968-as nyugat-európai diáklázadásokon felnőtt liberálisoknak köszönhető, akik ezt nem ismerik el. György Attila ugyancsak a túlzott liberális felfogás ellen szólalt fel. Mint fogalmazott, a liberálisok azt mondják, nincsenek tabuk, de amikor ezek leíródnak, ők az elsők, akik támadásba lendülnek."

Elismerem, a felvetéseknek van némi igazságtartalmuk. Főleg abban, hogy a tényállítások valóságtartalmát csak akkor lehetne megállapítani, ha valódi vita alakulhatna ki velük kapcsolatban. Más kérdés, hogy a vitapartnerek hajlandók-e leülni egymással. A hazai sajtó esetében úgy tűnik, ez a hajlandóság hiányzik mindkét félből.
De nézzük Bayer Zsolt felvetését. Lehet-e egy kalap alá venni a nemzetiszocialista/fasiszta és a sztálinista/kommunista diktatúrákat. Talán igen. Csakhogy először meg kell különböztetnünk a nemzetiszocializmust a fasizmustól és a sztálinizmust a Szovjetunión kívüli más kommunista diktatúráktól. Mussolini diktatúrája összemérhető például rákosiéval, de ezek sokkal enyhébbek Hitler vagy Sztálin ámokfutásánál. A náci Németország a Führer parancsára vagy legalábbis beleegyezésével a zsidók szisztematikus kiirtásához fogott hozzá a wannsee-i konferencia után. Ezzel esetleg párhuzamba állítható az 1932/33-as ukrajnai éhínség, amely mögött az ukránok egyérelműen Sztálin akaratát látják, míg az oroszok próbálják árnyalni Sztálin felelősségét. Mindeközben a naiv ukrán parasztok a felső pártvezetéstől és magától Sztálintól vártak segítséget.
Hogy mindezt miért írom le ilyen részletességgel? Mert ebből is látható az egyszerű népben kialakult "jó atyuska" kép. Ha Sztálin elvtárs tudna róla, biztosan leállítaná. Az egyszerű ukrán nép azonban egyet nem tudhatott, hogy a "jó atyuska" nem maradhatott volna annyi ideig hatalmon, ha lett volna bármilyen dolog az országban, amiről ő nem tudott.
Mégis, miért fontos ez a "jó atyuska" kép? Mert Bayer Zsolt, székelyföldi élményeit taglalva, szintén megalkotta a maga "jó atyuska" képét. Pénteki cikkében kutatja annak okát, hogy Orbán Viktor miért nem állt meg Gyulakután, egy kis székely faluban fogadni a helyiek üdvözlését. A verdikt: azért, mert félreinformálták, ő nem tudott semmiről. Mi ennek a végkicsengése:

"Amúgy pedig, tudják miért írtam meg ezt az egészet? Hogy Orbán elnök úr ne legyen annyira naiv, s ne hagyja, hogy semmibe vegyék. Továbbá azért, mert rajta és a gyulakutai népen kívül mindenki menjen a jó …a! Hát azért…"

Nézzük a lehetséges variációkat:
1) Orbán Viktor tényleg nem tudott semmit, viszont Bayer Zsolt rosszul látja a dolgokat: a körülmények véletlen közrejátszása folytán nem került sor a látogatásra. Ez lenne a legjobb, ekkor a történet minden szereplője tisztességes, pusztán a "mindenki menjen a jó ...a" kijelentésért kellene elnézést kérni.
2) Orbán Viktor tényleg nem tudott semmit és Bayer Zsolt jobban átlátja nála a helyzetet. A "nép barátjának" még mindig megvan a lehetősége, hogy becstelen tanácsadói helyett Bayer Zsoltot válassza, és legközelebb arra járván megkövesse a gyulakutaiakat. Viszont a naivitás némi presztízsveszteséggel jár azok körében, akik arra építenek, hogy az Elnök Úr mindig mindenről tud és a Fideszben mindig minden tökéletes.
3) Bayer Zsolt rosszul látja a dolgokat, Orbán Viktor tudott mindenről, csak játszotta a tudatlant, áthárítván másra a felelősséget. Ez sem igazán jó forgatókönyv, mert ebben az esetben a jóhiszemű újságíró akaratlanul ártott annak ez embernek, akit éppen védeni próbált. Elképzelhető, hogy ez az incidens Bayer Zsolt kiábrándulásához vezet?
4) Bayer Zsolt tudta, hogy Orbán Viktor tud mindenről, mégis megírta a cikkét. Ez a legrosszabb, mert akkor beigazolódik a kurucinfó tétele, miszerint Bayer és lapja cionista, illetve az Index fórum egyik megállapítása, miszerint Bayer a Fidesz tábor megosztását célozza. (A Magyar Hírlap fórumával nem tudok mit kezdeni, sajnos az 1400 hozzászólásból elég nehéz kiválogatni az érdemieket.)
Mindenesetre igazolódni látszik a Magyar Hírlap főszerkesztőjének, Steffka Istvánnak a lakiteleki kijelentése, miszerint:

"A szeretet hangja addig nem jelenhet meg a Magyar Hírlapban, amíg az országunkat kizsákmányoló- és tönkretevő politikusok a közéletben jelen vannak!"

Kérdés csak az, hogy a nevezett politikusok sorába illeszthetők-e azok is, akiket a lap vezető publicistája "a jó ...a" küld.

Mit finanszírozzunk a felsőoktatáson?

2009-07-07T16:27:00.005+02:00

A felsőoktatás finanszírozásának újabb reformját jelentette be tegnap Hiller István. Minderről ma két forrásból kétféleképpen értesültem. A minisztériumi honlapon leírják, hogy "magyar felsőoktatás a terhelhető képességét túllépte", a hangsúlyt 2006 óta a minőségre helyezik. (Én azóta is folyamatos hallgatói minőségromlást tapasztalok, de sebaj.) A miniszter szerint: "Ez a világ a megszerzett és alkalmazható tudásról szól, alkalmazható tudást pedig csak minőségi képzést folytató intézményekben lehet szerezni".
Ezzel szemben ma az Inforádió eképp idézi Hillert: "A magyar felsőoktatás azon intézményeit - tudományterülettől függetlenül -, amelyek a kutatás-fejlesztés, a tudományos továbbképzés, a doktori iskolák működtetésében kiemelkedőek, meghatározóak és versenyképesek, kiemelten finanszíroznák".
Azt hiszem, 2009-re valóban egy logikai mélypontra jutottunk. A két hír közötti ellentmondást tulajdonképpen eddig senki nem érzékelte. Jó lenne végre tiszta vizet önteni a pohárba, hogy mit is várunk el a felsőoktatástól.
Én három fő területet látok:
1) Legyen a tudományos kutatás fellegvára
Kétségtelen tény, hogy a technikai fejlődés következtében a legtöbb tudományterületen az elért eredmények "értékállósága" egyre rövidebb. Az élet felgyorsult, könnyebb információhoz jutni, a globalizáció ide tette be legkorábban a lábát. A felsőoktatás feladata tehát "tudósok" képzése.
Mindezzel nem is lenne baj, ha a felsőoktatási intézményeknek lenne megtartó ereje. A szegedi jogi karon is végez évente átlagosan tíz valóban kiemelkedő képességű hallgató, de jó esetben ha a felük bennmarad a Kar kötelékében. A piac ugyanis többet kínál. Gondolom máshol is hasonló a helyzet.
Amelyik intézménynek jobb a megtartó ereje, nyilván tudományosan jobb eredményeket tud felmutatni. Látszólag biztos. Az eltérő PhD szabályzatok más-más követelményeket támasztanak a doktoranduszok számára, azonban mindenhol odafigyelnek arra, hogy megfelelő tudományos aktivitással rövid időn belül fokozatot szerezhessen a beiratkozott hallgató. Míg pályakezdőként, 1997-ben azt láttam, hogy a legfiatalabb PhD fokozatot szerzett kolléga is 35 éves, mára 28 éves korra mindez elérhető. Viszont az az adjunktus, aki nem elég tudományos, 12 év után eltávolítható az oktatói gárdából.
2) Képezzen jó szakembereket
A jó szakember nem feltétlenül jó tudós. A jó tudós pedig nem feltétlenül jó oktató. A mai egyetemisták többségének logikai, szövegértési készsége siralmas. A múlt vasárnap Szegeden doktorrá avatottak több mint fele rite minősítésű, 3,5-es tanulmányi átlag alatti diplomát kapott. Minél nagyobb tudós valaki, annál kevésbé tudja azokkal megtalálni a megfelelő hangot, akik sokszor szakdolgozati témát sem tudnak önállóan választani, mert igazából semmi nem érdekli őket különösebben az egyetemi tanulmányaikból.
Lengyel László hivatkozik Emile Cioranra: "Ahhoz, hogy egy nemzet sokat nyomjon a latban, átlagának kell jónak lennie. Amit civilizációnak vagy egyszerűen társadalomnak neveznek, nem egyéb, mint az azt alkotó középszerű emberek kiváló minősége."
Az elmúlt tíz évben az átlagos fiatalt a szakközépiskolai érettségi szintjéről a felsőoktatásba emeltük anélkül, hogy mindez minőségjavulással járna. Akinek a '90-es években 18 évesen már munkaviszonya volt, az ma esetleg tíz évig hallgató, mert nem tudja az egyre emelkedő szintet teljesíteni. Egyre nagyobb a szakadék a felső (tudós) kategória és az átlag között.
Ezeket a hallgatókat már nem tudományos példákkal lehet megfogni. A minap mesélte az egyik fiatal kolléganő (a tudós kategóriából), hogy tőle anno Mel Gibson filmeket kérdeztem vizsgán, a tananyag gyakorlati alkalmazhatóságát érzékeltetendő. Ő látta ezeket, tudtunk róla beszélgetni. Másoknál még ez sem jön be. Huszonegynéhány hallgatóból kettő látta M. Night Shyamalan "A falu" című filmjét, egyikük emlékezett arra, hogy miről szólt és még ő is másként (szerintem rosszul) értelmezte.
Mindenesetre ma már nagyon nehéz alkalmazható tudást átadni. Minden Alma Mater és alumni mozgalom dacára ezen a téren a legnehezebb visszajelzést kapni, hogy sikerült-e.
3) Neveljen értelmiségieket
Az oktatás (bármely szintjéről is legyen szó) elválaszthatatlan a neveléstől. Nevelni pedig láthatatlan embereket nem lehet. Olyan hallgatót, akit sem órán nem látok, sem vizsgán nem jelenik meg, csak akkor, amikor már az utolsó esélyét próbálja meg. Ma már számos joghallgató nem mer odamenni a tanárához. Ez pedig, egy főleg személyes kapcsolatokra épülő szakma esetében végzetes hiba. Hogyan fog kommunikálni az ügyféllel, a bíróval, ha egyetemistaként kikerül minden konfliktushelyzetet?
Látványosan utálják az Alkotmányjogot a mai hallgatók. Igazuk van, valószínűleg sem kormánytagok, sem országgyűlési képviselők nem lesznek. De választások idején nagyon kellemetlen, ha az derül ki, hogy a baráti társaságban a jogász nem tudja megmondani, hogy tulajdonképpen mi is történik körülötte. Akkor meg mitől tartja magát értelmiséginek, ha a saját "szakterületén" nem lehet adni a szavára? Nagyon leromlott a felsőoktatás presztízse!
Mit is finanszírozzon hát az oktatási tárca?
Adjunk pénzt a tudományos eredmények alapján? Képezzünk elitet? Még nagyobb lesz a szakadék a hallgatók és oktatók között. Az egyik véglet névről fogja ismerni a második világháború áldozatait, a másik meg fog tudni róla, hogy a XX. század közepén volt egy olyan háború, ahol sokan meghaltak. Viszont lesz egy pár kirakatemberünk, akik hónapról-hónapra megjelentetnek egy-egy monográfiát, amit rajtuk kívül senki nem olvas. Mert nem érdekli. Mert nem érti.
Adjunk pénzt a középszer felzárkóztatására? Mi alapján mérhető? Az egyetemnek az az érdeke, hogy minél több hallgatója legyen. Nem fog megbuktatni senkit. BA diplomákkal lesz tele az ország. Pár év múlva tavaszi lomtalanításkor majd kikukázok én is néhányat magamnak. Az egyetemi autonómia eltűri vajon azt, hogy az OM tanfelügyelőket ültessen be a professzorok vagy akár a tanársegédek óráira? Vagy vizsgákra? Másképp nem lenne mérhető. De nem is oszthatnának pénzt ezen az alapon a választás előtt, maximum 2014-ben. Objektív rangsort ugyanis csak folyamatos minőségellenőrzéssel lehet csinálni.
Adjunk pénzt az értelmiségi képzésre? A logikai készség javítására? Erre nem pénzt fognak adni. Az ugyanis a politikusoknak soha nem volt érdekük. A fenti két cikk közötti ellentmondást minél többen látják, annál többen fordulnak el a Kormánytól. Szóval Hiller István bármit mond, ezen a téren már menthetetlen a helyzet.
Jönni fog a nemzeti-konzervatív jobboldal és gondolkodó értelmiségivé képzés helyett hazaszeretetre fognak nevelni. Arra ugyanis nagy a kereslet. Az, aki képtelen felfogni, hogy milyen társadalmi, államszervezeti változások voltak az elmúlt évszázadban, a könnyebb utat fogja választani: szajkózza Trianont. Meg azt, hogy az SzDSz szétverte a "zoktatásügyet". Minél jobban szajkózza, annál több pénzt kap majd.
Aki meg nem szajkózza, az majd visszasírja a boldog békeidőket, amikor még azon lehetett agyalni, hogy mekkora ellentmondások feszülnek a szocialista miniszter megnyilatkozásaiban.

Csernok Attila: A komáromi pontonhíd

2009-07-05T07:38:00.010+02:00

Valószínűleg kicsit elkéstem Csernok Attila könyvének értékelésével, hiszen már jó egy éve forgalomban van. Írt róla Mester Ákos a 168 órában illetve Kende Péter az Élet és Irodalomban. Jómagam születésnapomra kaptam ajándékba, miután a szerzővel a Napkeltében folytatott beszélgetés alapján édesanyám úgy ítélte meg, hogy valószínűleg tetszeni fog nekem.
Hogy miért is tetszett igazán, az csak a könyv felénél fogalmazódott meg bennem, a szerző '56-tal kapcsolatos önvallomása nyomán:

"Én meg, mint amolyan gyáva 'úrigyerek', már kisdiákként ösztönösen irtóztam mindenféle felfordulástól. Szinte szégyellem bevallani: soha nem verekedtem. Nem vertem meg senkit, engem sem vertek meg soha. (Ebben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a körülöttem ülők súgásban és puskázásban mindig számíthattak rám.)" (218. old.)

Mintha magamat látnám. A könyv második felében már tudatosan figyeltem ezekre a párhuzamokra. Csernok Attila a "számok embere", történelmi érdeklődését soha nem hagyta befolyásolni bármiféle ideológia által. Illetve maga alkotott magának ideológiát. Ezt tükrözi ez a 79 éves korában írt műve is.
A könyv tulajdonképpen egyfajta vegyeskereskedés. Kende Péter "különös műfajú könyvnek" nevezi. Ha az Ars Blogicámban kifejtett tudományos publikáció/újságcikk/blogbejegyzés kategorizálás mentén értékelem, elmondható, hogy mindhárom van benne. A szerzőnek közgazdasági lapokban már a '60-as években jelentek meg publikációi, később napilapokban is publikált. A fő műfaj azonban az önéletírás, ami végső soron a bloghoz hozza közelebb, azzal a különbséggel, hogy mindezt saját kiadásként papíralapon jelentette meg.
A tisztán önéletrajzi részek egyfajta korképet festenek a II. világháborútól a rendszerváltásig terjedő időszakról. Ebben a mivoltukban kiváló primer forrásnak minősülhetnek a múlt század második felének értékeléséhez. Csernok Attila életútját persze lehet kívülről is szemlélni, döntései általa leírt mozgatórugóit kritizálni, kétségbe vonni. A tények azonba tények. Egy horthysta katonatiszt fiából a KSH, majd a Magyar Nemzeti Bank vezető tisztségviselője lett, végül egy váratlan pálfordulással Brazíliába száműzte magát "külkereskedni". Viszont - és ezt igazolni tudja - mindig, minden szituációban elmondta a véleményét. Soha nem futott pozíciók után, azok mindig "megtalálták".
Késő korok történészei a mű jóvoltából hasznos információkhoz juthatnak a Kádár-rendszer működéséről. Lényegesen problémásabbak a történelmi eszmefuttatások a műben. Akármennyire a "szám íze szerint valók" is Csernok Attila megállapításai, a tudományos szemléletmódon edzett agyam könnyen észreveszi az áltudományt. Aminek pont az a lényege, hogy a saját álláspontját igazoló szerzőket pontosan, hitelesen citálja, az eltérő véleményeket, problémás pontokat cserében elhallgatja. Pedig már a bevezetőben kifejti:

"Ez az írás nem az utólag bölcsek kényelmes nézőpontjából ítél, ahol csak lehet, a kortársak rendelkezésére álló adatok alapján elemez. Kérdéseket tesz fel, és a válaszokat történelmünk közeli és távoli múltjában keresi. (...) Ennek az írásnak minden szava vitatható. Ha csak gondolkozásra késztet, már megérte a fáradozást." (8. old.)

Én mégis úgy érzem, hogy veszélyes. Lehet, hogy olvasótábora műveltebb és a történelmi ismeretei meghaladják a radikálisan ellentétes nézeteket vallók tudását, de a felelőtlen olvasó könnyen továbbsiklik azon, hogy gyakorlatilag fél oldalban (62-63. old.) elintézi Tisza István pálfordulását 1914 nyarán, a háborúba lépést illetően vagy a többhelyen egy-egy mondatban elhelyezett Mindszenty-tabu döngetéseket. Mert lehetek én akármennyire antiklerikális, ez még számomra is kevés:

"A katolikus püspökök (Mindszenty József, Grősz József) ügye végképp hidegen hagyott bennünket. Családunk nem volt vallásos család, nálunk a vallás, különösen a katolikus vallás, eszmélő gyerekkorom óta sokadrangú ügy, többnyire kritika tárgya volt. (...) Mindszenty-Pehm József meg nálunk valamiért különösen népszerűtlen volt. Ha családi vagy baráti körben nagy ritkán szóna került, csak úgy emlegették, hogy 'Pehm József, a korlátolt falusi plébános.' " (205. old.)

Hosszú oldalakon keresztül vártam, hogy kiderül a fenti megítélés indoka, de ez elmaradt. Nem mintha bármit befolyásolna. Ha némi késéssel is, de Csernok Attila könyve megtalálja a maga olvasótáborát, az ellentétesen gondolkozók pedig valószínűleg el sem jutnak a könyv közepéig. Mert a mű zárógondolata, főleg az elmúlt egy hónap történéseinek fényében - szerintem - hiú ábránd:

"Visszamenőleg húsz-ötven-száz év távlatából gyűlölni valamit, ami már régen a történészek gondja, valakit, aki már régen meghalt, végképp teljesen értelmetlen dolog. Félrevezetett emberek, beteg lelkek, javíthatatlan ostobák vagy hivatásos bajkeverők foglalatossága. Nagyon bízom benne, hogy ez a felismerés fokozatosan teret nyer a hazában. Ha tévednék, és mégsem, nagyon rossz lesz itt, ebben az országban élni." (420. old.)

Csernok Attila: A komáromi pontonhíd. Szerzői kiadás, Budapest, 2008.

Felnőtté válni

2009-06-29T12:35:00.013+02:00

Nézem a hvg honlapján a Medián kutatásai nyomán a Jobbik szavazóbázisáról készült grafikont. Ott egy laza mondattal elintézik: "A többségük 2006-ban a Fideszre szavazott, vagy nem szavazott – például, mert még nem is volt szavazati joga." Én mindenesetre aggasztónak találom. Legalábbis a megjegyzés utolsó fordulatát. Akinek 2006-ban nem is volt szavazati joga, az ma 21 éves vagy fiatalabb. A rendszerváltás szülötte. Ha az arányok igazak, közülük százezren a szélsőséges jobboldalra szavaztak. Olyanok, akik nem is tudják mi volt 1990 előtt. Nem éltek benne.

A számukat illetően rövid keresés után ezt találtam a KSH honlapján (ld.: 5. oldal): az élveszületések száma 1988-ban: 123 408, 1989-ben: 122 474, 1990-ben: 125 435. Összesen 371 317 ember. Közülük tehát minden negyedik nemet mond mindenkire, aki a rendszerváltás után valaha is kormányon volt. Általános iskolai tanulmányaikat a Horn-kormány idején kezdték. A felsőoktatásba a Gyurcsány-kormány alatt juthattak be. Valami nagyon nem tetszhet nekik. Kitartanak vajon a Jobbik mellett jövőre, a jövőben is?
Mit tudhatnak a világról? A történelemről? Egy államvizsgázó főiskolai hallgatót az államforma kérdéséről faggattam. Valahogy kilyukadtunk a Horthy-korszakhoz. Szerinte Magyarország államformája akkor köztársaság volt! Kérdeztem, hogy milyen tisztséget töltött be Kádár János. Szerinte miniszterelnök volt! (Ebben persze még igaza is lehetett volna, de ezt ő nyilván nem tudta részletesen.)
Azóta következetesen, minden vizsganapon nekiszegezem a Kádárral kapcsolatos kérdést (vizsgán kívül) egy-egy kevésbé felkészült hallgatónak. Szinte biztosra megyek, hogy ki az, aki nem tudja, hogy Kádár "csak" pártfőtitkár volt.
Van-e jogom megbuktatni valakit azért, amiért már az érettségin meg kellett volna? Én, a magam következetességével azt vallom, hogy nem. (Valószínű persze, hogy másért megbukik...)
Van-e okom félni egy olyan világtól, ahol az ilyen felkészültségű, műveltségű fiatalok lesznek a "nemzet vezető ereje"? Tudják mit? Legyenek! Hisz én akarom a magam demokrata lelkületével, hogy "egyenlő választójogot mindenkinek".
Bár nem tartom hülyeségnek Tóta W. Árpád meglátását: gazdasági kérdésekben tartott népszavazáson legyen egy másodfokú egyenlet megoldása a beugró. Szerintem egy képviselő választásnál meg a szavazófülkébe menet egy rövid állampolgári ismeretek tesztet kellene kitöltetni a szavazásra jogosulttal. Például az általam feszegetett kérdésekkel (Horthy, Kádár, stb.).
Persze nem ringatok hiú ábrándokat. Szerintem az x:2=(x+1):x aránypárról vajmi kevesen tudják, hogy tulajdonképpen ez egy másodfokú egyenlet. Az életükben felmerülő "szöveges matematikai feladatokról" meg még kevesebben, hogy tulajdonképpen a középiskolában ezek megoldását (a felismerését nem!) próbálták a fejükbe verni. Az elmúlt korok történelmi tévedései és a mai politikai problémák közötti párhuzamot szintén kevesen észlelik.
Amúgy meg nem értem, hogy minek erőlködni azzal, hogy mit tanítanak Trianon kapcsán. Nem sikerült már így is százezernyi irredenta nacionalistát nevelni? Már csak meg kellene tartani őket ebben a meggyőződésükben. Nem lesz könnyű. Amikor majd zsebre megy a játék, ez a százezer alig kiöregedett tini is el fog gondolkozni, hogy a hazaszeretetből és magyarságtudatból meg lehet-e élni.

Rövid kérdés

2009-06-12T09:14:00.002+02:00

Vasárnap bebizonyosodott, ha van is Magyarországon 200 001 szabad, demokrata szavazó, azok nem SzDSz szavazók. A legfrissebb híradások egy érdekes számításról tudósítanak, mely szerint a vasárnapi szavazati arányok országgyűlésre vetítése esetén, kétharmados Fidesz-KDNP többség mellett a Parlamentben helyt kapna a Jobbik 46 képviselője is.
Kérdésem pusztán annyi: van ma az országban 46 felkészült, a parlamenti munkára alkalmas Jobbik képviselő? Én végigolvastam pár önéletrajzot az EP listájukon szereplők közül. Nem vitatom, lelkesedésük és elkötelezettségük tiszteletre méltó. De biztos ezekre az emberekre akarjuk bízni a jövőnket?

A Bunkó és a Vész 2

2009-06-09T07:23:00.002+02:00

Bunkó és a Vész szívszorító története vasárnap éjjel egy Köztársaság téri pincében folytatódott...

Bunkó: Hé, Vész, mit akarunk csinálni ma éjszaka?

Vész: Ugyanazt, amit minden éjjel, Bunkó. Meghódítjuk az egész világot. De csitt, nyílik az ajtó!

Őr elvtárs: Hogy-hogy ma éjjel nem szöktetek meg? Amióta a Magyar Gárda rendezvény kapcsán kézre kerítettünk benneteket minden éjjel meglógtatok. Ma reggel például Izraelbe kellett értetek menni.

Vész: Hát, igen. Tegnap nem jött össze. Ha a tel-avivi repülőtér forgalomirányítója nem veszi észre, hogy sábát éjszakáján Bunkó a metélt farkincájával játszadozik, ahelyett, hogy Morvai Krisztinát gyalázza a repülőgépekre felszálló bérszavazóknak, akkor már rég a világ urai lehetnénk. Sebaj, ez maguknak sokkal kellemetlenebb, mint nekünk. Ma este egyébként sem szököm. Ma este maguk fognak szökni. Ha meghallgatnak el is mondom, hogy hová. Vigyen a triumvirek elé.

Később egy elegáns irodában, szomorú arcok között.

Első triumvir: Miért kellene meghallgatnunk magát, Ész Úr? Hisz a minap még a Magyar Gárda élére kívánkozott! Most meg nekünk akar segíteni?

Vész: A nevem Vész, hányszor mondjam! Amúgy engem a maguk apró problémái nem érdekelnek. Én a világot akarom meghódítani! Ezt az országot a Gárda már nélkülem is meghódította. Ezért van szükségem magukra.

Első triumvir: A maradék ötszázezer szavazónkra?

Második triumvir: A nagy nehezen összekapart százötvenezrünkre?

Harmadik triumvir: A hatvanezer megingathatatlanra?

Vész: Nem, hanem az Internacionalizáléval való hipnotizálás képességére. Látom, amit látok.

Első triumvir: Jó, mondjuk átadjuk magának a Tudást.

Harmadik triumvir: És hogyan szerezzük vissza az országot?

Vész: Ezt? Sehogy. Miért? Ragaszkodnak hozzá? Azt mindig lehetett máshonnan is. Rodostóból, Turinból, Amerikából, bárhonnan. Ha megegyezünk, megmondom, hogy maguknak honnan kell. Én leszek a világ ura, maguk meg visszakapják az országukat. Ez a Vész-forgatókönyv!

Második triumvir: Disszidálnunk kell?

Vész: Mondjuk inkább úgy, hogy máshol kiépíteni a bázist. Persze ez áldozatokkal jár. A kormányzást még az Nb I-es szezon kezdete előtt át kell adniuk a Jobbiknak.

Második triumvir: Én még mindig nem értem ezt a foci dolgot. Miért éppen addig?

Vész: Gondolja meg. A Fradi feljut. Szima Judit lesz a belügyminiszter. Újra lesz Fradi-Újpest. Hová állítja a tettrekész rendőröket? Együtt verik majd a fradistákkal az újpestieket? Vagy esetleg megütnek egy-egy ferencvárosi szurkolót is? Hogy számol el ezzel Vona Gábor miniszterelnök?

Első triumvir: És akkor majd jöhetünk vissza?

Vész: Még nem. Kicsit bajlódjanak még a cigánykérdéssel is. Mérjék fel terveikhez híven a cigányság demográfiai dinamikáját. És amikor a református Hegedűs Lóránt vallás- és családügyi miniszter elrendeli majd a célzott születésszabályozást, majd elgondolkoznak azon, hogy miket mond XVI. Benedek pápa, amikor szükségét érzi, hogy a csíksomlyói szentmisét ő tartsa. Arról már ne is beszéljünk, hogy mire jut egy ország, amelyiknek csak Palesztinával van diplomáciai kapcsolata.

Harmadik triumvir: És hová disszidáljunk?

Vész: Maguk? Sehová. Maguk lesznek az utóvéd. Én mondtam, hogy áldozatokra szükség van. Majd szerveznek egy-két melegfelvonulást, amit a tettrekész rendőrök biztosítanak. Higgye el, muszáj lesz nekik, mert Toroczkai igazságügyi miniszternek nem lesz ideje módosítani addig a gyülekezési törvényt. Ha van egy kis szerencséjük viszonylag fájdalommentes véget érnek.

Második triumvir: Mi azért mehetünk?

Vész: Most még igen. Egy év múlva már nem biztos. Kegyednek egyébként is ez az egyetlen esélye, hogy megőrizze a pozícióját.

Első triumvir: És mégis hová?

Vész: Madagaszkár! Benyovszkynak majdnem bejött, nekünk sikerülni fog!

Első triumvir: És hogyan akarja meghódítani a világot Madagaszkárról?

Vész: Tudja melyik ország a világ legnagyobb vanília exportőre? Madagaszkár. És mit lehet csinálni a vaníliából?

Második triumvir: Fagyit?

Vész: Tudtam én, hogy magára szükségem lesz! Úgy van! Pár éjszakával ezelőtt Bunkóval elindítottuk a globális felmelegedést. Sajnos nem sikerült teljesen. Bunkó hibájából néhány repülőgép, amelyiknek hódokat kellett volna szállítania az Amazonas vidékére a Szaharában landolt. Apró tévedés, de annyi haszna van, hogy a folyamat egyelőre nem fejeződött be, így most a nagy melegben nagyobb az igény a vanília fagyira. Ha korlátozzuk a termelést Madagaszkáron és felhalmozzuk a készleteket, akkor sakkban tarthatjuk az egész világot. És a panelprolik térden állva fognak maguknak könyörögni, hogy jöjjenek vissza. És május elsején leborulnak majd maguk előtt, amikor fagyit nyalva leszállnak az antananarivoi gépről Ferihegyen. Mehetnek Budára kiszabadítani az elvtársaikat a börtönből. A Harmadik Triumvir urat, ha van egy kis szerencséje, szintén ott fogják találni.

Egyesít vagy megoszt Csíksomlyó?

2009-06-04T08:08:00.007+02:00

Próbálom megérteni a csíksomlyói zarándoklat lényegét. Nem is olyan nehéz, még ateistaként sem, főleg, ha az ember kicsit tágabban értelmezi a fogalmakat. Hisz én is voltam zarándokolni. A leghosszabb zarándoklatom 1992-ben két autóstoppal és egy éppen utolért busszal William Axl Rose egykori kaliforniai ministráns igehirdetésére irányult, ahol szakadó esőben meghallgathattam, hogy „Take me down to the Paradise City”. Volt olyan is, amikor a zarándoklat az igehirdetésről hazafelé tartott, így 2004-ben a debreceni Főnix csarnokból, ahol Bruce Dickinson hirdette az igét (miszerint „Hallowed Be Thy Name”). A rendezvényt követően hajnalban viszonylag békés zarándokmenet indult el a villamos vonalán az állomás irányába. Voltam olyan zarándoklaton is, ahol hömpölygő tömeg haladt át az óbudai Hajógyári sziget hídján, szintén Dickinson urat meghallgatni. Ezt nem tartom igazi zarándoklatnak, mivel a résztvevőket javarészt nem ugyanaz a szent cél vezérelte, másrészt az út a HÉV megállóig viszonylag kényelmesen telt, semmi nagyobb energia befektetést nem igényelt.

Szabad-e így profanizálni a zarándoklatot? Egyesek szemében nyilván nem. Viszont nekem a napokban eszembe jutott Nagy Lajos önéletírása a gyermekkoráról. Ő maga is elgondolkozott azon, hogy nem volt hajlandó megnézni a trónörökös bevonulását Pestre viszont gondolkodás nélkül elment, amikor kétes hírnevű pankrátorok jöttek ugyanoda. Ő ennek kapcsán jött rá, hogy alig-alig van különbség a kettő között. Csak az egyik a sacrum, a másik a profanum témakörébe tartozik.

És a probléma ebből ered. Ha a rendezvény szakrális jelleget ölt, akkor a mellékszálakat is szentté avatja. Egy profán koncerten viszont hiába adja elő az Iron Maiden akár a „Revelations”-t, akár a fent is említett „Hallowed Be Thy Name”-et, ezekből soha nem lesz sacrum. (Persze meg lehet kísérelni. Lásd: Fratello Metallo.)

A zarándokok problémája

És az én egyik bajom a szentesítendő személyek, eszmék egyház általi kiválasztásából fakad. Nehezen tudom elfogadni, hogy vezető Fideszes, KDNP-s politikusok, Tőkés László református püspök ülőhelyet kapnak egy katolikus szentmise első sorában, miközben mögöttük négyszázezres tömeg áll a hegyoldalban. És ugyanezek a politikusok nem győzik hangsúlyozni, hogy ők egyszerű zarándokként érkeztek. Elképzelhető lenne ez egy heavy metal koncerten? Aligha. Debrecenben a heavy metal nép által elfogadott legnagyobb hazai apostola, Lukács László mögöttem állt egy sorral a tömegben. A Szigeten viszont kicsit zavart az a bikanyakú, kopasz tetkós, aki szőke barátnőjét maga mögött húzva törtetett az első sor felé. Szétnyílt előttük a pogózok fala, gondolom csináltak egy-két képet, amiért jöttek.

A zászlók problémája

A másik a zászlók kérdése. Nézegettem képeket a czestochowai zarándoklatokról. Hasonlóan nagy kegyhely Lengyelországban, mint Csíksomlyó. A Picasa-n olyan képet, ahol valaki zászlót vitt volna a czestochowai zarándoklaton, alig találtam. Egyet igen, az is magyar zászló volt. Később ráakadtam lengyel zászlókra is, de az már jó félórányi keresgélés után a flickr-n történt.

Aztán megkerestem a csíksomlyói zászlórengeteg okát. Valóban, része kell, hogy legyen a zarándoklatnak, hiszen itt egy olyan (talán meg sem történt) csatára emlékeznek, ahonnan nyírfaágakkal feldíszített zászlókkal jöttek vissza a székely hősök. A probléma csak, az, hogy azt a csatát (ha volt ilyen) Magyarország királya vívta a csíki székelyek ellen vallási okokból. Magyarország királya? Igen, János Zsigmond 1567-ben még nem az Erdélyi Fejedelem címet használta, és mindazok, akik a Habsburg-dinasztia honi uralmát nehezményezik, szívesebben tekintik Szapolyai fiát a törvényes uralkodónak.

A csata megtörténte egyébként is vitatott, a Duna TV-ben a közvetítés ideje alatt Mohay Tamás néprajzkutató beszélt is erről. Az unitárius egyház, mivel (nem véletlenül) érintve érzi magát a témában el is határolódik. Valószínűleg a résztvevők jelentős hányada nem is ezért a történelmi megemlékezésért megy oda. Az erdélyiek talán. Viszont ők nem nemzeti zászlókat, Árpád-sávost vagy Jobbikos (!) lobogót visznek. Náluk inkább megmaradt a vallási jelleg. A belföldiek meg mennek, és a maguk eszméit szimbolizáló zászlókkal megmerítkeznek ebben a hitben.

A csíksomlyói búcsú a magyarság egyesítésének szimbóluma lett. Belföldi kiállás a határon túl szakadtakért. Ezt tükrözik a zászlók. Így az Árpád-sávos is. Ennek szimbolikáján Bodor Pál írása kapcsán elég sokan kifejtették már a véleményüket, így én nem is mennék bele.

A magyarság egyesítésének problémája

A fő problémám nem is a magyarság egyesítésének gondolatával van. hanem annak mikéntjével. Jelenleg ugyanis nem két, hanem három magyarságot látok. Van egy magyarság amelyik a határon belül él és egyesülni akar a határon túliakkal. Ez a magyarság kezdeményez egy népszavazást, ahol kiderül, hogy van egy harmadik magyarság is, amelyik nem tudja eldönteni, hogy akar-e egyesülni a határon túliakkal. És ezt követően az első két magyarság mélyen elítéli a harmadikat, ki akarja zárni a nemzetből. Pedig csak annyi történt, hogy nem tájékoztatták a szavazókat körültekintően a döntésük hozadékáról. Ezért tudták szocialista politikusok dezinformálni a szavazókat, és most ezért köpköd mindenki rájuk. Én 2004-ben is megmondtam, hogy kénytelen-kelletlen „Igen”-nel szavazok a kettős állampolgárság kérdésére. Borítékolható volt ugyanis, hogy ez lesz a végeredmény. A határon belüli megosztottság. Nagy kár érte. És még nagyobb kár, hogy a többség nem látja a politikai manipulációt mögötte.

Az egyház szerepének problémája

A másik nagy problémám az egyház szerepével van. A katolikus kutatók már a '90-es években maguk is rámutattak, hogy egyházuk súlya már régen nem az, ami száz éve Prohászka püspök alatt volt. Sőt, maga Prohászka Ottokár is a megosztás része. Elvitathatatlan érdemei vannak a magyar katolicizmus körében, de nem tagadható antiszemita volta sem. Akkoriban ez nem okozott nagyobb problémát, csak a püspök halála után vezetett oda, hogy a világ általánosan elítéli ezt a fajta kirekesztést. Bábel Balázs kecskemét-kalocsai érsek szentelte fel tavaly ősszel Prohászka Ottokár szobrát, lett is belőle vita. Egy olyan parttalan vita, ahol a püspök személyiségének mindkét oldalát nem világította meg senki. A kérdés nem úgy merült fel, hogy mekkora súlyt nyomtak a latban Prohászka Ottokár antiszemita nézetei, el lehet-e tőlük tekinteni az egyházban betöltött érdemei elismerésekor. Ez a vita megosztotta a közvéleményt, a vége természetesen durva zsidózás lett. Szerintem egy felelős egyházi vezető nem vehet részt ilyen eredményekkel kecsegtető rendezvényen.

Másrészt ott van Bábel Balázs csíksomlyói beszéde. Ez is a megosztás része. (Még a határon túl is!) A nézeteit természetesen elfogadja a hallgatóság, csak azt nem veszik észre, hogy még mindig ott van a harmadik magyarság, aki pedig nem kér a katolikus egyház nyújtotta korlátozásokból. A harmadik magyarság ettől még nem feltétlenül homoszexuális vagy akarja magát más neművé operáltatni, csak annyi az igénye, hogy szeretne a saját privát dolgaiban maga dönteni. Az én példám tökéletesen egyszerű és még az Antall-kormány idejére vezethető vissza. Akkor én nagyon fel voltam háborodva, hogy egyházi nyomásra a köztévé nem tűzte műsorára Martin Scorsese „Krisztus utolsó megkísértése” című filmjét. (Szerintem azóta nem is mertek a problémával előállni, de legalább DVD-n már megjelent.) Nekem a gondolatszabadság ilyen korlátozása okoz problémát, nem a nemi identitás megválasztása. Csak ezt a négyszázezres csíksomlyói tömeg nem látja.

Egy heavy metal koncert után a jelenlevők akár szóban, akár a neten megvitatják az ott történteket. Lehet arról vitatkozni, hogy Blaze Bayley jobb-e, mint Dickinson. Hogy a "Can I Play With Madness"-nek van-e helye a setlisten. Hogy Jannick Gers színpadi atrakciói mennyire idegesítőek. A csíksomlyói rendezvény bármely fentebb is érintett pontját vitattam más blogokban megkaptam azt, hogy "Neked semmi keresnivalód ott.". Lehet itt bármiről érdemben vitatkozni?

A Bunkó és a Vész

2009-05-24T12:27:00.020+02:00

Megfogadtam, hogy nem szállok be a "Jönnek a szarból a mélymagyarok" sárdobálásba. Megfogadtam, hogy nem fogom bántani a Jobbikot, mert nekik legalább van bátorságuk önállóan kiállni és elindulni az európai és a hazai parlamenti választásokon, szemben más politikai erőkkel, melyek között olyan is van, amelyik nem akar önálló párttá alakulni.
Megfogadtam, hogy nem reagálok arra a röplapra, amit a Magyar Gárda egy lelkes, nem tolakodó, még csak nem is egyenruhás képviselője adott péntek este a szegedi Borfesztiválon.

Két nap után viszont nem tudtam visszafogni a feltörő ihletet. Ismét muszáj volt írnom. Nem lett tökéletes, de legalább némiképp megnyugodtam.

Bunkó: Hé, Vész, mit akarunk csinálni ma éjszaka?

Vész: Ugyanazt, amit minden éjjel, Bunkó. Meghódítjuk az egész világot. Ehhez először szükségünk lesz egy paramilitáris szervezetre.

Bunkó: És ha mindenki parázik tőlünk, akkor már meg is hódítottuk a világot, Vész?

Vész: Azt egyelőre még nem, de az Aranyos Szegletet gyorsan behódoltatjuk! Belépünk a Magyar Gárdába, Bunkó!

Bunkó: Az Egyesületbe?

Vész: Nem, Bunkó, azt feloszlatták. A Mozgalomba! Ott úgysem tudják eldönteni, hogy ki a hivatalos vezető, így észrevétlenül gyors előmenetelre tehetek szert. Csak egy jó kis programot kellene szervezni, ahol feltűnhetnék. Mondjuk egy zászlóavatást. Gyerünk, Bunkó! Ülj azonnal a számítógéphez! Diktálni fogok.

Bunkó: És mit csinálunk, Vész? Újságot? Plakátot?

Vész: Kísérleti egerek vagyunk, Bunkó! Honnan lenne ezekre pénzünk? Röplapot fogunk csinálni. No, hol is legyen a rendezvény? Mondjuk Szegeden, a Ligetben. Én leszek az Újszegedi Gondolat! A Borfesztivál és a Hídivásár idején csinálunk egy jó kis alternatív programot. Mondjuk szombat délben zászlóavatást! Írjad, Bunkó, valami szép nagy betűtípussal: Zászlóavatás! Alá pedig: 12 órai kezdettel az újszegedi Ligetben. Ezt valahogy helyezd el figyelemfelkeltően a lapon! Mondjuk forgasd el, hogy átlós legyen!

Bunkó: Megy ez, Vész, mint a karikacsapás! Erre biztosan el fognak jönni!

Vész: Persze, persze. De azért írd még oda: „Szeretettel meghívunk mindenkit, akit érdekel a Magyar Gárda élete, felépítése, új zászlajának szentelése és avatása!” Ez egy szép, frappáns mondat, erre biztos jönni fognak.

Bunkó: Igen, Vész, de nem fér ki egy sorba.

Vész: Hát akkor tördeld úgy, hogy kiférjen.

Bunkó: Jó-jó, de akkor kell még csinálni újabb szövegdobozokat.

Vész: Akkor csinálj, ne zaklass már minden problémáddal.

Bunkó: Aha, nézzük csak: „Szeretettel Meghívunk”. Azt hiszem ez nagy M, nem merem Vésztől megkérdezni, mert megint gorombáskodni fog. Kit is hívunk meg? Ja, persze: „Minden érdeklődőt”. Fene egye meg, kell még egy szövegdoboz! Aha: „Akit érdekel a Magyar Gárda”. Megy ez nekem! Na még egyet, ezt már kicsit odébb kell tolni: „Élete, felépítése és új zászlajának”. Juj, ide nem fér több. Ezt megint újba kell tenni: „Szentelése és avatása”. Ihaj, de jól néz ki! Megvan, Vész! Így már biztosan sok ember fog eljönni!

Vész: Igen, Bunkó, de mi a világot akarjuk meghódítani. Nekünk tömegekre lesz szükségünk! Szervezzünk koncerteket is! Írjad: „A későbbiekben, 19 órától koncertek!”

Bunkó: Ezt oda alulra?

Vész: Oda, hagyjál már!

Bunkó: Szóval: „A későbbiekben”… Juj, ide kell egy ENTER. No, „Koncert”. A fene megegye ezt a programot, mindig mindent nagybetűvel ír. Vész, biztos tudja hogyan kellene kijavítani, de nem merek szólni neki. Szóval „19:00-tól”. Na, most meg rálógott az „újszegedi Liget” szövegre. De velem nem tol ki! Majd azt átteszem egy új szövegdobozba. Most már csak a „kezdettel” végét takarja, de azt meg a Kaszán kívül más úgysem veszi észre. Oké, Vész! Ez is megvan!

Vész: Kellenek más programok is, Bunkó! Ezeket majd a túloldalra írjuk!

Bunkó: Hurrá! Lesznek programok! Írom is: „Programok!” De jó!

Vész: Legyen mondjuk egy kerekasztal-beszélgetés 15 órától. Hívjuk meg Sziva Balázst, a Romantikus Erőszak énekesét. Írod, Bunkó?

Bunkó: Igenis, Vész! Szóval: „15:00 :Kerekasztal beszélgetés”. Úgy utálok gépelni, folyton oda kell figyelni a szóközökre. Vész, a romantikus az két ’s’?

Vész: Kuss, Bunkó!

Bunkó: Köszi, Vész! Írom is: Sziva Balázs… Ajaj, hol is van a zárójel? Na mindegy, jó lesz így is: „/Romantikuss Erőszak /”. Ki lesz még ott, Vész?

Vész: Hát, mondjuk Toroczkai László a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomtól. Ha nem férne ki, rövidítést is írhatsz.

Bunkó: Írjam a Toroczkai helyett, hogy Tóth?

Vész: Hát, végső soron... De inkább a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyett, hogy HVIM. Hadd találgassák mi az.

Bunkó: Értem. „Toroczkai László /Hvim /”. Ketten lesznek?

Vész: Nem, majd Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke vezeti a beszélgetést.

Bunkó: Értem: „Toth Péter / Jobbik szegedi elnöke/”. Ez is a Ligetben lesz?

Vész: Nem, a beszélgetés a Nemzeti Klubban, a Petőfi sugárút 20. szám alatt lesz.

Bunkó: Írom: „Helyszín : Nemzeti klub”… Jaj, a Petőfi az rövid vagy hosszú ’ő’? Biztos rövid. Szóval: „/Petöfi sgt. 20./”

Vész: Megvagy, Bunkó? Jöhetnek a koncertek: 19 órától Romantikus Erőszak, Vádló Bitófák, Akarat Diadala.

Bunkó: Írom: „19:00 Koncertek” „Romantikus Erőszak”, „Vádló Bitófák”, „Akarat Diadala”. Vész, az Akarat Diadala elé nem kellene névelő?

Vész: Nem, tényleg ez a nevük. A belépő ára legyen mondjuk 1500 forint.

Bunkó: „Belépő ára : 1500 Ft” És hol lesznek a koncertek?

Vész: Legyen mondjuk a Fészek 2 Clubban. Várj, ezt így nem fogják tudni, írd azért utána, hogy az egykori Tisza Gyöngyében.

Bunkó: Hogyan is mondta, „Helyszín : a volt Tiszagyöngye”? Vész, vasárnap nem lesz semmi?

Vész: Hát, kell majd egy kis levezetés. Hívjuk meg mondjuk dr. Répás Józsefet, Kiskunlacháza polgármesterét egy beszélgetésre.

Bunkó: Nincs már hely a hátoldalon, Vész! Írjam az előlap alsó sarkába?

Vész: Írjad akkor oda: 2009. május 24. (vasárnap) 12 órai kezdettel a Horthy csónakházon beszélgetés dr. Répás Józseffel, Kiskunlacháza polgármesterével.

Bunkó: Ez megint nagyon hosszú. Hogy is hívják azt a polgármestert? Végül is mindegy, csak ne gorombáskodjon már megint Vész. Így jó lesz: „2009 05.24. vasárnap”, „Beszélgetés: A Kiskunlacházi polgármesterrel”, „Helyszín: Horthy csónakház”, „Időpont: 12:00-tól”. Kész is van, Vész! Kinyomtathatom?

Vész: Igen. Mutasd! Bunkó, ezen nincs rajta, hogy a zászlóavatás 2009. május 23-án lesz! Hogyan hódítsuk meg a világot, ha nem tudják mikor jöjjenek el? Írd rá, nyomtasd ki és vidd el fénymásolni!

Bunkó: A nyomtatóból kifogyott a papír. Ráírom inkább kézzel: „23. Szombat”. Ilyen jó röplappal mindenki látni fogja, hogy Vész az egyedüli, aki képes meghódítani a világot!

És itt a vége. Gondolkoztam még azon, hogy mit tehetnék a magyarságért. Valószínűleg szegény szervezőket nem veti fel az anyagi jólét, így kénytelen vagyok felajánlani, hogy társadalmi munkában szerkesztek nekik röplapokat, pusztán azért, hogy legközelebb ne járassák le a honszeretetet a borfesztiváli közönség előtt. Érdeklődni a kaszapf@gmail.com e-mail címen lehet.

Szélmalomharc

2009-05-09T10:41:00.005+02:00

Bajban vagyok. Nagyon nagy bajban. A szoros értelemben vett munkámtól rendre eltántorít olyan kérdések vizsgálata, melyek megismerése nagyon sok időt és energiát igényel és közvetlen hasznuk nincs. Hosszú távon persze lehet. Megtanultam általuk „tudósként” gondolkozni.

Kampis György tudományfilozófus nyilatkozta:

„A tudományban megszokott dolog, hogy először leírjuk a jelenségeket és utána mögöttes mechanizmusokat keresünk és találunk.”

Van bennem egyfajta kényszer, ami a tudományos szemléletmód felé terel bármilyen téren. Az elsődleges (primer) források keresésének igénye. Ha be akarom bizonyítani Prohászka Ottokár antiszemita voltát, keresek eredeti Prohászka-írásokat. Ha be akarom bizonyítani a holokauszttagadás értelmetlenségét, akár kétszer is meghallgatom Dósa István tizenöt perces beszédét. Ha rá akarok mutatni arra, hogy a Trianoni Szemle nem üti meg a tudomány nívóját, kénytelen vagyok elolvasni az egészet. Ha rá akarok mutatni arra, hogy Papp Lajos szívsebész teóriája mögött semmi racionalitás nem lelhető fel megkeresem a hitvallását.

Majd elkezdek gondolkozni és keresem a mögöttes mechanizmusokat. Próbálom megérteni, hogy 2009-ben Magyarországon mi vezethet oda, hogy ezek a gondolatok teret nyerhetnek. És sötéten látom a jövőt.

Azt látom, hogy egy olyan társadalomban élek, ahol a többség nem akar vagy nem képes az én módszeremmel gondolkozni. Nem akar, nem tud vagy nincs ideje a primer források felkutatására és elfogadja a másodlagos (szekunder) szócsöveket. Akik tagadják Prohászka antiszemitizmusát, tagadják a holokausztot, tudományos folyóiratnak állítják be a Trianoni Szemlét vagy meg akarnak győzni, hogy egy szívsebészt a professzori címe feljogosít arra, hogy egyben történelem-, társadalom- és vallástudományi szakértővé is váljon.

Megint csak Kampis Györgyöt érdemes idézni:

„Miközben nem vitatnám el a kreacionizmust támogatóktól általában a tisztességesség lehetőségét, azt meg kell mondjam, hogy a mozgalmak nevében fellépő leghangosabb és legismertebb szónokokat tisztességtelennek tartom. Egyszerűen mert megbizonyosodtam arról, hogy ez hogyan működik, gátlástalanul visszaélnek az adódó helyzetekkel.”

Nem biztos azonban a szónokok tisztességtelen volta. Lehet, hogy Harrach Péter úgy gondolja, hogy Prohászka Ottokár más téren tett olyan nagy és igaz dolgokat, hogy az más színben tüntetné fel a numerus clausus megalkotásában betöltött szerepét. Lehet, hogy Dósa István valóban úgy gondolja, hogy egy cionista világösszeesküvés kellős közepén vagyunk. Lehet, hogy Lezsák Sándor szerint a Trianoni Szemle minden cikke tudományos alapossággal készült. Lehet, hogy Papp Lajos tényleg hisz a Turul Nemzetség páratlan voltában.

Ne vitassuk el a tisztességüket. Próbáljuk azonban kritikával illetni őket. Gondolkozzunk. Mert az akármennyire is a napi munkánk rovására megy, hosszú távon egyáltalán nem ártalmas.

A nagyobb baj az, hogy ma Magyarországon arra a szintre süllyedtünk, hogy már ilyeneken is gondolkozni kell. És vitatkozni. Vagy mégsem?

Újra Kampis György szavai:

„Volt korábban egy vitaest az akadémián, amin én is részt vettem, ott megjelentek az értelmes tervezettség hívei beszélgetőpartnerként és a közönség soraiban is. Utána a neten és a médiában olyan beállításokkal találkoztunk részükről, hogy nahát, már az akadémiára is bejutottak. Szó sincs erről, az történt, hogy mi voltunk elég hülyék ahhoz, hogy szóba álltunk velük, különben sehova nem jutottak volna. Azt gondolom most, hogy nem kell foglalkozni ezekkel az emberekkel, nem kell nekik teret adni, főjenek a saját levükben. Annál is inkább, mert kezd már unalmassá válni a kreacionizmus és az értelmes tervezettség, ez ugyanis nem egy fejlődő sztori. Mindig ugyanazt a néhány butaságot mondják el, amiknek nagy része effektíve a tudatlanságukból táplálkozik.”

Vagy Karsai László történész holokauszttagadás-ügyben:

„Megkérdeztek egy amerikai történészt, hajlandó lenne-e asztalhoz ülni egy holokauszttagadóval. Azt válaszolta, hogy részéről nincs akadálya, csak előbb tisztázzanak pár kérdést. Volt-e rabszolgatartás az Egyesült Államokban? Sajtból van-e a Hold? Nagyjából ennyi az értelme annak is, hogy megtörtént-e a holokauszt. Ez nem képezheti vita tárgyát.”

Nem lehet ugyanis olyanokkal vitatkozni, akik saját maguk nem hajlandók gondolkozni. És ha erre csak az sarkallja őket, hogy egyszerűen felállunk és otthagyjuk őket, amikor az ostobaságaikat előhozzák, akkor vállalni kell azt is, hogy erkölcsileg lenéznek és úgy állítanak be, mint aki nem hajlandó vitatkozni. Lelkileg piszok nehéz.

Láttam egy filmet egy ördögűzésről. Nagyon elgondolkodtató. Magát a papot is nagyon megviselte. De meg kellett tennie a saját hite szerint. Valahogy így vagyok én is a szélsőségesen ostoba nézeteket vallókkal szembeni szélmalomharcommal. Nagyon megvisel lelkileg. Időmet energiámat, pénzemet beleölöm. De nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a mai magyar társadalomban emberek képesek ilyen nézeteket követni.

Szalonzsidózástól a holokauszttagadásig

2009-04-28T11:36:00.006+02:00

Az „Igazság menete” elnevezésű ún. holokauszttagadó rendezvény kapcsán újra pattanásig feszültek az indulatok a hazai antiszemitizmust illetően. A bal- és jobboldali pártok egyaránt lecsaptak a témára. Valódi vita azonban nem alakulhat ki közöttük, ugyanis az alapfogalmakban eltérések mutatkoznak. Egységes fogalomrendszer kialakítására viszont nincs mód, hiszen ez egyik oldalnak sem érdeke, lévén a politikai demagógia lába alól húzná ki a szőnyeget, másrészt a szavazópolgárok számára okozhatna kellemetlen önelemzési kényszert, saját identitásuk feltárására.

A Rubicon című történelmi folyóirat idei első száma (mely azóta önálló tanulmánykötetben is megjelent) híven példázza, hogy a nemzetiszocializmus és az antiszemitizmus a hazai politikai kultúra szerves része volt a II. világháború lezárását megelőzően. Mivel a náci hatalmi gépezet világszerte minden addiginál nagyobb emberáldozatokat követelő fegyveres konfliktusba sodorta a világot, általános vélekedéssé vált a nemzetiszocializmus és az antiszemitizmus elítélése. Az elmúlt hatvan évben több generációnak a fejébe verték, hogy nácinak és antiszemitának lenni elítélendő, anélkül, hogy pontos fogalmat alkottak volna számukra a nácizmus és az antiszemitizmus mibenlétéről.

Mára odáig jutottunk, hogy náci illetve antiszemita voltát minden kultúrember tagadja, anélkül, hogy elgondolkozna azon, hogy valójában megfelel-e a fogalmakhoz tartozó ismérveknek. Másik oldalról, ha valaki bármilyen diszkriminatív cselekedetre ragadtatja magát, szemrebbenés nélkül ráaggatjuk a nácizmus billogát.

A cigánybűnözés problematikájának időről-időre napirendre tűzése jelzi azt, hogy vannak kérdések, amiket társadalmilag hasznos és célravezető lenne vizsgálni, csak egész egyszerűen senki nem veszi a bátorságot, mert könnyen megkaphatja a kirekesztő és végső soron a neonáci stigmát. Aki pedig fel meri hozni a dogmák megdöntésének lehetőségét, semmilyen valódi tudományos háttérrel nem rendelkezik ehhez, így a többség szemében a kétely magját sem tudja istenigazából elvetni.

Nézetem szerint a blogírás alkalmatlan tudományos eredmények kifejtésére, nem is ez a célja. Ezen a téren is csak arra igyekszem kihasználni, hogy egyfajta linkgyűjteményt adjak a kérdéskört illetően, plusz leírjam a saját régebben és mostanában kialakult nézeteimet az antiszemitizmus fokozatairól.

Szalonzsidózás

Zuschlag János kálváriájának kezdete – a sokak számára emlékezetes – Terror Háza előtti felelőtlen poénkodása volt, amire a Hír Tv rögtön lecsapott. Zuschlagtól rögtön elhatárolódott mindenki, Deutsch Tamás például kijelentette, hogy „hatvan évvel ezelőtt a nyilas keretlegények viccelődhettek így”.

Zuschlag szerencsétlen képzettársításával az a baj, hogy egyáltalán nem humoros. Nem azért, mert bárkire nézve is sértő, hanem pusztán szegényes volta miatt. Cyranoval szólva: „Mondhatta volna szebben kis lovag.” Ha egy házibuliban békés konyhai cigizgetés közben hangzik el, akkor könnyen leszűrjük, hogy az illetőt legközelebb nem hívjuk, az este hátralévő részében pedig gondosan ügyelünk arra, hogy ne egyszerre menjünk ki vele rágyújtani. Mivel „gáz” a pali. De ettől még nem antiszemita, csak egy feltűnésre vágyó szerencsétlen, aki nem érzi a saját nímandságát. A dolog különös pikantériája, hogy Zuschlag János a vezető jobboldali médium kamerái előtt próbált jófej lenni, aminek következtében nemcsak magát, de közvetlen környezetét is kellemetlen helyzetbe hozta. Persze ettől még antiszemitának vagy nyilas keretlegénynek nevezni enyhe túlzás. Csak magasra ütötte a labdát, amit nagyon könnyű volt lecsapni.

A zsidók általi háttérbe szorítás hívei

Az antiszemitizmus – számomra – legenyhébb megjelenési formája a társadalom azon tagjaira jellemző, akik keresik a helyüket egzisztenciálisan, szociálisan, de valami okból kifolyólag nem találják. Vagy azért, mert rossz pályát, rossz szakmát választanak; vagy azért mert válsághelyzetben nincs meg az a közeg, aki rögtön a segítségükre sietne. Ez pedig rögtön valamiféle ellenségkép-gyártásba torkollik, aminek egyenes következménye, hogy a legkönnyebben beazonosítható, a másságát nyíltan felvállaló csoport válik célponttá.

A legnagyobb sztereotípia, hogy Jézust a zsidók feszítették meg. Csakhogy az első hívei is zsidók voltak. Így aztán szűkíteni kellene a kört, és találhatnánk egy nehezebben kimutatható ismérvet: a szélsőséges konzervativizmust. És ez a kör nemcsak a zsidó vallásra jellemző, de általában minden hit vezető „tisztviselőinek” a sajátja. Gondoljunk csak Kálvin János és Szervét Mihály esetére.

A másik jelentős tévhit, a zsidóság nemzetietlen volta. Ez a kirekesztő magyarságtudat folyománya, a másság tagadásáé a nemzethez tartozáson belül. A nemzetietlenség ebben a retorikában egyértelműen a gazdasági érdekek primátusát jelenti. Ebben az értelemben a zsidóságot csak a profit motiválja. Viszont itt jön az első ellentmondás: miért lenne érdeke a zsidó tőkésnek a saját „fajtájának” tehetségtelenebb tagjait preferálni a köréhez nem tartozókkal szemben? Ezáltal kevesebb profitra tehetne szert, ami nem egyeztethető össze a gazdasági érdekek elsődlegességével. Másrészt a kirekesztő nemzettudat gátjává válik a napjainkban oly sokat hangoztatott networkingnek, a hálózatépítésnek. Ha beszűkítem magamat a magyarságomba, esélyem sem lehet a globalizáció korában az érvényesüléshez nélkülözhetetlen (nemzetközi) kapcsolatrendszer kiépítésére.

A globális zsidó összeesküvés hívei

A zsidóság nemzetközi jelenléte az alapja a globális összeesküvés-elméleteknek. Ezek alapja sok esetben a holokauszttagadás, holokausztrevizionizmus. A gondolatmenet működést jól mutatja Dósa István beszéde az „Igazság menete” rendezvényen:

„A cionisták ma újabb dogmát erőltetnek rá a világra. Az általuk holokausztnak nevezett szenvedés történet napjaink megkérdőjelezhetetlensége. Állítólagos szenvedéseikre hivatkozva építenek világbirodalmat, formálnak jogot újabb és újabb kártérítésekre, jutnak meghatározó pozíciókba a politikában és a gazdaságban egyaránt. Nem lehet véletlen, hogy a mérhetetlen bűnöket elkövető magyar nemzetnek ma zsidó kormánya van.”

Ha mást nem is, de azt mindenképpen sikerült hatvan év alatt elérni, hogy a wannseei Endlösungot nyíltan felvállalni már senki nem meri. A ’90-es években született egy érdekes koncepciót felvonultató tv-film, amit Magyarországon „A Harmadik Birodalom” címen mutattak be. A történet lényege az volt, hogy a II. világháború megnyerését követően a győztes Német Birodalom mindent megtesz a haláltáborok tényének eltitkolása érdekében, mivel szándékában áll más államokkal békés kapcsolatokat létesíteni. Azaz, a holokauszt megtörténtét olyan súlyú problémának érzi, hogy ez a saját nemzetközi elfogadottságát veszélyezteti.

Mi is az a holokauszt?

Tulajdonképpen a bejegyzés legelejére kívánkozott volna ennek a kérdésnek a felvetése. Ugyanis a mai közbeszéd témája az, hogy büntetendő-e a holokauszt tagadása. Mindaddig amíg nem tisztázzuk, hogy mit is tagad, aki a holokausztot tagadja, nem kapunk tiszta képet arról, hogy miért akarjuk az illetőt büntetni.

A náci zsidóüldözésnek több fokozata volt.

Első menetben a zsidókat megkülönböztető jelzés viselésére kötelezték és jogaikat korlátozták. Ez azonban még nem járt a lakóhely meghatározásának korlátozásával, viszont az általuk végzett munkát már behatárolta. Továbbá gyakorlatilag büntetlenséget biztosított a zsidókat bántalmazók számára.

Második menetben a zsidókat gettókba kényszerítették, ahol azonban még a családok együtt lehettek, azzal együtt, hogy folyamatosan ki voltak téve a fizikai bántalmazás lehetőségének.

Harmadik menetben a zsidókat munkaszolgálatra, munkatáborokba hurcolták, ahol felügyelet mellett kényszermunkát végeztek. Nem feltétlenül biztos, hogy az általuk végzett munka bárminemű hasznot termelt volna, arra azonban alkalmas volt, hogy a fizikai legyengülés a „rabszolgasorba” döntött emberek pusztulásához vezessen.

A negyedik menet, az Endlösung, már a konkrét fizikai megsemmisítést tűzte céljául. A munkatáborok haláltáborrá változtak, a munkára képteleneket szelektálták és elgázosították. Erre a szervezett népirtásra használja a közbeszéd a holokauszt kifejezést.

A holokauszttagadás ennek a negyedik fázisnak a létét tagadja, a holokausztrevizionizmus pedig a mértékét és a módját vitatja. A súlyánál fogva érezhető, hogy mindez még a legszélsőségesebb nézeteket valók számára is nehezen vállalható, hiszen a társadalom általános rosszallását váltanák ki ezzel.

A politika reakciója

Az MSZP és az SZDSZ egyértelműen szembe helyezkedik az antiszemitizmus radikális megnyilvánulásaival. A kérdés lényegesen nagyobb gondot okoz a jobboldalon. A fenti beszédből ugyanis egyértelműen kitűnik Dósa István antiszemita volta, viszont közismert tény, hogy Dósa már tavaly ősszel távozott a Magyar Gárda éléről. A Magyar Gárda Egyesület feloszlatásával azonban a Mozgalom szétszakadni látszik. A Jobbik számára egyértelműen hátrányos az antiszemitizmus felvállalása és igyekszik is elhatárolódni Dósa ilyen megnyilvánulásaitól. Elég nehezen sikerül nekik, hiszen a Magyar Gárda egyenruháját viselők előtt elhangzott beszéd viszont a másik oldal számára „magas labda”, amit Gusztos Péter a Jobbik lenácizásával gyorsan le is ütött, dacára annak, hogy a náci kifejezés szintén a „levegőben lóg”.

A Fidesz képviseletében Navracsics Tibor gyorsan hangsúlyozni kívánta, hogy a holokauszt problematikát emberiesség elleni bűnként értékeli és igyekszik összemosni a második világháború haláltáborokban elhunyt áldozatait a kommunista munkatáborokban elpusztultakkal. (Bár fenti álláspontom alapján én az utóbbit csak a harmadik fázisba sorolnám.)

A jobboldal viszonyulását árnyalja Prohászka Ottokár szobrának avatása a Lakitelek Népfőiskolán tavaly ősszel, ahol Lezsák Sándor azért méltatta a katolikus püspököt, mert „szót emelt a kozmopolita-parazita réteg visszaszorításáért, a magyarság felemelkedéséért”. A dolog pikantériája, hogy a beszédből csak akkor lett ügy, amikor Gusztos Péter a beszédet lefordította a szélsőjobboldal nyelvére és kijelentette, hogy itt bizony nyílt zsidózásról van szó. Ebből egy hosszan tartó vita kerekedett, amely egyrészt Gusztos szidalmazásában másrészt Prohászka védelmében öltött testet.

A probléma pusztán annyi, hogy Prohászka Ottokár a XX. század elején nyíltan vallhatott antiszemita nézeteket, amiket ma minden internetet böngésző átgondolhat, elegendő gondola.hu-n megnyitni a 25. kötet tartalommutatóját és a legutolsó oldal hivatkozásai között szemezgetni. Mondhatott ugyanis ezeken kívül bármit Prohászka, zsidóellenességét az általa leírtak híven bizonyítják. Vele ebben a kérdésben azonosságot vállalni pedig a II. világháború zsidóüldözéseit követően nem kifejezetten szerencsés.

A holokauszttagadás büntethetősége

Ugyanúgy szerencsétlen dolog a holokauszttagadást, mint elkövetési magatartást jogilag büntetendővé tenni. Erkölcsileg viszont az antiszemitizmus, a diszkrimináció minden formáját el kell ítélni. Emellett érvel az Eötvös Károly Intézet napokban közzétett nyilatkozatában és hasonló álláspontot képvisel a Társaság a Szabadságjogokért is, bár az általuk felvetettek az oktatásra hárítanának olyan feladatokat, amelyeket hatvan éven keresztül nem sikerült megvalósítani.

A tevékenység megítélését ugyanakkor a média is összekavarja, elegendő itt az Indexnek az MTI-től átvett anyagára hivatkozni (az eredetit egyelőre csak regisztrált felhasználók olvashatják), mely a címében holokauszttagadásra szövegében viszont a népirtás, emberiesség elleni bűntett tagadására utal:

„Az eredetileg a náci szervezetek feloszlatásáról, újraalapításuk és a nemzetiszocialista tevékenység tilalmáról szóló, 1945-ben megalkotott tilalmi törvényt 1992-ben egészítették ki a holokauszt tagadásának tilalmával. Egytől tíz évig, különösen súlyos esetben akár húsz évig is terjedő börtönbüntetés szabható ki arra, aki "a nemzetiszocialista népirtást vagy más emberiesség elleni nemzetiszocialista bűntettet" nyilvánosság előtt tagad, kisebbít, helyesel vagy igazolni próbál.”

Számomra a pönalizáláshoz nem elegendő valamely történelmi esemény tényként kezelésének vitatása. A Fidesz szerint a bűncselekmény maximum az lehet, ha valaki a munkatáborok létét egy államhatalom részéről jogos önvédelmi mechanizmusnak tekinti, mint ez Dósa István beszédéből is kihallatszik (lásd a hivatkozott videofelvételen 6:17-től):

„A németek, nyilván történelmi tapasztalataik alapján szükségesnek tartották, hogy élet-halál harcukhoz felhasználják a zsidók jelentette munkaerő-potenciált, ugyanakkor elejét kívánták venni ahhoz, hogy az előző háborúhoz hasonlóan a társadalom belső erejét a sáskafaj belülről rágja szét. Ezért jöttek létre a munkatáborok, amelyeket a cionista propaganda előszeretettel nevez haláltáboroknak.”

Ezektől a gondolatoktól viszont a társadalom többsége szemlátomást idegenkedik, ami azért némiképp reménykeltő. Számomra a kérdés ott jelentkezik, hogy milyen minősítést érdemel a gettók vagy a sárga csillag viseltetésének a helyeslése? Vagy pusztán annak a hangoztatása, hogy az ország jelenlegi állapotáért valamely népcsoport a felelős. Hol kezdődik a gyűlöletbeszéd?

És a legkellemetlenebb kérdés az egészben: saját magunkat hol helyezzük el a Zuschlag Jánostól Dósa Istvánig terjedő íven?

Legyen Ön is terror-turista!

2009-04-25T20:18:00.005+02:00

Hernádi Gyulának van egy kisregénye: "Az erőd". Viszonylag korán, még 1971-ben "megképregényesítette" Cs. Horváth Tibor és Zórád Ernő, én az 1990-es újraközlésével találkoztam, és azóta sem hagy nyugodni a mű problémafelvetése. Tényleg, mi lenne, ha az emberekben feszülő összes erőszakot egy helyre összpontosítanánk?
Természetesen egy kis görög erőd kicsi lenne ehhez, nagyobb hadszínteret kellene találni. Olybá tűnik Rózsa-Flores Eduardo meg is találta. Irány Bolívia. A legnagyobb hazai Bolívia-szakértő, Bede Márton szinte minden szükséges információval ellátott az országgal és a terror-turistáival kapcsolatban, talán egyedül a legutóbbi James Bond-sztorit hagyta ki belőle.
Szóval a bizonytalan létszámú magyar kontingens lefektette az alapokat: sikerült összeugrasztaniuk a dél-amerikai országot és kelet-közép-európai kicsiny hazánkat. Ugyan a bolíviaiak a magyar kormányt érzik a terroristának tartott Rózsa-Floresék mögött, itthon azonban érezhetjük, hogy inkább mások szimpatizálnak velük. Persze ezekkel a szimpatizánsokkal csak egy baj van: valószínűleg gőzük sincs hol van Bolívia. Illetve amennyiben van is ilyen elképzelésük, nincs pénzük az odautazásra. Pedig biztosak lehetünk benne, hogy akik amúgy nem szimpatizálnak Rózsa-Floresszal, és még azt is tudják hol van Bolívia, szívesebben vennék, ha a floreszisták áttennék tevékenységüket Dél-Amerikába.
Tessék csak elképzelni, ahogy a Gringo Motorosok petíciót nyújtanak át Evo Moralesnek vagy a Santa Cruz-i Gárda Mozgalom a spanyol követség előtt szeretne petíciót átadni az inkvizíciótagadók szabadon bocsátása érdekében.
Mindenesetre valaki felterjeszthetné Rózsa-Flores Eduardot és Magyarosi Árpádot megosztott Darwin-díjra.

Fák és a katyni erdő

2009-04-09T05:43:00.009+02:00

Újfent rájöttem, hogy Lezsák Sándorral két malomban őrlünk. Természetes is, hiszen ő mereven konzervatív és meg a legrugalmasabban liberálisnak vallom magam. (Bár amióta ezt a kifejezést szitokszóvá minősítették, legyek inkább szabadelvű.) A két szemléletmód között természetesen számtalan különbség mutatható ki, nem is beszélve arról a széles skáláról, ami mindkettőn belül felvonultatható. Nekem nem is a konzervativizmussal van bajom, mert a múlt értékeit tisztelni, hinni Istenben, szeretni a hazát, és mindezeket a kelleténél többször hangoztatni véletlenül sem bűn. Számomra az ostobaság számít egyedül bűnnek. Az, ha valaki ilyeneket nyilatkozik:

"Egyrészt azt, hogy háborúban vérengzést jelent a népirtás, mocskos gyilkosságot, békeidőben azonban egészen mást. Míg az előbbi esetben fel tudunk sorolni akár fejszés tömeggyilkosságokat, kínzásokat, géppisztolyos kivégzéseket, akasztásokat, gázosítást, addig ma iskolabezárásokkal, etnikai tisztogatással: betelepítéssel, kitelepítéssel, alapvető nemzeti jogok betiltásával, és más lélekgyilkosságokkal bizonytalanítanak el embereket identitásukban. Ez egy lassú, családok és más szoros kapcsolatban élő közösségek bomlasztása: tehát népirtás."

Azt még csak-csak megértem (köszönhetően annak, hogy szélsőségesen szabadelvűként igyekszem a másikat nem élből elutasítani), hogy a konzervatív szemléletmód elsősorban a népre, a nemzeti hovatartozásra fókuszál. Én meg az egyénre. Arra, hogy a katyni erdőben nem lélekgyilkosságok történtek, hanem fizikailag semmisítettek meg több mint húszezer embert. És szerintem azért nem mindegy. Lehet, hogy mindez a lengyel néplélekre, az emigráns kormányra még erősítő hatással is volt, de azok az emberek, akik a tömegsírokban nyugszanak MEGHALTAK.
Az, hogy a Lezsák interjú a továbbiakban is hasonlóan ostoba és manipulatív, az az internetes újságot minősíti. Az első válaszban említett "lélekgyilkosságokról" a második kérdésnél kiderül, hogy a szomszéd országok magyarságellenes politikájának a következménye. Ezzel szemben a továbbiakban belpolitikai síkra terelődik a téma. Ha nem lennék Lezsák Sándorra hiperérzékeny és nem olvasnám el újra és újra a szavait nekem se tűnne fel az, amin első olvasatban átsiklottam: a harmadik kérdés már egyértelműen belpolitikai problémákra irányul, így az olvasóban hirtelen újraértékelődnek a korábbi válaszok, azt a hatást keltve, mintha a "népirtás" határon belül is zajlana. Csak remélni tudom, hogy Lezsák Sándor ezt nem gondolja így. Persze az, hogy ezt az interjút az Országgyűlés alelnöke a saját weboldalán közzéteszi már őt minősíti.
A másik gondolata viszont egyenesen elrettent:

"Most húsz év tapasztalata végre megedzett bennünket, és olyan kapcsolatrendszerek jöttek létre az országban, önkormányzatokban, különböző szervezetekben, amit egy új nemzedék vezet. Aki rendet akar. A fiatalok, akiknek többsége elkötelezett és szakmailag is hiteles."

Íme egy - vélhetően - "szakmailag hiteles" fiatal iwiw-es adatlapjának részlete:
Erről a "szakmailag hiteles" fiatalról ugyanis az derül ki számomra, hogy halvány segédfogalmazói gőze sincs arról, hogy mi a különbség az államilag akkreditált, felsőfokú végzettséget tanúsító oklevelet kiadó Nyugat-Magyarországi Egyetem és a felsőoktatási intézménynek nem tekinthető Lakitelek Népfőiskola között. Szóval, ha lehetne, ne ő akarjon már nekem itt rendet tenni. Mert az nagyon betenne ennek az országnak.
Orbán Viktor igazán elgondolkozhatna azon, hogy meddig akarja mint egy koloncot maga után vonszolni Lezsák Sándort és a Nemzeti Fórumot. Mert nem hiszem, hogy a belőlük sütő ostobaságra ennek az országnak szüksége van.
Ceterum censeo Lakitelekinem esse delendam.

Miniszterelnök-jelöltek 2.: Lakinger Béla

2009-04-06T11:17:00.011+02:00

Gondolhatnánk, hogy a miniszterelnök jelölés immár lefutott ügy. Hogy mennyire nem az, híven szemlélteti az alábbi két - egyaránt titkos forrásból származó - beszélgetés.

Előjáték a 8888-as párt alapszervezetben

A 8888-as párt alapszervezet irodája előtt közel háromévnyi avar halmozódott fel. Ennyi ideje hunyt el ugyanis Kovácsné Marika, az alapszervezet utolsó tagja, aki szerető özvegyekhez hasonlatosan gondozgatta a korábban oly pezsgő életű közösség emlékét, takarítgatta a székház környékét.

Ez az elhagyatott iroda ideális találkahelynek ígérkezett a rossz emberi minőségű, ámde hataloméhes konspiránsok számára. Mivel a villanyt már évekkel ezelőtt kikapcsolták, nem is igazán láthatták egymást az egybegyűltek és csak sejteni lehetett, hogy éppen ki beszél.

- Elvtársak, a konstruktív bizalom ülését ezennel megnyitom – nyitotta meg az ülést az első hang.

- Bizalom, milyen bizalomról beszélsz. Mi nem bízunk senkiben, leginkább önmagunkban nem. Még jó, hogy ezen az istenverte elhagyatott helyen nincsen térerő, így senki nem tud kiszivárogtatni semmit.

- Félre a bizalmatlanságot, elvtársak. Itt az utolsó perc, hogy tegyünk valamit, mert ha nem, ideül a Gordon a nyakunkra és az még nekünk is fájni fog.

- De most már semmit nem tehetünk ellene…

- Nono, elvtársam! Azért még ott van a konstruktív bizalmatlansági indítvány!

- Még egy?

- Még egy. Immár az igazi. Egy valódi, a nép számára is elfogadható jelölttel!

- Igen, és ki lenne az?

- Lakinger Béla!

- La… Kicsoda?

- Az abádszalóki hős!

- Az abádszalóki hős? Milyen hős?

- Hát, azt nem lehet tudni, csak annyit, hogy ezen a jogcímen nyugdíjat vesz fel az államtól. Az unokaöcsém nemrég jött haza egy óceánjáró hajóról, ahol, mint pincér dolgozott. Meséli, hogy megálltak valami szigetcsoportnál, ahol a dzsungelben ráakadt a „Régi jó Piroska” nevű vendéglőre. Ott elkezdett pálinkázni a tulajjal. Az illetőről kiderült, hogy magyar: ő az abádszalóki hős. Több mint negyven éve ott él, a rendszerváltásból, privatizációból kimaradt, senki semmilyen fogást nem találhat rajta. Semmi KISZ, semmi liba.

- No, jó-jó, de a Szadesz beveszi?

- Ez a legjobb benne! Erről az emberről kalózrádió volt elnevezve a legvadabb ’60-as években! Nála hitelesebb ember nincs széles e hazában!

- Kalózrádió? Mint a Szabad Európa?

- Nem, sokkal jobb! Ez a Rákos-patakról sugárzott, egy zsebcirkálóról, ami szintén Lakinger Béla nevét viselte. Bár korábban hívták Tüzes víznek, sőt egy darabig Gordon Dry Gin néven közlekedett. Ómennek sem rossz…

- No, elvtársak, megszavazzuk?

- Egyhangú. Akkor neki is kezdhetünk az előkészületeknek. Csak semmi kiszivárogtatás!

Utójáték a 8888-as polgári körben

Az egykori 8888-as polgári kör székhelye immár valódi Nemzeti Klub lett. A falakon Nagy-Magyarország térkép, kettős kereszt, hiszekegy. A bejáratnál két gárdista áll merev vigyázzban, nehogy valaki megzavarja a titkos összejövetelt. Az asztalon álló arany gyertyatartókból meghitt fény világítja meg a turáni arcéleket.

- Adjon az Isten!

- Szebb jövőt!

- Megvannak a hírek? Megvan a név?

- Meg, nemzetes uram! Lakinger Béla!

- La… Kicsoda?

- Az abádszalóki hős!

- Az abádszalóki hős? Milyen hős?

- Hát, azt nem lehet tudni, csak annyit, hogy ezen a jogcímen nyugdíjat vesz fel az államtól. Amúgy dolgozik mellette: kocsmája van, mint a honvédségtől egy puska elsütése nélkül nyugdíjba ment nagybátyámnak. Szóval ezt nem kellene firtatni.

- De milyen alapon hős?

- Amilyen alapon kend vitéz, nemzetes uram. Ezért inkább ezt sem kellene firtatni.

- Van valami sötét ügy a múltjában? Libák, esetleg?

- Libák nem, legfeljebb antilop. De ezt a Lakingert Bélának hívják nem Antalnak, így ezt is bajos lenne firtatni.

- Hol volt ez az ember eddig?

- Részt vett a Mikulás-szigetek gyarmatosításában.

- Ki gyarmatosította a Mikulás-szigeteket?

- Hát mi magyarok. Moldova is megírta már a ’60-as években.

- No, ez ellen az igaz magyar hős ellen már mi sem tudunk védekezni.

- Talán igen, nemzetes uram.

- Hogyan?

- Még egy helyen találtam utalást Lakinger Bélára. Az „Elnevezéseket Ajánló Kézikönyv”-ben. Itt a függelékben olyan jeles személyként említik, mint akiről bármilyen objektumot el lehet nevezni.

- Ez miért lényeges?

- Nem igazán ez a lényeges, hanem inkább az, hogy a függelékben rajta kívül még egy név szerepel.

- Igen? Kié?

- Almaváry-Babáry Rusztemé.

- Alma… Kicsoda?

- Almaváry-Babáry Rusztem. A szökőkutak hasznosításának magyar úttörője. Nevéből ítélve igaz magyar nemesi család sarja lehet. Biztos van olyan leszármazottja, akit pajzsra emelhetnénk és valódi versenytársa lehetne ennek a Lakingernek. Úgyis szükségünk van egy igaz magyar miniszterelnökre.

- Úgy legyen!

Külső hivatkozás:

Moldova György: A Lakinger Béla zsebcirkáló

Feltaláltuk a rendőrséget?

2009-03-31T06:53:00.004+02:00

A blogírás hatalmas előnye, hogy szakmailag nem kell mindenre kiterjedően alátámasztani az itt leírtakat. Elég a kétely magját elvetni és reménykedni, hátha kikel. Amúgy nem fog, mert ebben a kérdésben alapvetően tántoríthatatlan a nagytöbbség.
A közvéleményben elterjedt az a nézet, hogy főleg a kistelepüléseken, főleg idősek, védtelenek terhére elharapózott az erőszakos bűnözés egy válfaja. A bűncselekmények elkövetőiként a jólértesültek egyértelműen cigány származásúakat jelölnek meg.
Reakció: védekezzünk ellenük.
Erre alkalmas lenne amúgy a rendőrségen belül lefolytatott reform, csakhogy a rendőrség diszkreditálta magát, amikor erőszakosan fellépett a (szélső)jobboldali tüntetések ellen. Ez a rendőrség tehát gyurcsányista. A cigánybűnözést Gyurcsány, Draskovits és Gusztos hozták ránk, tehát a vele való leszámolásra a rendőrség alkalmatlan.
Alkalmas tehát a Magyar Gárda vagy bármely olyan önszerveződő csoport, amely igaz magyar érzelmű emberekből áll és jelenlétével riasztólag hat a cigány bűnelkövetőkre. Alkalmas továbbá a települések polgármestere, képviselőtestülete által létrehozott városőrség vagy a falu területére beengedett mezőőr. Például közmunkában és ezzel két legyet ütünk egycsapásra: megvédtük magunkat és feladatot adtunk a munkanélkülieknek.
Azért nekem lenne némi aggályom.
A kiválasztás
Ki jogosult ezeknek az embereknek a kiválasztására? A társadalmi csoportok (és az egyesület nélkül maradt Magyar Gárda mozgalom) nem lehet kérdés, hiszen önmagukat szervezik, külső tényezőt nem vesznek figyelembe. A kiválasztottnak elegendő hitet tennie arról, hogy egyetért a mozgalom céljaival és korra, fizikai, szellemi állapotra való tekintet nélkül fel van véve.
A városőrségek felállításánál mi lehet a szempont? A munkanélküliség felszámolása? De hisz a munkanélküliek a cigányok! Ezzel megoldjuk a problémát? Ember embernek farkasa? Vagy diszkriminálunk és igaz magyar munkanélkülieket veszünk fel, hogy megvédjenek a cigánybűnözéstől. Mi a kiválasztási szempont? Szakértelem? Az nyilván nincs, hisz nem lenne munkanélküli. Fizikai állapot? Nyilván az sem lehet túl fényes, hisz nem lenne munkanélküli. Szellemi képességek? Nem valószínű, hogy minden faluban Pókerarc győztes biztonsági őrök futkosnak.
Elméletileg fel lehet venni hivatásosokat. Ilyen-olyan security-t. Az viszont valószínűleg drágább, mint a rendőrség.
Külsőségek
Az emberek egy része szereti az egyenruhát, mert az biztonságérzetet ad. Soha nem felejtem el a boldogult "vér és becsületes időkben" egy becsület napi (értsd budavári kirohanás megünneplése) Hősök terén zajló körbe-körbe masírozást követően egy riadt arcú tini lány utazott haza a szegedi vonattal. Szegényke a kupéba nem mert bejönni, pedig volt hely. Ha nem láttam volna az (akkor még) talpig feketébe öltözött társait a Szépműveszeti Múzeum elől, akkor gondolhattam volna punknak is. Persze azok kicsit magabiztosabbak.
Szóval az egyenruha önbizalmat ad, de csak tömegben. Akinek magányosan is, az nem attól lesz magabiztos. Viszont a nagy tömegben járkáló egyenruhások riasztólag hatnak a társadalom egy - amúgy nem bűnöző - rétegére is. Például rám.
A tanyán lakó Mari néni lehet, hogy visszasírja a kakastollas csendőrt, aki most megvédené a rossz emberektől. Már az is boldog nosztalgiával tölti el, hogy "lyánykorában" néha a fenekére paskoltak, amikor ment a piacra. Azt meg hajlamos elfelejteni, hogy ugyanekkor az édesapja nem szavazhatott a kisgazda jelöltre a választásokon, mert a szavazóhelyiség előtt fegyveres csendőrök álltak. És nem a kommunisták, hanem a nem kormánypárti jobboldal jelöltjeitől védték az anti-demokraitikus államrendet. (A kommunisták ugyanis be voltak tiltva.)
Fegyverrel vagy anélkül
A közterületen történő fegyverviselésnek szigorú szabályai vannak. Egy ilyen-olyan alapon kiválogatott társaságba való belépés nyilvánvalóan nem jogosíthat fel rá. A mezőőrnek lehet fegyvere, de attól még nincsen joga a vadorzókra lövöldözni vele. Nyúlra, rókára maximum.
Fegyver nélkül viszont mit ér az egész. Tényleg visszariasztja a valódi bűnözőket egy ilyen járőröző társaság? Kötve hiszem.
Feladatok, jogosítványok
A legalapvetőbb feladata egy ilyen társaságnak a megfigyelés lehet. Járni az utcákat éjnek évadján és a bűnelkövetés gyanúja esetén értesíteni a rendőrséget. Boldogult fiatalkoromban az éppen felnőtté vált barátaim polgárőrködtek Kunfehértón. Egy darabig jó bulinak tűnt az üdülőterület néptelen utcáit járni, azt figyelve mikor tör már be valaki valamelyik nyaralóba. Aztán idővel unalmassá vált, majd egyre ritkábban került rá sor. Nem tudom vannak-e még polgárőrök Kunfehértón.
Feladat lehet az elriasztás. Mint mondottam a valódi bűnözőkre egy ilyen társaság nincs elrettentő hatással. A kisstílűeket talán visszasorítja, de ugyanaz a helyzet, mint Kunfehértón, ha belátható időn belül nincs "nagy fogás" a járőrök elgondolkoznak rajta, hogy csak jobb lenne otthon a meleg szobában meccset nézni vagy sörözni a haverokkal a kocsmában.
A közmunkában foglalkoztatott pedig idáig sem fog eljutni. Mivel különösebben nem érdekli az, amit csinál ő az első adandó alkalommal el fog menni meccset nézni vagy kocsmába.
Ugyanis azok, akik ezt szívvel-lélekkel csinálnák azért olyan lelkesek, mert úgy gondolják, hogy ezzel hatalmat kapnak. Jogosítványt arra, hogy a nem szimpatikus járókelőtől megkérdezzék, hogy kicsoda és mit csinál. Na ez az, amire viszont nem lehet joguk. Legalábbis nem több, mint bármelyik másik egyszerű járókelőnek. Istenigazából még a rendőrnek sincs joga, csak ezzel néhány elvetemült jogvédőtől eltekintve a társadalom sincs tisztában.
Következmények
Az esetek 99%-ában nem fog történni semmi. A bűnözők, kicsit éberebben, bűnöznek tovább, a járőrözők meg elunják, mert vagy nem történik semmi vagy nem veszik észre és otthon a fejükhöz vágja az asszony, hogy "kirabolták melletted a Kovács nénit, hát hol voltál te akkor, biztos csajozni".
Az 1%-ból, amikor meg történni fog országos médiahír lesz. Mert vagy a járőrözők fognak Szatmárlepusztulton megverni ártatlan cigányokat vagy valódi bűnözők fognak Szabolcselszomorítón tettleg bántalmazni fegyvertelen faluőröket. A sajtó felkapja, a rendészetért feleős minisztert felelősségre vonják, az majd kicsit védekezik, aztán lemond. A rendőrség a faluőrségre a faluőrség a rendőrségre mutogat majd. És mindketten a Magyar Gárdára.
Javaslat
Szerintem tessék nyugodtan békén hagyni a rendőröket. Higgyék el, hogy azok között, akik egyenruhát öltenek éppen elég rasszistát találhatunk. Ők sem szívesen verik szét a jobboldali tüntetőket, de ez a dolguk. Mint ahogy anno Náci Zsolti, mint biztonsági őr is kénytelen volt elmenni SzDSz rendezvényt biztosítani. A munka az munka. Legfeljebb pár napig lehajtott fejjel járt utána.
Inkább azon kellene gondolkozni, hogy a már meglevő rendőrség munkáját hogyan lehetne segíteni, nem azon, hogy milyen szervezetekkel pótoljuk.

Én kérek elnézést

2009-03-30T07:31:00.016+02:00

Elnézést kérek a Tisztelt Internetlátogató Nagyközönségtől, de nem hiszek Istenben. Bár sokszor elgondolkoztam rajta, hogy nem ártana, de valahogy mégsem megy. Néha jólesne belekapaszkodni valami transzcendensbe, de a józan logika mindig visszahúz a földre. Ugyanaz a józan logika, amelyik pont azt súgja, hogy kereszténynek kell lenni. Nem azért, mert ez a vallás az, amelyik a legnagyobb földi szabadságot hirdeti. (Várom a tippeket, hogy melyik lehet az.) Nem azért, mert a legtöbb jót ez ígéri híveinek a túlvilágra. (Jelen agyammal erre az iszlámot szavaznám be.) Hanem azért, mert ez a vallás az, amelyik a legnagyobb rosszat ígéri azoknak, akik nem hisznek benne. És mindezt örök időkre. Bárcsak a buddhistáknak lenne igazuk és újjászülethetnék, mint hegyesfarkú bélgiliszta. Esetleg mint imádkozósáska. (Rövid élet szexszel a végén. Persze nőnemű imádkozósáskaként már más a helyzet: a gyermekeit egyedül nevelő anya szomorú élete.)
Szóval kereszténynek kellene lenni, mert nagyon nagy bukta, ha nem. El is olvastam a Bibliát. A Károli-félét. Erre azt mondja gyermekem katolikus hittanár végzettségű anyja, hogy ne azt olvassam. Az övék (mármint a katolikus) a hiteles. A fene megette. Ennyi időt újra nem akarok rászánni. Pedig, mint láthattuk, logikailag alá van támasztva, hogy megéri.
Viszont ez az egész pontosan azt sugallja, hogy vessek el minden logikát. Ne nézzem az Ószövetség és az Újszövetség között feszülő tengernyi ellentmondást. Tekintsek szentként az olyan történetekre, mint például ez itt, a Bírák könyvéből. Próbáljam lelki úton megközelíteni a dolgokat. Próbálom. És a lelkem azt súgja, hogy a Biblia olyan értelmezése, amit a hivatalos klérus ad neki nem egyeztethető össze annak szellemével. Úristen! Feltaláltam a reformációt!
Mert elképzelhető-e, hogy Isten a saját képére megteremti az embert és az üdvözülés egyedi feltételeként azt kívánja, hogy a tőle kapott testi-szellemi lehetőségekkel ne éljen. Legyen szerzetes/apáca, nemi szervének lehetőségeit ne használja ki. Böjtöljön. Ne kérdőjelezze meg a dogmákat, a pápa afrikai kinyilatkoztatásait, a katolikus szellemiségű közösségek nézeteit. És nem a hetedik mennyországot kapja érte jutalmul, hurikkal és minden földi jóval, hanem egy megfoghatatlan valamit. A Pokol sokkal kézzelfoghatóbb és az attól való rettegésre épül a keresztényi (legfőképp a katolikus) hitvilág.
És amennyiben felülemelkedek a félelmemen és ki merem mondani, hogy a Biblia Jézus Krisztusa ilyesmihez nem asszisztálna, akkor teljesen más fényben fogom látni a világot. A zsidók megfeszítették Jézust. Persze jópáran megfeszítették volna vagy mágylára küldték volna, tessék elolvasni Dosztojevszkij fejtegetésit "A Karamazov-testvérek"-ben. Ha eltekintünk Jézus isteni eredetétől, akkor a szólás- és gondolatszabadságot hirdető prófétát fogunk találni. Aki toleranciára, önelemzésre tanít. És meg meri kérdőjelezni a konzervatív vezetés hatalmát. Hát persze, hogy megfeszítették Jézust. A konzervatív zsidó papok. Ebből a háromból a konzervativizmus száműzhetetlenül ott van a lelkekben, a papok mindig mindenhol kellő hatalommal rendelkeztek, egyetlen üldözhető elem marad: a zsidó. Azt viszont változatos formában üldözik is többezer éve.
No, újfent elnézést kérek, nekem a zsidókkal semmi bajom nincs. Persze biztos, hogy lenne, ha Soros György cégének pénzpiaci műveletei közvetlenül engem vágnak gajra, nem a Bank of England-et vagy az OTP-t. Én egyelőre annyit látok a dologban, hogy van valaki (bár tagadja, hogy köze lenne hozzá), aki nem a Kárpát-medencét tekinti játéktérnek, hanem az egész világot és annak bármely szegmensében játssza a maga tisztességes vagy tisztességtelen játszmáit. Próbál igazodni a játékszabályokhoz és a fennálló jogszabályok ismeretében hoz döntéseket. És nem foglalkozik erkölcsi vagy vallási kérdésekkel.
Mert hogy is van ez? A "Ne ölj!" egy vallási tilalom. Az "Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." pedig egy büntetőjogi norma. Ahol tudom, hogy a cselekményemnek mi a következménye. Ez számonkérhető valakin, mint ahogy az igazságszolgáltatás számon is kéri. Lehet, hogy Soros György (Bajnai Gordonhoz hasonlóan) "erkölcsi értelemben bűnöző", de a szankcionáláshoz tessék ezt a tilalomból jogi normává fordítani. (Erkölcsileg úgy lehet büntetni, mint az operaház közönsége Madame Merteuilt a "Veszedelmes viszonyok" végén vagy a Fidesz parlamenti frakciója Gyurcsány Ferencet.) Soros esetében a magyar jog le is fordította az erkölcsi normát a maga nyelvére, az arra feljogosított hatóság szankcionálta is. Most úgy látszik nem jött be, de számolhattak a következményekkel. Jogi és erkölcsi értelemben egyaránt.
Erkölcstelen világunkban tehát van egy réteg, aki a játékszabályok ismeretében azokat betartva vagy megkerülve mások kárára érvényesülni tud. Mert nem hagyja - többek között -, hogy a gondolkodását értelmetlen dogmák, tabuk szorítsák korlátok közé. A valós helyzethez idomul és bárhová száműzik feltalálja magát. Nem a mezőgazdaságban, sőt már nem is az iparban keresi a felemelkedését. Nem azt nézi, hogy mire volt kereslet pár éve, hanem azt, hogy mire van most vagy lesz a közeljövőben. (Pesti zsidó barátom meséli, hogy az irredenta feliratú pólók piacán nagy részesedéssel bír egy Dohány utcai cég...)
És elnézést kérek amiatt, hogy nekem az tud imponálni, aki gondolkodni tud. Még akkor is, ha az én káromra teszi. És főleg amiatt kérek elnézést, hogy egyre jobban tetszik Piszkos Fred, aki csak kavarja a málnaszőrt és néha ki-kiköp olyasmiket, amivel amúgy egyetértek. Például azzal, hogy nem hiányzik a Fidesz (és holdudvarának) társadalompolitikai programja. (És elnézést kérek amiatt is, hogy tíz év elteltével sem tudom a kereszténydemokratákat, a kiugrott MDF és FKgP tagokat a Fidesszel azonosítani.)
Elemzők kielemezték az elmúlt heteket, kezdve Dávid Ibolya "Bokros Lajost miniszterelnöknek!" kampányával. A miniszterelnök bejelentését követően Bajnai Gordont az egyik esélyes jelöltként emlegették az utódlásnál. Az első körbe mégsem került be. Csak akkor merült fel a neve, amikor végleg kiderült mindenki számára, hogy külső ember nem vállalja (már Bokros is visszatáncolt). A Fidesznek Surányi sem jó, pedig ő mindent megpróbált. Úgy került elő Bajnai Gordon, mintha nem készült volna rá már legalább egy hete, hogy ő fog előkerülni. Úgy bólint rá mindenki, mintha nem lenne világos az egész ország számára, hogy egy előrehozott választás totális csőd lenne a Fidesz kivételével mindenkinek. (A legjobb helyzetben az MDF van: a "bokrosi jópont" megmarad az emlékezetben, akinél meg rosszpontként jelenne meg, ott majd lesz helyette más jövőre. A felesleges ballaszt már most kiszállt kis megszorításokat hagyva frakcióügyileg. Viszont bátran kommunikálják, hogy néznek a választások elébe. De úgy néz ki, hogy nem kell nekik. Lehet erőt gyűjteni a következő egy évben.)
Ami még nagyon érdekelne, hogy mi van a pártelnöki lemondás hátterében. Azt is mindenki látja, hogy politikusként Orbán Viktornak egy vitapartnere akadhat: Gyurcsány Ferenc. Nyilván most jön majd más, akiről kiderül, hogy nem tudja felvenni a kesztyűt. Az MSzP bebukja az EP választásokat, majd az országgyűlési választások előtt felfedezik újra Gyurcsányt pártelnöknek. Muszáj lesz, mert mástól nem fog annyira kinyílni a bicska a jobboldali zsebekben, mint tőle.
Bár, úgy látszik a KDNP már megpróbál fogást találni Bajnain is. A ritmus is megmarad. Tessék csak elpróbálni milyen hülyén hangzik: "Surányi takarodj!" vagy "Bajnai takarodj!". De itt marad nekünk a "Gordon takarodj!". És elnézést kérek azért is, mert ezt nekem kell először így leírnom.

Válságmenedzselő szakértői kormány

2009-03-26T07:24:00.007+01:00

Munkám során szeretek jól meghatározott fogalmakkal dolgozni. A jognak ez lenne az egyik legnagyobb szépsége. A benne rejlő logika, ami lehetőséget biztosít normális felépítmények létrehozására. Biztos alapokon akár felhőkarcolót is lehet építeni.
A média máshogy épül fel. Mára egyre bulvárosodik és senki nem kérdez rá arra, hogy "Tessék, mondani minek a szakértője a szakértői kormány?"
Milyen szakértőnek kell lennie például egy oktatási miniszternek? Közoktatási szakértőnek? Felsőoktatási szakértőnek? Pénzügyi szakértőnek? Esetleg demográfusnak, aki tudja, hogy tíz év múlva hány gyereket kell majd tanítani az oktatás különböző szintjein?
Milyen szakértőnek kell lennie egy egészségügyi miniszternek? Agysebésznek? Univerzális háziorvosnak? Pénzügyi szakértőnek? Esetleg demográfusnak, aki tudja, hogy milyen korösszetételű betegeket kell majd gyógyítani tíz év múlva?
Mit szakért a kormány? Hogy miként kell kezelni a válságot? Hogy mit csináljunk, ha levonult a válság és hogyan lehetne elkerülni a következőt?
Milyen válság van egyáltalán? Demográfiai már jó régen. Erkölcsi is van, egyre többen mondják. A gazdaságit meg a saját bőrünkön érezzük. A felsőoktatás válságban van. Ezt meg én állítom.
Ezek az állítások, azonban nem minősülnek szentírásnak.
Mi az, hogy erkölcsi válság? Amikor férfiak ülnek tv-képernyők, számítógép-monitorok előtt és egymással szexelő nőket néznek? Mondja ezt valaki Cicerónak, aki ki tudja hány orgián vett részt. (Legalábbis ahogy mi elképzelünk egy ilyet.) Pénzen vesznek az emberek mandátumokat. Mondja ezt valaki Cicerónak, akinek az idejében ez volt a politizálás egyetlen lehetséges módja. Ő vajon beszélne erkölcsi válságról?
Ahhoz, hogy a válságot kezelni tudjuk, meg kellene állapodnunk, mondjuk össztársadalmilag a válság valós voltában. Mert egy pénzügyi szakértőkből álló kormány ne akarjon egyben erkölcsi válságot is kezelni. Mert annak nem szakértője.
Miért van itt nagy baj, szerintem? Azért, mert arról mélyen hallgatunk mostanában, hogy egy esetleges kormányváltás komplex válságkezelést kínál. És én nem hiszem el a Fidesznek és holdudvarának, hogy a pénzen vett mandátumokat el tudja söpörni. Azt sem hiszem el a Fidesznek és holdudvarának, hogy az egymással szexelő nőket el tudja söpörni. Legfeljebb a közszolgálatinak mondott tv képernyőjéről. Vagy a munkahelyi számítógép-monitorokról. De a nagyobb baj az, hogy a Fidesz holdudvarának szándéka az lenne, hogy a kereskedelmi tv-k képrenyőjéről és a saját otthoni számítógép-monitoromról is eltöröljön mindent, ami az ő erkölcsi felfogásuknak nem felel meg. Mert nem fogja fel, hogy attól még nők fognak egymással szexelni és az általuk megfogalmazott erkölcsi válságot ezzel nem szüntetik meg.
Sajnos Magyarországon a társadalom nem igényli a pontos fogalommeghatározásokat. A magyar társadalom nem fogja fel, hogy az MSzP és Fidesz jellegű gyűjtőpártok az irányzatok milyen széles skáláját ölelik fel. Hogy a szavazatukkal nemcsak Gyurcsány vagy Orbán mellett tesznek hitet, hanem olyan eszméket, személyeket is támogatnak, akiket mindennek lehet nevezni, csak éppen szakértőnek nem, és akik a saját erkölcsi nézeteiket kormányzati pozícióból nagyon durván érvényesíteni fogják.
Mindezt egy olyan országban, ahol a tömegrendezvényen transzparenst vivő ember gondolatrendőrségről papol, amikor felhívják a figyelmét (durván vagy kevésbé durván az mindegy) arra, hogy nem kellene. Ez nem gondolatrendőrség. Az sem gondolatrendőrség, ha a közszolgálati médiumokból száműzzük a leszbikus jeleneteket. Az sem gondolatrendőrség, ha a munkahelyeken betiltjuk a pornóoldalak nézegetését. Még ott is megkérdőjelezhető a gondolatrendőrség megjelenése, ahol korlátok közé szorítják a kereskekedelmi médiát. A gondolatrendőrség ott kezdődik, amikor az otthoni, privát szférámba benyomulnak. És a számítógépet bekapcsolva, csak azt láthatom, amit ők látni engednek. Ilyen maximum a fundamentalista iszlám országokban és a kommunista Kínában van jelenleg. Meg nálunk lesz 10-15 év múlva.
Mivel a társadalom ostoba, mindezt szépen lassan engedni fogja. Sajnos ezt a folyamatot nem lehet már visszafordítani, esetleg egy évvel lehet még odázni. Mert én nem bánom, ha egy MSzP gyökerű "szakértői kormány" végigviszi akár a Fidesz gazdasági programját. Sőt, szerencsésebb lenne, ha valami azzal kompatibilisbe kezdene bele, hogy egy év múlva ne kelljen nekik radikális hátraarcot csinálni, újra visszavetve a gazdaságot. Csináljanak bármit, csak a gazdasági kérdésekhez végképp semmit nem értő Lezsák Sándort és Semjén Zsoltot tartsák távol a kormánytól. Vagy ezalatt a plusz egy év alatt valaki legalább tegyen kísérletet arra, hogy meggyőzze akár az istenadta népet, akár Orbán Viktort, hogy ezekre a parazitákra semmi szüksége nincsen.

Miniszterelnök-jelöltek 1.: Podvinecz marsall

2009-03-24T10:35:00.007+01:00

E vészterhes helyzetben igyekszem a haza javát szolgálni, ha mással nem, hát azzal, hogy felhívom az érintettek figyelmét egy-két méltatlanul elfeledett, ám hasonló szituációkban sikerrel bevethető polihisztor személyére. Íme az első:

Podvinecz marsall (1879, Szkutári – ) hegedűkészítő, zenész, tamburmajor, marsall, diktátor, államelnök, állomásfőnök, kottamásoló, krupié. Rövid ideig Honduras első embere, majd száműzetésben él.

Élete

Podvinecz marsall 1879-ben született, mint egészen kis csecsemő. A kies Szkutáriban látta meg a napvilág, amely azóta mit sem változott. Miután atyját szabadon bocsátották, elhatározta (mármint az atyja) hogy új életet kezd, és kivándoroltak Amerikába.

Amerika a pénz hazája, és lobogóját csillagok díszítik. Ez lett volna a kisebb baj. De anyja mosni járt, hímzéseket árult, és ezért szegények voltak, sőt pincelakásban tengődtek. Így lett Podvinecz hegedűkészítő. Midőn atyját szabadon bocsátották, elhatározta (mármint újfent az atyja), hogy új életet kezd, és kivándoroltak Guatemalába.

Ezt az országot levélbélyegekről már régen ismerte. Guatemala kis állam de kiterjed a szélrózsa minden irányába, és éghajlata igen számottevő. Anyja ismét mosott és hímzést árult, míg ő egy vasúti étteremben hegedült, saját készítményén. Így érte el a tizenhatodik életévét már kora ifjúságában. Miután atyja kiszabadult, elhatározta (még mindig az atyja) hogy új életet kezd, és kivándoroltak Hondurasba.

Honduras lakosai különböző életkorúak, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. Így került az ifjú Podvinecz a katonasághoz. A hondurasi véderő akkoriban sürgős átszervezésre szorult, mert az államnak még nem volt hadserege. Megbízást kapott egy fontos fegyvernem bevezetésére, amelyet Hondurasban még hallásból sem ismertek. E fegyvernem a katonazenekar volt, melynek élére mint tamburmajor került. Miután atyja kiszabadult, nem folytatta régi életét. De újat sem kezdett. Tetemét örök nyugalomra helyezték.

Így tört ki a forradalom amely máról holnapra szinte egy csapásra mit sem változtatott Podvinecz sorsán. A forradalmat leverték, és ő megjelent az elnöki palotában, az éhező utászzenekar nevében. Ám az elnök méltósága éppen lejárt, és az ország játékszabályai szerint megszakítás nélkül senki sem lehet kétszer elnök. Kerestek valakit, aki a forma kedvéért rövid ideig betölthetné ezt a tisztet, hogy a régi elnök ismét átvehesse a hivatalát. Így történt hogy Podvinecz magához ragadta a hatalmat, kikiáltotta a diktatúrát, marsall lett, és bevezette a kötelező népoktatást. A hatalom öt teljes percnyi birtoklása után eljárását gáncsolni kezdték. Az elnök ellenségei üldözték, és amikor az újabb forradalom diadalra jutott, meg akarták ölni. Éjszaka kiugorva az ágyából, egy szál zongorakivonattal hagyta el az országot, de rövid uralkodása emlékét ma is áldással emlegeti a nép.

A többi már a száműzött elnökök sorsa: Egyiptomban állomásfőnök lett. Oranban kottamásoló, végül a marokkói kaszinóban játékvezénylő (krupié) a bakosztagnál. Miután a kaszinó feloszlott állás- és hajléktalanná vált. Ekkor csatlakozott a Sir Oliver Yolland, angol milliomos által szervezett gyarmati fegyveres haderőhöz (ún. Láthatatlan Légió), melynek élén megszállta a Szahara déli végénél elterülő Gongutot, felszabadítva azt Kinibalu néger király uralma alól.

Elismerései

Lakóházáról, megemlékezik a Bädeker, Honduras történelmi látványosságai között, és turisták látogatják. Egy művész a lovasszobrát tervezte meg. Sajnos, később ez a baja elhatalmasodott, és dühöngeni kezdett.

Elérhetősége

A marokkói Mammunia Szálló emeleti poggyászraktárának egy kényelmes bőröndjében, illetve időszakosan megürülő szobáiban székel. Kapcsolatot a szálló londinerén keresztül lehet vele létesíteni.

Ami mellette szólhat

A kiváló államférfiúi erényekkel rendelkező Podvinecz marsall számára nem lealacsonyító az átmeneti hatalomgyakorlás. Rövid távú miniszterelnöksége alatt a politikát lényegesen közelebb hozhatná az átlagpolgárokhoz. A költségvetést például a „kis vak” - „nagy vak” kifejezések mentén könnyen érthetővé tenné a nagyközönség számára, míg a gazdasági világválság tekintetében az „all in” terminus alkalmazása segíthetné az egyszerűbb értelmezést. Munkáját nagyban segíthetné kormányszóvivőként Korda György.

Ami ellene szólhat

Közbeszerzési politikáját az árukapcsolás jellemzi, így fel kell készülnünk, hogy a nagyobb állami beruházások kapcsán az ország az egyik legnagyobb beszerzője lesz a Mac-Wulf-Gruber patent biztosítótűknek, melyek azonban kiválóan alkalmasak teniszütők és gumikesztyűk egymáshoz tűzésére.

Külső hivatkozás

Rejtő Jenő: A Láthatatlan Légió (Az életrajz tekintetében főképp a 12. fejezet.)

So Long and Thanks for all the Fish

2009-03-21T19:18:00.006+01:00

Viszlát, és kösz a halakat!
Az én számból valószínűleg kicsit hülyén hangoznék bárminemű örömködés a Magyar Köztársaság miniszterelnökének kilátásba helyezett távozása kapcsán. Hiszen a legszűkebb családi körömben masszívan gyurcsányistaként vagyok elkönyvelve. Valószínűleg mindenki, aki nem jobboldali az gyurcsányista, kezdve mostanában Dávid Ibolyával e sort, aki szintén nem jobboldali. Sőt, mindenki tudja, hogy annyira gyurcsányista, hogy még azt is együtt konspirálták ki miképp távozzon a miniszterelnök.
Én kis buta, még mielőtt blogírásra adtam volna a fejemet mindenféle kommünikékkel szórakoztattam baráti és kevésbé baráti körömet. Ezek egyikét Bayer Zsolt egy tavalyi „picit zsidózós” cikke és annak fogadtatása ihlette. Alig egy éve ennek. Az én akkori reakcióm az volt, hogy az MDF bekerült a látóterembe, mint potenciális párt, amire hajlandó vagyok szavazni. És a nagybajszú ex-miniszter előhúzása a kalapból csak ráerősített erre.
Persze megmaradt a gyurcsányista stigmám. Hiába mondom, hogy MSZP listára 1994 óta nem adtam le szavazatot (1998 – Fidesz, 2002 – Centrum Párt, 2006 – SzDSz) és a legközelebb akkor kerültem a miniszterelnökhöz, amikor a szegedi Korzón sétálva gyermekem anyjával gyorsan bemenekültünk előle a legközelebb eső boltba, ami történetesen egy ékszerészüzlet volt. Végül jegygyűrűt vásároltunk. Vagy amikor, szintén gyermekem anyjával az erkélyről fagylaltozva szemléltük végig, amint átadja a Szegedi Ítélőtábla épületét. Ez utóbbi alkalommal biccentett is felém a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, amit én fényképen örökítettem meg.
Politikájával, programjával – már amennyiben valaha volt ilyen – nem biztos, hogy teljes mértékben azonosulni tudtam. A kormányzása alatt elfogadott új felsőoktatási törvénynek köszönhetően 2007-ben adjunktusként nominálbérben is kevesebbet kerestem, mint 2006-ban tanársegédként. A tandíjat persze nem tudta keresztülverni, mert pontosan az ő személyével szembeni értelmetlen népfelháborodás elsöpörte azt.
Az igazságügyet megdöglesztette, mert a nyakára ültette a „tüntetésügyet”, amibe pedig minden értelmes igazságügyér belebukott. Persze nem mindenkinek futja egy Pintér Sándorra… Az önkormányzatokkal pedig sem ő, sem más nem tud addig semmit kezdeni, amíg nincs a kezében 2/3 a Parlamentben.
A gazdasági világválságról nem tehetett. Az mindenképp elsöpörte volna azt a nemzetet, melynek bölcs polgárai még 2008 karácsonyán is kígyózó sorokba álltak áruhitelekért, hogy tudjanak maguknak jobbnál jobb szórakoztató-elektronikai cikkeket venni.
Szóval a gyurcsányi négy és fél év gyakorlatilag semmi másra nem volt jó, minthogy a végsőkig feszítse az indulatokat. Olyannyira, hogy a végén eljutottunk odáig, hogy egy baloldali politkussal szemben Bayer Zsoltnak kellett igazat adnom. És ez már valóban a vég kezdete. A sajtószabadság fegyverét Bayer Zsolt kezébe adni. Még szerencse, hogy felhúzni sem nagyon tudja, nemhogy elsütni…
Most viszont az következik, amit viszont sem Bayer Zsolt sem „kollégái” nem tudnak elfogadni. A parlamenti demokrácia című körökre osztott stratégiai játékban a jelenlegi parlamenti többség befejezi a maga körét. Mert 2006-ban négy évre kapott felhatalmazást. Még van egy évük arra, hogy mentsék, ami menthető. A gazdaságot gatyába rázni nem fogják tudni. A végleg kiábrándultakat nem fogják tudni visszanyerni. Maximális céljuk az lehet, hogy elkerüljük a jobboldali 2/3-ot. Mert már ott csorgatják a nyálukat azok, akik miatt én és még sokan mások soha nem leszünk (újra) Fidesz szavazók.
Mert Isten mentse meg ezt a hazát attól, hogy Lezsák Sándor alkosson neki médiatörvényt!

Mert Isten mentse meg ezt a hazát attól, hogy Lezsák Sándor oktasson honvédelmi ismereteket az iskolában!
Mert Isten mentse meg ezt a hazát attól, hogy a KDNP az „égi frakciójával” kormánypárt legyen!
Néha arra a megállapításra jutok, hogy ezeknél még a Jobbik is fényévekkel jobb. Azok legalább nem akarnak tudományos hátteret adni a gyűlölködéseiknek. Csak masíroznak, kiabálnak. Nem mossák az agyakat. Őszinték, nem hazudnak, nem mismásolnak. Róluk legalább meg fogjuk tudni, hogy mekkora a támogatottságuk. Vagy lesz 5% vagy nem. Néha azt gondolom, inkább legyen. Annyival is kevesebb jut amazoknak.
Nem szeretnék innen elmenni, de a biztonság kedvéért elkezdtem szkennelni a múltam emlékeit, hogy egy pen drive-on elférjenek, ha végképp élhetetlenné tennék ezt az országot. Attól már elvették a kedvemet, hogy magyarnak valljam magamat. Mert az ő magyarságképükbe nem férek bele. Attól is elvették a kedvemet, hogy dohányozzak. Miért jó ez nekik? Senki nem tudhatja.
Azért picit még reménykedem. Ahogy mostanában mondani szoktam: „Jöjjön, ami május”.

Labirintos Cuvée

2009-03-19T18:02:00.004+01:00

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egri bikavér nevű bor. Az emberek vették, mert ízlett nekik.

Mivel egyre több fogyott az egri bikavér nevű borból egyre többen kezdtek egri bikavért forgalmazni. Egyre rosszabb minőségben.

Az emberek, akik csak azt látták, hogy egri bikavér, elkezdték nem venni.

Majd jött egy Gál Tibor nevű úr, aki a saját egri bikavérére azt mondta, hogy Labirintos Cuvée. És az emberek vették, mert ízlett nekik.

És a termelők látták, hogy a régi név már nem kelendő, találtak új neveket. Az egri bikavér névhez már nem párosult a minőség képe.

Majd elkezdtek fellázadni, hogy mégiscsak a minőség domináljon. És noha Gál Tibor már nincs közzöttünk, újra van egri bikavér.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egyetem nevű intézmény...

Trianoni Szemle

2009-03-17T04:46:00.004+01:00

Életem egyik legnehezebb beszerzései közé tartozott, pedig szinte rögtön ahogy kedvenc honlapomról értesültem a létezéséről elkezdtem vadászni a Trianoni Szemle első számára. A népfőiskolai beharangozó tudományos, politikamentes folyóiratot ígér, így próbálkoztam újságosoknál, akik csak a keresletből tudtak a lapról. Próbálkoztam könyvesboltokban is, mondván a tudomány itt érhető el leginkább, hát itt nem is tudtak róla. Egyetlen helyet találtam csak, ott viszont már kétszer is elfogyott, az utánnyomást (!) követően a kirakatból jutottam hozzá a harmadik menet utolsó példányához.
Célközönség
Egy újonnan induló lapnál gondolom az első, amit a szerkesztőknek meg kell határozni, hogy kinek szól. Itt van például a Rubicon című "Történelmi magazin", amelynek a célközönsége egyértelműen a középiskolás korosztály, így igyekeznek a számukra érthető nyelvezeten, a számukra megszokott tipográfiával, az általuk már megszerzett ismeretekre alapozva írni. A wikipédia éppen ezért úgy jellemzi, mint a tudományos folyóirat és a színes magazin közötti átmenetet képező újságot. Nincsenek benne lábjegyzetek, bár az egyes számok tartalmát az ország legavatottabb szakértői: akadémikusok, egyetemi tanárok állítják össze. Róluk fel sem tételezzük, hogy nem értenek a forrásmegjelöléshez, viszont a Rubicon nem annak a helye. Ha ilyet akarnak írni, kiadják külön tanulmánykötetben. (Miként a legutóbbi, a magyar jobboldali hagyományról szóló 2009. évi 1-2. szám 5. oldalán jelzik: "Az összeállításunkban szereplő írások részletesebb és jegyzetekkel ellátott változatát az Osiris Kiadó rövidesen külön tanulmánykötetben jelenteti meg.")
Kinek szól a Trianoni Szemle? Elegendő a google-be beírni a címet és meglátjuk mely oldalak hivatkoznak rá. A bejegyzés írásakor a második helyen a Magyar Menedék Könyvesház, negyediken a Szent Korona Rádió található. (Utóbbi egyébként téves tartalomjegyzéket közöl és a lapot "új nemzeti folyóiratként" méltatja.) Jelen állapotok szerint a kilencedik helyen szerepel a barikád.hu beharangozója. (Nagyjából megegyezik a szöveg a Lezsák Sándor honlapján elhelyezettel, viszont itt nincs utalás a lap politikamentes voltára!)
A célközönséget a lap 3. oldalán a szerkesztőségi beköszöntőben a következőképp határozzák meg: "... határokon belül és kívül élő igazságigényes olvasók számára ..." Mint ugyanitt megtudhatjuk a lap megjelenése előtt közvéleménykutatást tartottak és "A biztatás értelmiségi és ifjúsági megkérdezettek állásfoglalása alapján kedvező volt ..."
A célközönség kulturális szintjére, az általa a témában birtokolt tudás mennyiségére következtetni mindebből nem lehet. Tudományos lap esetében azonban nem mindegy, hogy mire építünk, hiszen minél magasabb a célközönség hozzáértési szintje annál kevesebb információt kell elhelyezni a lábjegyzetben vagy a törzsszövegben.
A tartalom
A Trianon-problémakör értékelési szintjeit nagyon nehéz meghatározni. A lap nem is vállalkozik rá, ebben a blogban is csak a stílus kötetlensége és a muszáj visz rá:
1) Trianon, mint a történelmi Magyarország végkatasztrófája,
2) Trianon, mint a határon túlra szorult magyarság kálváriájának kezdete,
3) Trianon, mint a múlt rendszerben tiltott beszédtéma.
Nyilvánvaló, hogy ezeken kívül más megközelítési módok is lehetségesek, viszont a Trianoni Szemle első száma e három témakör köré csoportosul. Az írások jellege elég eklektikus, a személyes beszámolóktól kezdve, a történelmi tanulmányokon át a forrásközlésekig szinte mindent megtalálunk. A lapon belüli külön "blokkok" témáira maximum következtetni lehet, a nagyobb egységeken belül viszont jelentős "vegyeskereskedéssel" találkozunk.
A szerzők
Ha történészek, tudósok írnak egy tudományos folyóiratot, akkor arról joggal feltételezhetjük, hogy meg is felel az arról alkotott képünknek. Ha közéjük emelünk középiskolai tanárokat, írókat, publicistákat, politikusokat az összkép már kicsit torzul, hiszen az objektív szemlélet mellé társul egy szubjektív, személyesebb megközelítés is. Ami végtelenül nem baj, hisz megható olvasni Jobbágyné András Katalin sorait, de ezeknek közük sincs a tárgyilagos tudományossághoz. Ha Duray Miklós vagy Skultéty Csaba írása mögé odabiggyesztették volna a szerző életrajzát mindjárt más képet kaptunk volna az általuk leírtakról. Mindenesetre a lapnak ezzel a vonulatával a tudományosság szempontjából nincs mit foglalkozni.
Az írások
Tulajdonképpen két írást kell kiemelni a lapból: Raffay Ernő és Szidiropulosz Archimédesz tanulmányait. Raffay Ernő tanulmánya az erdélyi román betörésről hibátlan, gondolom a folytatása is ebben a logikus rendszerben kerül a lapba. Egy apróbb "kikacsintás" található benne, bár ez a 84. oldalon található kitétel megfelelő dokumentációs alátámasztással abszolút megindokolható: "A hadüzenettel Románia elismerte, hogy egy anyanemzet más országban élő nemzeti kisebbségeit súlyos sérelmek érik, ebben az esetben az adott nemzet apellálhat a fegyverek erejére." Azért is megnyugtató e sorok elhelyezkedése, mert aki puszta románellenes uszítás miatt olvasná a történelmi tanulmányt el sem fog jutni benne idáig, másrészt nem is értené meg az e sorok mögött rejlő visszásságot.
Szidiropulosz Archimédesz "Obstrukció és összeomlás" című tanulmányának 1. részét is végigolvastam, bár egy darabig nem értettem, hogy végső soron milyen logikai koncepcióra épül fel. Később rájöttem, vélhetően a tördelő rontotta el, és az alcímet: "Magyarország közjogi helyzete - nemzeti függetlenség és felségjogok" a 16. oldal elejére mint az első nagyobb rész fejezetcímét kellett volna elhelyezni. Ebben a tanulmányban is van egy apró oda nem illő rész, a 24. oldalon az 1990-es taxisblokádra utal a szerző, ami idegen test a műben, hisz ezen kívül más aktuálpolitikai utalást nem találhatunk. Itt is ugyanaz a helyzet, mint Raffaynál: aki emiatt olvassa úgyis előbb fel fogja adni.
A magam részéről kifejezetten jónak találom T. Palágyi Márta írását a Trianon-problémakörnek a középiskolai tankönyvekben történő megjelentetéséről. A szerzővel sok tekintetben egyetértek, például azzal a 94. oldalon szereplő gondolatával, miszerint egy tankönyvben nem szabad olyan értékítéleteket tenni, amiből az szűrhető le, "hogy, ami liberális, az egyben demokratikus, kvázi a keresztény-nemzeti szellem retrográd és autokratikus". Igen, erre mindenkinek magától kellene rájönnie. Például úgy, mint ahogy mi tettük negyedikes gimnazisatként, hogy primer forrásokat, 1918 és 1920 közötti napilapokat olvastunk. Csakhogy sajnos erre nagyon kevesen fogják venni a fáradtságot.
Főleg úgy, hogy a Trianoni Szemlében szereplő primer források közül a valóban szép térképmellékletről nem derül ki, hogy pontosan honnan származik. A benesi dekrétumok szövegéből úgy szemezgettek, hogy a 16. számú dekrétum 18.§-ára többszöri utalás is van, de magát a 18. §-t nem találjuk meg a szemelvények között. A lap lehozza Edvard Benes "Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot!" című a cseh és szlovák történelemet manipulatív módon bemutató írását (erre Raffay Ernő fel is hívja a figyelmet) egy vélhetően olyan olvasóközönségnek, aki a cseh(szlovák) történelemről ilyen sorrendiségben ezen az úton olvas először és ezáltal maga is könnyedén manipulálható, dacára annak, hogy a cél a manipulációs módszer bemutatása lenne.
A Benes-blokknak van még egy hiányossága. Az önmagát "igazságkeresőnek" tituláló lapban Bodonyi Ilona objektív (ám forrásmunkákkal több helyen pontatlanul alátámasztott) tanulmányát Skultéty Csaba mélyen elfogult írása követi. Lényegesen nagyobb "történelmi igazságokat" lehet levonni a Rubicon 2008/5. számából, melynek 10-11. oldalain több különböző nézőpontból is megközelíti Gulyás László a volt csehszlovák államelnök megítélését.
Ál-tudomány
A lap mélypontja azonban mégsem ez. A Skultéty-féle írás még csak meg sem próbál tudományos köntösbe bújni, ezzel szemben Takaró Mihály "A szabadkőművesek és Trianon" című munkája és annak tálalása abszolút magán viseli az ál-tudományos manipulálás minden ismérvét.
Először is a szerzőről. Míg Raffay Ernő komplett monográfiát jegyez az általa vizsgált témakörből Takaró Mihályról annyit tudunk meg, hogy irodalomtörténész és Wass Albert munkásságával foglalkozik. A szabadkőművességről egyetlen tanulmánya sem jelent meg korábban.
Forrásmunkák tekintetében sem áll túl fényesen, csak a wikipédián több magyar nyelvű művet találunk a témakörben, mint amit ő felhasznál. A szabadkőművességet, mint titkos mozgalmat egyébként is a legendák sora övezi. Szintén a magyar nyelvű wikipédián találhatunk egy listát híres magyar szabadkőművesekről, de jómagam az ott felsoroltak töredékéről sem merném biztosra venni, hogy szabadkőműves volt. (Egyébként, ha például Bibó István tényleg az volt, akkor az vajon ront a megítélésén?) Az angol nyelvű wikipedia-n találunk utalást Edvard Benes szabadkőműves voltára, azonban az ott megjelölt forráson végigmenve zsákutcába jutunk. Benest a cseh nyelvű oldal is felsorolja, mint páholytagot (további alapja ennek sincs), ezzel szemben Tomás Masaryk sem a cseh sem az angol nyelvű listában nem szerepel, csak Takaró Mihály írásában a 31. oldalon Fejtő Ferencnek egy írására hivatkozva, amit nem is eredetiből idéz, hanem Szidropulosz Arkhimédész (a hivatkozásnál még a nevet is elírták!) Trianon utóélete című művét citálva.
Az egész írásban egyébiránt egyedül Jászi Oszkár esetében találunk pontos hivatkozást szabadkőműves voltára, persze rá máshol is könnyen ráakadhatunk, mint a Martinovics Páholy tagjára (Ady Endrével együtt). Takaró Mihály stílusa egyébként katasztrófális és ennek még a szerkesztés is alávág egy picit. Mindjárt az írás elején ott találjuk Wilson amerikai elnök képét, amiből azt gondolhatnánk, hogy ő is szabadkőműves volt. (Az angol wikipedia listájában nem szerepel.) A 35 . oldalon a szerző utal arra, hogy a Magyar Szimbolikus Nagypáholy üdvözölte Károlyi Mihályt "mint azon eszmék hatalomra juttatóját, amelyért a maygar szabadkőművesség már évtizedek óta küzdött..." Károlyi vajon szabadkőműves volt? Semmelyik ilyen listában nem szerepel a neve.
Ugyancsak a 35. oldalról kiderül az is, hogy a szabadkőművesség végcéljai pedig: "kozmopolitizmus, atheizmus, és kommunizmus." (Ez kivételesen forrásmegjelöléssel szerepel...)
Végeredményként leszögezhetjük a gyatra felépítése ellenére (az összegzést egy logikus gondolatmenetben nem a végére, hanem az elejére kellett volna rakni) Takaró Mihály írása az ál-tudományosság manipulatív eszközeit jól érvényesíti.
Bár a tanulmány kijelenti ugyan, hogy a szabadkőművesség célja nem a politizálás, de ezt ellentételezi a kommunizmussal, mint végcéllal. Edvard Benesről, mint mélyen elítélendő személyről leírja, hogy szabadkőműves. Ezt megerősíti a cikkhez kapcsolt 34. oldali képaláírás, illetve Skultéty Csaba írása mellett a 45. oldalon található jól kiemelt idézet, mely szerint "Hasznosak voltak az emigrációban a szabadkőműves kapcsolatok". Bemutatja, hogy a trianoni békediktátum kiváltói a külföldi szabadkőművesek. Bemutatja a magyar páholyok tehetetlenségét, utalva arra, hogy a hazai békebizottság tagjai nem voltak politikusok. (Szerintem például Kunfi Zsigmond erőteljesen az volt...) A magyar szabadkőművesek közül kiemeli az amúgy is nemzetietlennek tartott Jászi Oszkárt, de egy szót sem ejt például Ady Endréről...
A végkicsengése tehát, hogy a szabadkőművesség, mint mozgalom és az általa képviselt eszmék (kozmopolitizmus, ateizmus, kommunizmus) károsak és elítélendők.
Összegzés, jövőkép
Végigolvasva a Trianoni Szemle című folyóirat első számát arra a megállapításra jutottam, hogy a Lezsák Sándor honlapján szereplő beharangzóval ellentétben ez az újság sem tudományosnak sem politikamentesnek nem minősíthető és nagyban megkérdőjelezhető a saját céljai között szereplő igazságkereső jellege is.
Jövőjét illetően azt feltételezem, hogy eleinte szerez pár előfizetőt, illetve sokan fogják keresni még a második számot is, azonban nagyon kevesen fogják végigolvasni. Egyrészt azért, mert az általa megszólított közönségnek a háttérismeretei hiányosak a témába vágó valódi tudományos publikációk befogadásához, a maradék meg egészen egyszerűen nem ér meg 700 forintot. Aki pedig a tudományosság igényével fordul a laphoz, az nagyon gyorsan vissza fog riadni a Takaró Mihály-féle ál-tudományos maszlagoktól.
A magam részéről ennek a kiadványnak, ezen az áron, ebben a formában maximum egy évet jósolok. Azt követően pedig lehet majd arra panaszkodni, hogy a szerkesztőséget ellehetetlenítették.

Iskolaköpeny

2009-03-15T15:39:00.003+01:00

"Ó tempera, ó Móric" - ferdítették a bölcs mondást gyermekkorom egyik kedvenc Asterix képregényében. Lám, most méginkább erkölcstelen időket élünk. Fiatal kollégám felháborodva meséli, hogy az óráján a második sorban papírpohárból szívószállal kólát szürcsölgetett egy hallgató, miközben ő éppen a ... jog rejtelmeibe próbálta az illetőt bevezetni.
Bezzeg annak idején, még pár évvel a rendszerváltás után is más idők jártak. Amikor bejött a professzor a terembe és elfoglalta helyét a katedrán a hallgatóság elcsendesedett, egy pillanatra merev vigyázzba állt és csak ezt követően kezdődött meg az óra. A fenti eset kapcsán tizenhét év elteltével muszáj volt elmondanom Molnár Imre professzornak, hogy anno mi mire vetemedtünk elsőévesként egy monstre, hat órán keresztül tartó római jog előadás szüneteiben. Bizony mi óra közben nem ittunk, csak a szünetben, akkor viszont úriember módjára jó házibort, kannából. Azért mégis kicsit más.
Sebaj, "Sicc a tranzitba, Glória Mundi". Tulajdonképpen ezt akartuk. Hogy eltűnjenek a kötöttségek. Szüleim még iskolai uniformist hordtak, nekünk már az megadatott, hogy választhattunk különböző szabású köpenyek közül. Később lehetett rá kitűzőket is aggatni, hogy jelezzük: különbözünk egymástól. Majd a '90-es évek elejére eljött a szabadság az iskolapadban is, törölték a kötelező köpenyhasználatot.
A másik, amitől rettegtem az a sorkatonaság volt. Valamelyik sorozás alkalmából még a fejemhez is vágta a bizottság elnöke, hogy "Pont maguk jogászok, akik jogalkotók (!) lesznek a Magyar Népköztársaságban (!!), pont maguk húzzák ki magukat a haza védelme alól." Végül addig-addig sikerült húznom-halasztanom, hogy végleg kimaradtam belőle.
Viszont ebben az erkölcsileg felbolydult világban fura dolgok történnek. Azok, akik előadáson nem akarnak haptákba állni (nem mintha én elvárnám), szó nélkül magukra húzzák a Magyar Gárda uniformisát és masíroznak vígan. Szemrebbenés nélkül szavaznak egy olyan pártra, amelyiknek egyik népszerű politikusa öltözködési szabályzatot vezet be az általa irányított polgármesteri hivatalban.
Hónapok óta próbálom megérteni és elfogadni a jobboldal retorikáját. Gondolván arra, hogy úgy sem fogjuk megúszni az újabb regnálásukat. Azonban kicsit megborzongok, amikor Semjén Zsolt bejelenti, hogy a KDNP kész a kormányzásra. És hivatkozik közben az "égi frakcióra", akik növelik a teremben lévők létszámát. Hivatkozhatna az "égi szavazókra" is, hiszen pártja önállóan soha nem tudna annyi voksot összeszedni, hogy bekerüljön a Parlamentbe, csak a szellemek megidézésével vagy úgy, hogy Orbán Viktor beviszi magával. És sajnos meg fogja tenni. Mint ahogy be fogja vinni magával újra Lezsák Sándort is, aki viszont a sorkötelezettség eltörlését kifogásolta a minap. Tette ezt karöltve az örmény Lányi Zsolttal, akitől megtudhattuk, hogy a magyar társadalom szerette a katonaságot.
A magyar társadalom amúgy minden bizonnyal szerette a csendőrséget is. Ha minden jól megy lesz még lehetősége szeretni a jövőben is. Néha azon gondolkozom, hogy nem lesz-e nekünk kicsit sok a Honvédség, Nemzetőrség, csendőrség plusz a Magyar Gárda. Vajon ezek mindegyike küld majd egy-egy delagátust abba a kivégzőosztagba amelyik engem mint nemzetrontó liberálist egy gyöngéd sortűzzel jól lelő? Csak arra kérném őket, hogy szétlyuggatott tetememre majd gyengéden terítsenek rá egy iskolaköpenyt.

A Magyarságért, James!

2009-03-03T11:13:00.006+01:00

Hétvégén iszogattunk az egyik legjobb barátommal. Én jó magyar bort, ő jó amerikai whiskeyt. Politizáltunk. Csináltunk ilyet régebben is, például a 2002-es parlamenti választásokkor, amikor négyesben követtük nyomon a választási eredményeket. Rajtam kívül a másik három a MIÉP-re szavazott, és hosszú órákon keresztül vigyorgott, hogy az ő pártjuk van felette az 5%-nak, nem a Szadesz. Aztán elkezdtek befutni a fővárosi eredmények és fordult a kocka: MIÉP ki, drogos-buzi-zsidó-libsik be. És elkezdték tönkretenni az országot olyannyira, hogy 7 év elteltével nevezett barátom az alábbi kérdést szegezte nekem:
- Kaszácska, mit tettél te a magyarságért?
Nabazdmeg. Végül ebből is zombi lett. Káromkodtam egy cifrát, majd próbáltam nyomni egy riposztot. Éreztem, hogy akkor és ott nem sikerült túl jól, nem is hagy nyugodni azóta a téma. Mi a francot tettem én a magyarságért? Próbálom megfogalmazni. Bontsuk részeire.
Mit tettem én, mondjuk ebben az évezredben? Hát, hétről-hétre kiállok a katedrára és évente kb. 200 embert próbálok megtanítani a közigazgatási jog tételes tananyagán túl jogászként gondolkozni. Vagy egyáltalán gondolkozni.
Mindezt a magyarságért teszem? Végső soron magyarul beszélnek; arabot, afrikait már jó tíz éve nem láttam a jogi karon. Szóval, a hallgatóim magyarok? A franc se tudja. Vannak határon túliak. Ők biztos azok. Vannak romák. Szerintem ők is, bár az utóbbi időben el kell gondolkoznom azon, hogy biztos jól hiszem-e. Azt viszont nagyon szégyellem, hogy ránézésre nem tudom megmondani, hogy ki zsidó és ki nem. És azt sem, hogy akkor ők most magyarok-e vagy sem.
Egyre inkább tudatosul bennem, hogy amit teszek, azt nem a magyarságért teszem. Képes vagyok válogatás nélkül mindenkit tanítani. Szégyen reám.
Akkor hogyan lehet valamit a magyarságért tenni? Például úgy, hogy megtisztelő címeket osztogatok településeknek. Hogy csak 260 lakost érint? Hogy több képviselő van az Országgyűlésben, mint ahányan a "Legbátrabb faluban" élnek? Hogy nekem másfél év alatt több tanítványom van? Hogy a miénkben és a szomszéd lépcsőházban többen laknak? Hogy nem ez a 260 lakos, hanem nagyszüleik és dédszüleik harcoltak a szerb-horvát-szlovén csapatok ellen?

A megtisztelő címet nem Józsi bácsi vagy Mari néni kapta. Hanem a magyarság.
A magyarságot pedig nem lehet dekára mérni! A költő is megírta. Aztán a költőt tarkón lőtték. Aztán átírták. De nem merik, nem akarják lezsidózni. Mert ők nem olyanok, meg akkor hová lenne a "mit tettél te a magyarságért" életérzés.
Kicsit fáj nekem ez az egész, de sebaj. Holnap újra megyek órát tartani, majd igyekszem mindezt a magyarságért tenni.

A Tudomány végvára

2009-02-25T19:53:00.004+01:00

A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény 3. § (3) bekezdése alapján:

"Az Akadémia elnöke kétévenként beszámol az Országgyűlésnek
az Akadémia munkájáról, valamint a magyar tudomány általános
helyzetéről."

Mit tesz hát az Akadémia elnöke? Informálódik a tudomány általános helyzetéről, hátha történt valami lényeges, ami elkerülte a figyelmét. Hogy hol informálódik? Hát az Oktatási Minisztériumban.

Elbizonytalanodik a Minisztérium. Hogy is áll a Tudomány? Ki tudhatja? Írjunk hát egy levelet az Egyetemeknek. Íme:

"Tisztelt Rektor Asszony/Úr!
Tájékoztatom, hogy az MTA megkezdte a 2007-2008.
évi országgyűlési beszámolója összeállítását az Akadémia munkájáról és a magyar
tudomány általános helyzetéről. Az MTA szeretné a beszámolót néhány kiemelkedő
innováció bemutatásával színvonalasabbá tenni, ennek érdekében kérte
közreműködésünket.
Kérem Rektor urat, hogy amennyiben intézményében az elmúlt
két évben olyan, a gazdaságban is hasznosuló innovációs eredmény született,
„amire büszkék lehetünk”, akkor szíveskedjenek arról/azokról egy rövid
összefoglalót (max. fél oldal és nyomdai publikálásra alkalmas képe) (...)
megküldeni. (...)"

Elgondolkodik a rektor: született-e vajon az Egyetemén a gazdaságban is hasznosuló innovációs eredmény? Mi van, ha valami elkerülte a figyelmét? Továbbítja hát a Minisztérium levelét a kari dékánoknak.

Elgondolkodik a dékán: született-e vajon az általa irányított Karon a gazdaságban is hasznosuló innovációs eredmény? Mi van, ha valami elkerülte a figyelmét? Továbbítja hát a Rektor levelét a tanszékvezetőknek.

Elgondolkodik a tanszékvezető: született-e vajon az általa irányított Tanszéken a gazdaságban is hasznosuló innovációs eredmény? Mi van, ha valami elkerülte a figyelmét? Továbbítja hát a Dékán levelét a tanszéki munkatársaknak.

És itt, a Tudomány végvárán, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszékén elgondolkodok én, mint egyetemi adjunktus: produkáltam-e az elmúlt két évben a gazdaságban is hasznosuló innovációs eredményt?

Gondolkodok öt percig. Röhögök magamban öt percig. Rámnyit egy kolléga. Ketten röhögünk öt percig. Gondolkodok még öt percig, majd egy hirtelen ötlettől vezéreltetve produkálok egy a gazdaságban is hasznosuló innovációs eredményt:

Én az időmből elbasztam minimum fél órát arra a baromságra, hogy ennek a levelezésnek az engem megelőző öt szintjén nem volt egy épkézláb döntéshozó vagy titkárnő, leginkább titkárnő, aki azt tudta volna mondani, hogy "Nem, nálunk senki nem produkált a gazdaságban is hasznosuló innovációs eredményt."

Az én gazdaságban is hasznosuló innovációs eredményem ugyanis nem több, mint az, hogy a vezetők / titkárnők kiválasztásánál helyezzünk már némi hangsúlyt arra is, hogy egy ilyen barom levelet legalább végigolvasson, elbíráljon és el merje dönteni, hogy a válaszunk rá egy laza nem.

Ezzel ugyanis ebben az össznemzeti tudományos pilótajátékban megspórolhatjuk az én elbaszott félórámat, meg még másik pár barom elbaszott félóráját, akik hozzám hasonlóan végiggondolták, hogy mekkora állatság részesei is lettek. Minél magasabb szinten születik meg a döntés, annál több időt spórolunk meg, amit a tudomány jeles képviselői arra fordíthatnak, hogy a gazdaságban is hasznosuló innovációs eredményeket produkáljanak.

Szóval:

Tisztelt Tanszékvezető Úr, Dékán Úr, Rektor Úr, Szakállamtitkár Úr, Akadémiai Elnök Úr (vagy titkárnőik)! Valaki hozzon már végre önállóan, felnőtt ember módjára döntést ebben az elbaszott országban és engem hagyjanak békén, legyenek szívesek!

Mentett állás

2009-02-20T08:48:00.032+01:00

Mindig kedveltem a stratégiai játékokat, a Heroes of Might and Magic és folyományai mindig is a kedvenceim közé tartoztak. Mivel jelentős lemaradásaim vannak számítógépes játékokban, így egyelőre a Heroes IV-nél tartok. Általában a tökéletességre törekszem, így addig töltögetem vissza az egyes pályákat, amíg a hőseimből ki tudom hozni a maximumot.

Nem mindegy azonban, hogy melyik mentett állást tölti vissza az ember. Hála Istennek nem én vagyok az egyedüli, aki szeret játszani. És Tóta W. kollégának vannak nagyon kiváló mentett állásai is. Hát töltsük vissza ezeket.

Első állás

Meg lehet próbálni folytatni innen, bár nem túl könnyű állás, de még nem történt meg a Tragédia. Csapataink több fronton is harcban állnak, de helyzetük nem túl rózsás. Köszönhető ez annak, hogy vannak olyan elemek, akik kihúzzák magukat a harcból. Fő mágusunk, Ottokár tudja ezt és meg is próbál ellene tenni. Munkásságát a hátországban segíti még Mihály, de ő már sajnos egyre kisebb vehemenciával tud csak részt venni a küzdelemben.
Harcosaink közül Miklós egy tengeri ütközetben megsebesült és éppen lábadozik, míg a frissen felfogadott Gusztáv a keleti frontról éppen most került át nyugatra, hogy megfigyelje a szövetségesek harcait.
Ez az állás ugyan nagyon kecsegtetőnek tűnik, hiszen látszólag hatalmas terület van a birtokunkban, de e többfrontos háború várhatóan fel fogja emészteni a felhalmozott készleteket. Nem is beszélve arról, hogy a nagy ellenséges seregeken kívül számolnunk kell a határainkon belül megtalálható "semleges" csapatokkal, akiket mindeddig sem bűbájjal sem diplomáciával nem sikerült a saját oldalunkra állítani, mivel ezekkel a képességekkel hőseink nem rendelkeznek.

Második állás

Ebben a betöltött állásban már jóval a Tragédia után járunk. Hőseink megfogyatkoztak: nincs már velünk sem Ottokár, sem Mihály. Utóbbi helyét kezdhetné átvenni Albert, de ő sajnos éppen a szövetségeseink elől bujkál a hegyekben. A szövetségesünk ugyanis megmaradt, csak sajnos megváltoztak a hősei. Mikor elvesztette a lovag kasztba tartozó utolsó vezérét elkezdett halál lovagokat és nekromantákat alkalmazni.
Javarészt szövetségeseinknek köszönhető, hogy a Tragédia után elveszített területek jelentős hányada újra a mi befolyásunk alá került és a semmirekellő, a harcokból kimaradó férgeket sikerült gettókba, munkatáborokba kényszeríteni.
Helyzetünk azonban nem túl rózsás most sem: miközben Miklós próbál kiszakadni a régi szövetségből, Gusztávot újra a keleti hadszíntéren találjuk, ahol próbálja a vezetése alá tartozó csapatok morálját rendbe tenni, vajmi kevés sikerrel. Lehet, hogy nem lesz mit tenni, nekünk is fel kell fogadnunk egy halál lovagot, ha ezt az állást akarjuk folytatni. Bár be kell látnunk, hogy szerencsésebb lenne új játékot kezdeni, tiszta lappal.

Új játék

Az új játékhoz szinte házhoz jönnek a hősök. Az elmúlt hetekben két meghívót is kaptam olyan rendezvényekre, ahol kiváló vitézekkel, papokkal lehet találkozni:

Bár a fenti két társaság – úgy tűnik – nem kifejezetten kedveli egymást. Egy azonban közös bennük: a magyar nyelvvel amúgy sem helyesírásilag sem fogalmazásilag nincsenek nagy barátságban. Node mindjárt van itt két jó tollú jelöltünk is: a gránit-kemény szabadságharcos és a tanárember.

Kellene még sereg is. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert vitézi rendből például több van, mint boksz világszövetségből vagy kisgazdapártból, pedig utóbbiakat sem egyszerű számon tartani:

Persze korántsem biztos, hogy az igazi vitézséget a karddal, pisztollyal hadonászók jelenítik meg.

Továbbá kíváncsi lennék arra is, hogy én mire vinném egy olyan játékban, ahol a fenti térképek valamelyikén, a fenti hősök vezetnék a fenti seregeket. 155 feletti IQ-val csak húznám valameddig, hacsak valaki nem érezné égető szükségét, hogy nagy bölcsen ágyútölteléknek használjon.

A nagyobb baj az, hogy ezek a hősök, ezekkel a seregekkel és ezekkel az eszmékkel a jelenlegi játékállásnál is elég erősek. És abszolút nem tanultak azokból a hibákból, melyeket a fenti mentéseket megelőzően bukott elődeik elkövettek.

Akárhogy is van, én mégis maradnék ennél a mostani játéknál. Hátha akad még épeszű, használható hős is valahol.

Elvonókúrán

2009-02-19T17:33:00.005+01:00

Alkoholistává – dacára annak, hogy egyesek szívesen tüntetnének fel ebben a színben – mindmáig nem sikerült lezüllesztenem magamat. Masszív nikotinfüggővé viszont igen. Meglepő módon a társadalom jobban üldöz emiatt, mintha naponta magamba nyomnék pár felest meg kisfröccsöt. (Utóbbit kizárólag kísérőnek.)

Úgy döntöttem tehát, hogy felhagyok a dohányzással. Próbálkoztam már korábban is a leszokással, bár az mind kamu kísérlet volt, nem akartam igazán. Most viszont megingathatatlan vagyok. Nem azért, mert egészséges szeretnék lenni, azt világ életemben nagy ívben leszartam. Hanem azért, mert az elmúlt hónapokban havi 30 ezer forintomba került a cigaretta. És azért, mert már egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy hol szabad és hol tilos rágyújtani. Megelőzöm hát az olyan kellemetlen szituációkat, hogy pellengérre állítsanak a Széchenyi téren, mert véletlenül a kezemben maradt egy dekk.
Úgy számolom a napokat, mintha azt számolnám, hogy mikor gyújthatok rá újra. Pedig épp az ellenkezője igaz. Az utolsó „jó” éjszakám 25 napja volt. Azóta viszont csak árnyéka vagyok önmagamnak. Jó esetben 25%-on működök. A gondolkozás tízperces lökéshullámokban jön rám. Aztán bevillan: „Rá kéne gyújtani.” És vagy egy óráig fogva tart, hogy esetleg újabb tíz percre elengedjen. Korábban fordítva volt: ötven perc tevékenység – tíz perc cigi. A hosszú távú gondolkodásnál, úgy az ötödik előre kalkulált lépésnél, mint egy strázsa, vállán egy puskával megjelenik egy égő cigi képe és visszazavar a startvonalra.
Most érzem csak mennyire függő vagyok. Az étkezések vége előtt, úgy az étel 80%-a magasságában eszembe jut: „Milyen jól fog esni utána a cigi.” „Hát nem fog. Megszívtad, te barom! Te már többet nem gyújtasz rá!” Tervezem a megérkezést Pestre: „Leszállok a Nyugatiban, rágy….” „Hát nem fogsz! Ne is gondolj rá, szépöcsém!”
Kezdek becsavarodni, agresszív vagyok. Gyűlölöm azt, aki dohányzik, mert rágyújthat; és gyűlölöm azt, aki nem dohányzik, mert miattuk van, hogy én sem gyújthatok rá.
Egyetlen reményem van: egyszer vége lesz ennek a kínnak, és onnantól egy óra már hatvan perc lehet. Normálisan fogom élvezni az étel ízét. Elfogad a társadalom, és ha a Fidesz venné át a városvezetést Gyimesi László akkor sem lő egyszerűen tarkón a Széchenyi téren, mint egy mocskos bűnözőt.

+/- 5 %

2009-01-18T16:49:00.007+01:00

Olvasom a Délmagyarország szombati számában, hogy pálinkán kívül más nem lesz a szegedi éttermek itallapján.
Mint korábban írtam, mostanában rendkívül keveset járok kocsmába, ha igen, a töményet akkor is igyekszem kerülni, mert „öl, butít és nyomorba dönt”. Régebben sör-Unicum párti voltam, mostanában borozok. Mivel ahhoz az Unicum nem igazán passzol, így kezdek ráérezni a jó pálinka ízére. Persze csak módjával, mert a másnapi fejfájás nem munka- és gyereknevelés-kompatibilis.
Szóval nem bosszant, ha csak pálinka van. Ami viszont idegesítő, az a jogalkotás ostobasága. Szóval, nézzük miről is van szó:

Készletforgalmi nyilvántartás

Jogásziul szólva a Délmagyarország cikke a készletforgalmi nyilvántartásról szól. Olyan szép ez a kifejezés. Az ilyen terminus technicusok miatt imádom a hivatásomat. Ha ezek nem lennének, akkor nem lenne szükség egyetlen jogászra sem. Nem lennének joghallgatók, nem lenne kit tanítani. Munkanélküli lennék és mehetnék a kocsmába, hogy az éppen kiürülő üvegek alját kiigyam, elősegítve a lentebb bemutatandó készletforgalmi nyilvántartás elkészítését.

A tételes jogi háttér

A Tisztelt Ház 2008. december 1-én 198 igen szavazattal 181 nem ellenében elfogadta az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló 2008. évi LXXXI. törvényt. Ez a salátatörvény 267 §-ból áll, melyek között szépen csendben meghúzódott a 36. §, mely a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvénybe (nem tudom magam megtagadni, a továbbiakban: Jöt.) beépítette a neuralgikus 110. § (10) bekezdést, azaz:

„A vonatkozó jogszabály szerinti vendéglátás üzletkörökben alkoholterméket forgalmazó nem jövedéki engedélyes kereskedő az alkoholtermékek forgalmának adatait (beszerzés, értékesítés, nyitó- és zárókészlet) - a külön jogszabályban foglaltak szerint - a vámhatóság által hitelesített nyomtatványon naponta rögzíti. A nyomtatvány helyett a vámhatóság által jóváhagyott számítógépes nyilvántartás-vezetés is alkalmazható.”

A törvényjavaslat miniszteri indokolásában, Dr. Veres János pénzügyminiszter által benyújtva, az alábbi bölcsességet találjuk a 36. §-hoz fűzve:

„Az adózást elkerülő, illegális úton előállított jövedéki termékek forgalmazásának visszaszorítása, továbbá minőség- és fogyasztóvédelmi érdekek eredményesebb érvényre juttatása, a rossz minőségű, egészségügyi kockázatot jelentő, bizonytalan eredetű termékek forgalmazásának megakadályozása, valamint a számlázás nélküli forgalom csökkentése céljából indokolt – az illegális előállítással leginkább érintett termékekre korlátozva – az alkoholterméket forgalmazó vendéglátósok tekintetében a készletforgalom napi rögzítését előírni.”

E törvény végrehajtására nevezett miniszter év végi utolsó jótéteményeként kiadta a 38/2008. (XII. 31.) PM rendeletet, a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 8/2004. (III. 10.) PM rendelet módosításáról. A módosított rendeletbe 2009. február 1-i hatállyal így került be a 113/B. § (1) bekezdése, az alábbi szöveggel:

„Az a nem jövedéki engedélyes kereskedő, aki az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007. (VI. 13.) Korm. rendelet szerinti „Vendéglátás” cím alatti üzletkörökben alkoholterméket forgalmaz (a továbbiakban: vendéglátó), a Jöt. 110. §-ának (10) bekezdésében előírt, az alkoholtermékekről vezetendő nyilvántartásában (a továbbiakban: készletforgalmi nyilvántartás) az általa forgalmazott alkoholtermékekre összesítetten köteles - legalább -
a) a tárgynapi nyitókészlet mennyiségét,
b) a tárgynapon beszerzett mennyiséget,
c) a tárgynapon értékesített mennyiséget,
d) a tárgynapi zárókészlet mennyiségét,
literben kifejezve, a vendéglátó által alkalmazott, de legalább egy tizedesjegy-pontossággal rögzíteni.”

Mint láthatjuk, a rendelet nagyvonalú: hogy könnyebb legyen a kocsmárosnak nem ám üvegenként vagy italfajtánként, hanem összesítetten kell elkészíteni a készletforgalmi nyilvántartást. Magyarul: aznap összesen mennyi tömény fogyott.

A Jöt 113. § (2) bekezdése már korábban is súlyos bírságokkal fenyegette azokat, akik a kötelező nyilvántartásokat nem vezetik:

„Az e törvény hatálya alá tartozó természetes személy 300 ezer forintig, gazdálkodó szervezet 600 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha az e törvényben meghatározott
a) nyilvántartást nem vezeti, nyilvántartás-vezetési kötelezettségét valótlan adattartalommal vagy hiányosan teljesíti, vagy abban az adatokat az előírásoktól eltérően vagy eltérő rendszerességgel rögzíti,
b) nyilvántartás havi zárását, összesítését, annak a vámhatósághoz történő benyújtását késedelmesen vagy nem teljesíti.”

A készletforgalmi nyilvántartás (és itt csodálkozzunk rá újfent e kifejezés szépségére) vonatkozásában ez a PM rendelet 133/B. § (11) bekezdése szerint az alábbiakat jelenti:

„A vámhatóság a Jöt. 114. § (2) bekezdés b) pontja szerinti adózás alól elvont alkoholtermék mennyiségének megállapításánál, illetve a Jöt. 113. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés alkalmazásánál a bontott palackokban lévő mennyiséget az egyes bontott palackok névleges űrtartalma alapján számított összes mennyiségének +/-5%-ával (készletfelvételi-bizonytalanság) korrigálva veszi figyelembe.”

Politikusok

Ne essünk abba a naiv tévedésbe, hogy a törvénymódosítás és a miniszteri rendelet Dr. Veres János véleményét tükrözni. A nevét mégis ő adta hozzá. De lássuk mi mondanak a többiek.

Szatmáry Kristóf (Fidesz) nyújtott be egyedül módosító indítványt, melyhez Hárs Gábor (MSZP) aláírásával csatlakozott. Lássunk néhány szemelvényt az Országgyűlés bizottságainak jegyzőkönyveiből a módosító indítvány kapcsán:

Gazdasági és informatikai bizottság (2008. 11. 12. – elnököl: Podolák György /MSZP/):

„SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen. Az egyik az általam benyújtott 31-es számú módosító indítvány, illetve a 73. számú ajánlási pont szerinti módosító. A 31-es módosító arra vonatkozik, hogy előírná az új törvény a vendéglátó-ipari egységek számára a napi standolási kötelezettséget. Kérdezném a kormányt, ha akarnám, viccesen, hogy "valaha dolgozott-e valaki a minisztériumból olyan helyen, ahol szeszesitallal foglalkoznak". Nekem volt szerencsém ilyen helyen dolgozni. Hogyan illeszkedik ez a javaslat a kormány által meghirdetett adminisztrációcsökkentési tervbe? Ugyanis ezt a kört néhány éve már a parlament megfutotta, óriási botrány volt belőle, a vállalkozások itt dörömböltek az ajtón és most egy ilyen helyzetben, amikor minden arra mutatna, hogy a vállalkozók adminisztrációs terheit csökkentenék, akkor behoznak egy ilyen javaslatot. Ez lenne az egyik kérdésem.
LUTZ ZOLTÁNNÉ (Pénzügyminisztérium): Nem támogatja a kormány. A kolléganőm részletesen megindokolja.
DR. SPISÁK EDIT (Pénzügyminisztérium): Ez a javaslat a képviselő úr által célzott korábbiakhoz képest egy jóval szűkebb kört érint. Ami a korábbiakban volt rendelkezés, abban valamennyi alkohol tartalmú termék tekintetében élt ez a napi nyilvántartási kötelezettség, ez kizárólag a jövedéki adó szempontjából alkoholterméknek minősülő termékkört érinti. Illetőleg itt szeretném még hozzátenni, hogy jelenleg is működik egy ehhez hasonló napi nyilvántartás-vezetési kötelezettség szankciós jelleggel, az valamennyi alkohol tartalmú italféleség tekintetében élő rendelkezés. Ez a jelen módosító, új napi készletforgalom-rögzítési szabály bevezetésével egyébként hatályon kívül helyezésre kerülne. Köszönöm szépen.
SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Azt szerettem volna megkérdezni, hogy ezt egyeztették szakmai szervezetekkel?
LUTZ ZOLTÁNNÉ (Pénzügyminisztérium): Tulajdonképpen olyan értelemben igen, hogy ez az Országos Érdekegyeztető Fórum keretén belül, illetőleg, amikor a tárcaegyeztetés megtörtént, kiküldtük a vonatkozó szakmai szervezeteknek is és nem érkezett kifogás. Tehát két fórumot megjárt a javaslat.
ELNÖK: Kristóf, arra hívom fel a figyelmed, hogy ez a nem jövedéki engedélyesekről szól. Lépjen be és akkor nem vonatkozik rá. A kormány nem támogatja. Azt javaslom, hogy mivel időben Kristófnak menni kell, adjuk meg az egyharmadot. (Szavazás.) A bizottság egyharmada támogatja.”

Sport- és turisztikai bizottság (2008. 11. 17. – elnököl: Bánki Erik /Fidesz/):

„ELNÖK: A következő a 31-es ajánlási számon Szatmáry Kristóf képviselőtársunk módosító indítványa szerepel.
Kérdezem a kormány álláspontját.
SZATMÁRI LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): A kormány nem támogatja.
ELNÖK: Egy kicsit bővebben, ha kifejtené a véleményét, mert itt a napi standolásról van szó, amely már korábban egyszer bevezetésre került, majd aztán eltörlésre és most újra napirenden szerepel.
SZATMÁRI LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): Megkérem kolleganőmet, hogy ebben a témában a részletes álláspontot fejtse ki.
DR. SPISÁK EDIT (Pénzügyminisztérium): Jó napot kívánok. Spisák Edit vagyok a Pénzügyminisztérium forgalmi adó vám- és jövedéki főosztályáról.
A jelenlegi törvényjavaslat nem teljes mértékben egyezik meg a már hivatkozott korábbiakban hatályos rendelkezéssel, annál egy jóval szűkebb tárgykört érint, hiszen kizárólag a magas adótartalmú alkoholtermékek tekintetében írná elő a vendéglátóipari egységek számára a napi készletforgalom rögzítésének kötelezettségét, amely a gazdaság fehérítését, az illegális termékforgalmazás visszaszorítását célozza. És jelenleg hatályos szintén egy ilyen napi nyilvántartás-vezetésre vonatkozó kötelezettség egyébként szankciós jelleggel mindenféle italféleség tekintetében, ami az elmúlt időszakban, tehát január 1-től az elvárt eredményeket hozta, tehát eredményes. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A bizottság tagjait kérdezem, ki az, aki támogatja Szatmáry Kristóf módosító indítványát, aki az eredeti állapot megtartását célozza a módosító indítványával, tehát hogy ne legyen napi standolási kötelezettség. Ki az, aki támogatja? (Szavazás.) 12 igen. Köszönöm szépen. Ki az, aki nem támogatja? (Szavazás.) Aki tartózkodott? (Szavazás.) 4., tehát 12 igen, 4 tartózkodás mellett a bizottság támogatja a módosító indítványt.”

Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság (2008. 11. 11. – elnököl: Domokos László /Fidesz/):

„ELNÖK: A 31. pont Szatmáry Kristóf képviselő úr módosító javaslata. Kormány?
CSOBÁNCZY PÉTER (Pénzügyminisztérium): Nem támogatja.
ELNÖK: Kérdés, észrevétel? (Nincs jelentkező.) Nincs. Aki támogatja? (Szavazás) Egyharmad, a többség nem.”

Hogyan lehet megvezetni a jogalkotót?

A Pénzügyminisztérium szakértője, Dr. Spisák Edit két bizottság ülésén is elmondta, hogy jelenleg is van hatályban ilyen jellegű rendelkezés. Csak valószínűleg azt nem hangsúlyozta eléggé, hogy szankció jelleggel. Íme:

A PM rendelet 2009. január 31-ig hatályos 133/B. §-a:

„A Jöt. 117. § (5) bekezdés alapján vezetendő nyilvántartásban termékfajtánként (alkoholtermék, sör, szőlőbor, egyéb bor, pezsgő és köztes alkoholtermék részletezésben) a napi nyitó és záró készletet, valamint a naponta beszerzett és értékesített mennyiséget kell kimutatni. A beszerzett mennyiséget szállítónként, azon belül annak a telephelynek a feltüntetésével kell kimutatni, ahonnan a szállítás történt. A nyilvántartásban szereplő mennyiségeket a bontott és a bontatlan palackok, dobozok, kannák, hordók űrtartalom szerinti darabszámának feltüntetésével, illetve a kimérő edényben (eszközben) tárolt szőlőbort - 20 literes pontossággal - literben feltüntetve kell a nyilvántartásban szerepeltetni. A beszerzett mennyiséget a beszerzéssel egyidejűleg, az értékesített mennyiséget naponta, több műszakos nyitva tartás esetén műszakonként kell bejegyezni.”

A Jöt. 117. § (5) bekezdésének 2009. január 31-ig hatályos szövege:

„Amennyiben a vonatkozó jogszabály szerinti vendéglátás üzletkörben kiadott működési engedéllyel rendelkező nem jövedéki engedélyes kereskedőt a 114. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti jogsértés miatt jogerősen jövedéki bírság megfizetésére kötelezték, a vámhatóság az alkoholtermék, a sör, a bor, a pezsgő és a köztes alkoholtermék beszerzéséről, értékesítéséről és napi készletváltozásáról a külön jogszabály szerinti, a vámhatóság által előzetesen jóváhagyott külön nyilvántartás két évig történő vezetésére kötelezi. A nyilvántartás-vezetési kötelezettségről rendelkező határozat fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajtható. A vámhatóság a nem jövedéki engedélyes kereskedő által a határozat kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül bemutatott nyilvántartást 5 munkanapon belül hitelesíti, mellyel egyidejűleg értesíti a nem jövedéki engedélyes kereskedőt a nyilvántartás-vezetési kötelezettség kezdő időpontjáról. Ha a nem jövedéki engedélyes kereskedő terhére a nyilvántartás-vezetési kötelezettségének időtartama alatt ismételten a 114. § (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti jogsértést állapítanak meg jogerősen, a nyilvántartás-vezetési kötelezettségének időtartama további két évvel meghosszabbodik.”

(Az első és az utolsó mondat amúgy értelmetlen, mivel a 114. § (2) bekezdése nem jogsértésekről rendelkezik. Amúgy maga a 114. § (2) bekezdés is értelmetlen utalást tartalmaz. Ez újfent a magyar jogalkotás siralmas állapotát tükrözi.)

Magyarul: jelenleg standolni csak az köteles, akit jövedéki bírsággal sújtottak. Az viszont minden termékre, nem csak a töményre. A rendelkezést valóban hatályon kívül helyezték, így ami korábban büntetés volt az februártól általános lett.
Saját bizottságában Szatmáry Kristófot annak elnöke szerelte le, mondván „ez a nem jövedéki engedélyesekről szól. Lépjen be és akkor nem vonatkozik rá.” Nem tudom, Podolák György megnézte-e a jövedéki engedélyesek listáját a VPOP honlapján, mindenesetre nem hosszú. Elég sokaknak „be kellene lépniük”, hogy a kérdést ennyivel el lehessen intézni.

Szóval a problémát a nagy törvényalkotási dömpingben gyorsan a szőnyeg alá söpörték.

A VPOP megmagyarázza

A vám- és pénzügyőrség szerint sincsen túl nagy probléma, ezt meg is magyarázzák idei első Jövedéki Hírlevelükben.

Eszerint minden nagyon szép és minden nagyon jó:

az alkoholtermék-forgalmára vonatkozóan mindössze négy adatot kell naponta rögzíteni,
az adatok megállapításának módját a vendéglátó határozhatja meg,
nem szükséges hitelesített mérőeszköz és a bontott palackokból az italok áttöltögetése,
a vendéglátó a zárókészlet megállapításánál továbbra is alkalmazhatja az eddigi módszerét,
az sem kizárt, hogy a zárókészletet a vendéglátó számítással, a nyitókészlet, a beszerzés és az értékesítés adataiból állapítsa meg,
a vendéglátó és a vámhatóság által megállapított mennyiségek közötti +/- 5 %-os eltérés jogkövetkezménnyel nem jár.

Azt persze sejthetjük, hogy a 600 ezer forintban maximált bírság picit túldramatizált, ennyit valószínűleg nem fognak első szabálysértésnél kivetni. Az azonban hiányzik a Hírlevélből, hogy mennyit fognak. Mert lássuk be, hogy a forgalomból számolni azért kicsit veszélyes.

Készletfelvételi-bizonytalanság

Tetszik emlékezni a jogszabályra? A készletfelvételi-bizonytalanság nem az, amikor hajnal négykor a színjózan, fitt és fiatalos pincérek elkészítik a készletforgalmi nyilvántartást, mert tudván tudták, hogy ezzel a haza javát szolgájuk és adunk a feketegazdaságnak egy nagy pofont.

A készletfelvételi-bizonytalanság a vendéglátós és a VPOP felmérései közötti +/- 5% eltérés. Egy fél literes üveg Unicum esetében 2,5 cl. Egy átlag kocsmában 200-250 Ft körüli összeg. Borravalót meg 10%-ot illik adni. Ha megittam tíz fél Unicumot, akkor uszkve 500 Ft-ot. Ha maradt nálam annyi.

Node lássunk egy egyszerű példát:
Reggel 10-kor, nyitáskor volt a kocsmában 23,4 liter alkohol. Vettünk nap közben 16,6 litert vegyesen (nem vegyest!), eladtunk 27,8 litert (556 feles, nagy buli volt!), így záráskor kellett maradnia 12,2 liternek. Vagy legalábbis 11,6 liter és 12,8 liter közötti mennyiségnek. Tessék mondani, ha nem annyi, akkor a kocsmáros bűnöző? No jó, ez azért kicsit durva.

Emlékek

Boldogult ifjúkorom szép kunfehértói nyarainak valamelyikén egy barátom csaposként dolgozott az egyik parti kocsmában. Nála a készletfelvételi-bizonytalanság úgy nézett ki, hogy az ismerősöknek csurrig töltötte a kis műanyagpoharat, aminek az űrtartalma közismerten meghaladja fél decit. Az ismerősök hálából fizettek neki is egy-egy vodkát, amit – sok jó barátja lévén – önmagának szűkösebben mért a tűző nyári napon. Ha többen fizettek neki nagyobb volt a korrigálás, ha kevesebben, akkor csak nőtt a készletfelvételi-bizonytalanság.

Széles egyetemi baráti körömön belül van egy – főleg – informatikusokból álló társaság, akik közül páran rendszeresen Szegeden tartanak szülinapi bulit. Jeles esemény, január harmadik hétvégéjén mindenki tudja, hogy ugyanott, ugyanazokkal, ugyanazt. Valamelyik évben kiittuk az összes Unicumot. Na, itt nem volt készletforgalmi-bizonytalanság. A csapos srác névnapja is erre az időszakra esik, nyilván a bárpultnál állva vele is koccintani kell néha. A helyzet ugyanaz, mint a fenti esetben. Sok koccintás – több korrekció. Olyan még nem volt, hogy bárki is panaszkodott volna, hogy kevesebb került a poharába.

4 cl

Valami okostojás a ’90-es években feltalálta a négycentes felest meg a négydecis korsó sört. Nomármost: egy fél literes üvegből kijön 10 feles, de négycentből már 12 és fél. Látott már valaki olyat, hogy épeszű ember kocsmában 2 cl töményet kér? És látott már valaki olyat, hogy a kocsmában az üveg alján éppen 2 cl árválkodik? Persze ez még a készletforgalmi-bizonytalanság hibahatárán belül van, de mégis.

Urban Legends

Minden városban vannak legendás helyek, melyekről a jól értesültek tudják, hogy zárórakor a csapos a felmosóronggyal feltörli a bárpultot és annak tartalmát felespoharakba csavarja, amit aztán az utolsó, jól beszívott, anyagilag lerongyolódott vendégek örömmel hajtanak fel. Ezer legendában ezer néven szerepel ez a nedű. Ez is készletforgalmi-bizonytalanság. Viszont ebben az esetben különösen nagy jelentőséggel bír, hogy a készletforgalmi nyilvántartást az összesen elfogyasztott tömény mennyiségre kell vonatkoztatni.

Mit hoz a holnap?

A Délmagyarország „úgy tudja”, hogy Dr. Ujhelyi István (MSZP) képviselői önálló indítványt nyújtott be ezen rendelkezés eltörlésére. Nem nehéz leellenőrizni: valóban így történt.

A képviselő az alábbiakkal támasztja alá indítványát:

„A kötelező standolás felesleges adminisztrációs terheket jelent a vendéglátó vállalkozóknak. A munkaidő utáni napi mérés és összesítés jelentős többletköltséget okoz, legalább egy munkavállaló - műszak végi, pótlékokkal terhelt - napi munkaidejét jelentősen meghosszabbítja. Különösen sújtja ez az intézkedés a mikro- és kisvállalkozásokat, amelyek a jelentős közterhek miatt minimális létszámmal dolgoznak . A mikro- és kisvállalkozások jövedelmezőségi szintje jelenleg is alacsony, újabb költségterheket már nem viselnének el. A rendelkezés gyakorlati végrehajtása szinte lehetetlen többműszakos, vagy folyamatos üzemeltetés esetén.
A 2004. évben rövid ideig hatályban lévő rendelkezés bevétel-, illetve adónövelő hatásáról, éppen az idő rövidsége miatt, megalapozott következtetést levonni nem lehet . Hasonló kötelezettséget az Európai Unió más országaiban nem írnak elő a vendéglátó vállalkozók számára.”

Lesz belőle valami február 1-ig? Státusza egyelőre: benyújtva.

A vendéglátósok pedig mehetnek koktélt csinálni a rendkívül bölcs és körültekintő Tisztelt Ház elé.

Latinosan ékes anyanyelvünk

2009-01-12T19:17:00.003+01:00

Tisztelt Ház!
Csak azt szeretném kérdezni, hogy az Önök által 355 igennel, 1 nem ellenében elfogadott 2008. évi LXIV. törvény címe: „Communitas Fortissima” - Kercaszomor a legbátrabb faluról, amúgy megfelel a magyar nyelv szabályainak? A nemmel szavazó Dr. Pesti Imre (Fidesz) vajon csak félrenyomott vagy ő volt az egyetlen, aki elolvasta, hogy mekkora baromságot sikerült megint törvényerőre emelni?

Nálam valahogy így hangoznék: 2008. évi LXIV. törvény Kercaszomorról, a legbátrabb faluról. De még ezer különböző értelmes változat elképzelhető.

Ulti 1

2009-01-12T06:18:00.010+01:00

Péntek este, öt hónap után először végre ultiztam egy jót. Eleinte ment a szekér, simán vezettem, végül egy-két balszerencsés húzásnak köszönhetően 3 egységet veszítve, a második helyen végeztem. Pedig voltak jó húzásaim. Íme az egyik:

Mivel a sima passzom a kutyának sem kellett, hát visszavettem. Nem mintha sok mindent lehetne játszani az alábbi lapból, de egyet igen. Meg is próbáltam, és minden összejött.

Megoldás (szerintem):

Piros passzot játszottam. A talonba a zöld tízest (!) és a zöld kilencest tettem. A tök királlyal indultam. A játék sikeréhez négy feltétel kellett:

1) Senkinél ne legyen makk 20.

2) Egy kézben maximum három piros legyen.

3) Mindkét ellenfelemnél legyen zöld.

4) A mögöttem ülő üssön a tök ásszal, és (amúgy logikusan) makkal jöjjön vissza.

Ugyan csak két forint, de nagyon jó játék volt.

Játékelmélet

2009-01-12T05:51:00.004+01:00

Persze ezen a téren is feltaláltam a spanyolviaszt: az emberiséget nem az erőlködéssel kifejtett munka, hanem a játék viszi előbbre. Aki látta a magyar vízilabdázókat az olimpiai döntőben, az megérezhette, hogy akkor és ott nem veszíthettek. Ugyanis játszottak. Nem minden erőfeszítéssel az olimpiai aranyért hajtottak, hanem pusztán l'art pour l'art élvezték amit csinálnak.
Gyermekem anyja azt mondja, nem tud együtt élni olyan emberrel, aki minden reggel felkelés után pasziánszot rak. Pedig ez nekem lételemem. Napóleon a csatái előtt pasziánszozott, köztudomásúlag több ilyen játékot is róla neveztek el. Én Kis Napóleont rakok. Ez jelzi reggelente a szellemi állapotomat. Növeli az előrelátást, a kombinációs készséget. Indikátor. Ha jól sikerül, akkor érzem, hogy aznap sok mindenre képes vagyok. Ha nem, akkor csak nyűglődés az egész nap.
Egyszer, egy "Ha nem küldöd el öt barátodnak, akkor elveszejt a Sátán" típusú e-mailben azt kérdezték, mi a kedvenc napom. Elgondolkoztam rajta és beírtam a hétfőt. És valóban. Ma úgy tűnik "jól működök". Kár, hogy vizsgáztatással kell fecsérelnem az időmet...

Laki Nyarak

2009-01-04T16:09:00.003+01:00

Lezsák Sándorral több mint tíz éven keresztül jól megvoltunk egymás nélkül. Ha nyilatkozott a tévében lehetőség szerint gyorsan elkapcsoltam, mivel mondanivalójától és kenetteljes hanghordozásától viszonylag gyorsan felfordult a gyomrom. Különösebben nem is érdekelt, hogy mit csinál Lakiteleken, de valószínűleg ezzel nem is vagyok egyedül kicsiny hazánkban. Tevékenységének médiavisszhangja elég csekély, alapvetően a Magyar Hírlapra és a Magyar Nemzetre szűkül.

Tavaly tavasszal viszont a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán napi problémává vált abban a mikro közösségben, amit az enyémen kívül minden más esetben családnak neveznek és melynek szentségét nyilván ő maga is hirdeti. Innentől kezdve elkezdtem utánanézni annak, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésének alelnöke mit kommunikál a külvilág felé és kikkel veszi körül magát. Naponta látogatom a www.lezsaksandor.hu és a www.nemzetiforum.hu oldalakat. (Az előbbi sokat szépült ebben az időszakban, utóbbi ugyanolyan tré, mint fél éve volt...)

Megtaláltam Lezsák egy nyilatkozatát, melyben Platónra hivatkozva azt mondja: "akik kivonják magukat a politikából, azoknak az a büntetésük, hogy ostobák és gazemberek által irányított országban kell élniük." No, ez az egyik oka annak, hogy belevágtam a Blogmatikai fejtegetésekbe. Bár szerintem Lezsák túl ostoba ahhoz, hogy gazember legyen.

10 %

2009-01-03T18:47:00.006+01:00

"A bölcsészhallgatók 90%-a hülye." - állítja Spiró György. Az ember azt hinné, hogy népszerűbb pályákon, például a jogászin jobbak az arányok. Én nem is fogalmazok ilyen durván, csak felhívom a figyelmet arra, hogy bizony jelentős azoknak az aránya az általam tanítottak között is, akik nem valók a felsőoktatásba.

Sőt, sok esetben az is megkérdőjelezhető, hogy az érettségire érdemesek voltak-e. Kollégákkal összefutva a folyosón mondunk egymásnak egy-egy elrettentő példát. Számomra a listavezető az a hallgató, akinek dolgozatában egy fia ékezet nem volt. Kétségkívül dobogós hely illeti meg a jogszabáj és hatájosulás kifejezések megalkotóját is.

Mi lehet a probléma? Természetesen a felsőoktatás túlburjánzása. Az idősebb kollégák által "aranykorként" emlegetett '70-es években három jogi karon folyt az oktatás, szerintem országosan évfolyamonként nem több mint 400 hallgatónak. Mára lassan minden bokorban kinőtt már egy jogászképző intézmény, csak a "Közigazgatási jog" kurzusnak 198 hallgatója van Szegeden. Pontos adatokat nem tudok, de ha máshol is ezek az arányok, akkor országosan legalább 1500 nappalis joghallgatónak kell lennie évfolyamonként. Ha feltételezzük, hogy a valóban erre a pályára valók száma országosan 400, akkor a feltevéseim szerint a szegedi karra ebből kb. 50 tehetséges hallgató jut minden évben. A maradék 150 a "futottak még".

A "Közigazgatási jog a gyakorlatban" című kurzusomon a hallgatók közel tizede ért el a 100%-nál jobb eredményt. (Köszönhetően a lehetséges pluszpontoknak.) Szóval a magam részéről a Spiró-idézetet a jogászképzésre úgy fordítanám át, hogy a joghallgatók 10%-a rendkívül értelmes. És miattuk érdemes hétről hétre kiállni a katedrára.

A másik Szent Tehén

2009-01-02T18:06:00.009+01:00

A nyolc órás előadásom reklámanyagában szerepelt egy kitétel, mely szerint betiltanám a Parlament beleszólását a törvényhozásba. Jött is hamar az észrevétel, egy konzervatív-nemzeti-keresztény "ismerősöm" jegyezte meg, hogy ez azért egy kicsit veszélyes terep, az Országgyűlést nem kellene bántani.

Gondolkodóba is estem picit, hisz aki mostanában belekötött az "egyik" Szent Tehénbe, a Bíróságba, azt szépen be is perelték emiatt. Más kérdés, hogy a konzervatív szemlélettel az egyes országgyűlési képviselők sárba tiprása összeegyeztethető; a lényeg, hogy az intézmény tekintélyén ne essék csorba.

Pedig az Országgyűlést 386 ember alkotja, akik közül a bonyolultabb törvényhozási tárgyakhoz valószínűleg annyian sem értenek, hogy egyáltalán az egyszerű többség meglegyen. A többiek csak szavaznak. Politikai alapon. És néha beleszólnak törvényjavaslatokba, anélkül, hogy beavatkozásuk következményeivel tisztában lennének.

A mai magyar jogalkotás enélkül is csapnivaló, hát még ha a laikusok is beleszólhatnak.

Ami viszont megnyugtatott, hogy nem sokkal a figyelmeztetés után kaptam egy telefont Brüsszelből. Egy eurokrata barátom hívott, hogy hallott a rekordtervemről, és sok sikert kíván, már csak azért is, mert végre van valaki, aki nyíltan ki meri mondani a véleményét a magyar Parlamentről. Mondanom sem kell, hogy egy liberális EP képviselő mellett dolgozik...

Ars Blogica

2009-01-01T07:39:00.009+01:00

Nesze neked világ, nekem is van blogom. Lassan már mindenkinek van körülöttem, hát legyen nekem is. Lehet, hogy nem annyira trendi, de akkor is az enyém. Első ránézésre nincs benne semmi logika, de van hozzá ars blogica. Mert az én blogom különb, ezt akárki lássa. Már a címe is: Blogmatikai fejtegetések. Bocs, jobb nem jutott eszembe.
Szerintem blogot írni egyfajta szatírkodás. Magamutogatási kényszer. Ha senkit nem érdekel a testem, hát kérés nélkül mutogatom. Ezesetben íráskényszer. Mondanivalóm van, de nincs elérhető hallgatóságom, hát leírom. 15 éve kicsit nehezebb volt, újságot kellett hozzá alapítani és keríteni valakit, aki számára presztízs-értékű, hogy legyen saját lapja.
A tartalom meg olyan, amilyen. Nincsenek szabályok, nincsen szerkesztő.
Egy tudományos tanulmánynál meg kell keresnem az összes fellelhető forrást, hogy tudjam feltalálta-e már valaki a spanyolviaszt és bemutassam, hogy a saját spanyolviaszom jobb. Pontosan be kell hivatkoznom mindenkit, hogy mentesüljek a plágium vádja alól. Nem a piac vezérel, hanem a citációs index. Ha elég tudományos lett, és hivatkoztam mindenkire, aki fontos, akkor holt mindegy elolvassák-e.
Újságot írni másért nehéz. Ennek a mozgatórugója már a piac. Van-e aki elolvassa az eszmefuttatásomat. Ha a szerkesztőt nem érdekli, lőttek a cikknek. A papíron kevés a hely, csak az fér rá, ami profitot hoz. Vagy a tévé műsoridejében. Így húzták ki a kereskedelmi tévékből a 8 órás előadásomról szóló hírt. Nem érdekelte a szerkesztőket. Hiába mondtam, hogy milyen megnyerő tudok lenni, ha akarok, nem lett belőlem riport az este hét órás adásban.
Az újságírásban kevesebb a szabály: kicsit lophatok a más viaszából, de csak annyit, hogy a szerkesztő elhiggye, azért van valami újdonság is abban, amit papírra vetek. A sajtópert elkerülendő nem árt, ha legalább a trezorban megvannak az írás bizonyítékai. Hazudni pedig nem szabad – mondta egyszer valaki, akinek a nevét egy újságcikkbe bele kellene rakni.
De itt a blog! Blogot ír ma már mindenki analfabétától kezdve az írózseniig. Az analfabéta copy/paste-ol, az írózseni pedig közzéteheti azt is, amiért a kutya nem fizet egy fillért sem. Jobb ez a neten, mint az asztalfiókban. Kevesebb helyet is foglal.
Meg szabadon lehet szidni mindenkit. Akár névtelenül. Ennél csak egy jobb műfaj van: a kommentelés. Nickname-ek mögé bújva kritizálni a mások írásait. A bloggernek fel kell készülnie erre is, de hát ilyen a világ, semmit nem adnak ingyen. Meg vissza is lehet szólni.
Szóval, ars blogica: leírok mindenről mindent, ami eszembe jut, mert az asszonnyal is elhagytuk kölcsönösen egymást, meg már kocsmába se járok, így végképp nem hallgat meg senki. Kommentelni szabad, legfeljebb nem válaszolok.